Megkockáztatom, a megítélése pont úgy megosztja az embereket, mint a csokoládé. Azt mindenesetre biztosan kijelenthető, hogy a gyerekek szeretik, de vizsgáljuk meg objektíven a dolgot.
Először is a kötetek vastagok, átlagosan 13 történettel, ehhez képest korrekt az ára. Képeskönyv, azaz nagy, színes képek, kevés szöveg, vagyis a legkisebb 1-3 éves korosztályt célozza meg. A kötetcímek Irány az óvoda!, Irány az iskola!, Kistestvér érkezik stb.
A látszólag tematizált kötetek nem igazolják az olvasói elvárásokat az iskolás könyvben összesen egy, azaz egy darab történet szól az iskoláról. A Kistestvér érkezikben valamivel jobb az arány, két történet szól a 13-ból a testvér születésével kapcsolatos dolgokról. Ez csak rendezés kérdése lenne, rengeteg történet van a 11 kötetben például Gergőről, amikor még kisbaba.
A könyvek fűzöttek, keménytáblásak, puhalaposak, ez tekintve a népszerűségét nem is árt, de még így is könnyen tönkremegy az önállóan is lapozni próbáló gyerekujjak között. A borító is színes, vidám, részenként más-más színű, a könyvespolcokon is jól mutat.
A képeknél maradva Bartos Erika maga rajzolta a képeit, ez az első kötetek figuráinak tojás alakú fején még jól látszik. A rajzok egyszerűek, látszólag könnyen reprodukálhatók a szülőknek és gyerekeknek is. Emberábrázolása sablonos, kerek fejű, pálcikaemberszerű rajzok, háttérben a Gazdálkodj okosan! társasjátékra emlékeztető stilizált lakással.
Az első két részben még szabálytalanok a figurák, ez a ruhájukon, és a fejük kissé tojásalakján elég feltűnően észrevehető, aztán számítógépes sablonnal dolgozik, mert szép szabályos fejük lesz, és a háttéren is látszik a félprofi megoldás. Félprofi, mert nemcsak a szülők, hanem, és főleg, a gyerekek szeme is hamar észreveszi a képeken a hibákat, következetlenségeket.
Az mindenesetre látszik, hogy Bartos eredeti szakmája építész, nagyon aprólékosan, pontosan rajzolja a budapesti és egyéb nevezetes épületek homlokzatát. Anna, Peti, Gergő, Apa és Anya a kis piros autójukkal sokat kirándulnak. Szinte minden tájegységen megfordulnak, Lillafüred, Keszthely, Lébény, Debrecen stb.
A történeteknél mindenképpen üdvözlendő, hogy hosszú szünet után végre megjelent egy sorozatnyi mese, amely a legkisebbek mindennapjaival foglalkozik. Van benne betegség, hóemberépítés, homokozás, kirándulás autóval, tömegközlekedés, kukásautó szülinapra, farsangi jelmezt készítés, kórházba kerülés stb.
A mondatszerkesztés és a történetek egyszerűek, ami a hosszabb mondatszerkezetekkel próbálkozó darabok láttán talán nem is baj. (Cirkusz, Vidámpark)
A rendszeres szülői felolvasás ugyanis gyorsan tudatosítja, hogy a kötetek nyelvi minősége kritikán aluli. A szerző kedvenc nyelvtani formája az ismétlés. Kevés kivétellel minden oldalon szerepel az Anna, Peti, Gergő, Apa és Anya felsorolás. Semmi család, testvérek, a nagyok, a kisebb, legkisebb, vagy bármilyen szinonima, gyűjtőnév, névmás etc. Mivel a hallgatók többsége nem adja alább három mesénél, így hosszútávon hihetetlenül fárasztó, és unalmas.
Persze akad eset, amikor a felsorolás a gyermek szókincsét gazdagítja, de ez a ritkább. Nyelvi probléma a szóismétlés mellett, a hiperkorrekció. Felületes olvasással nem feltűnő, mert az ember automatikusan jól olvassa fel, főleg, ha rendelkezik némi felolvasói rutinnal. A "kedvenc" kifejezésem a Játszunk együtt! kötetből a Sikló című történetben található: "faragott kőszobrok". A szobor szó jelentése magában foglalja a szobrász által a létrehozására irányuló tevékenységet, a faragást. Vagyis az említett szókapcsolatnak, a karakterszám növelésén túl, semmi értelme.
Az érzelmek kifejezése is kissé egysíkú nyelvi szinten, mindig minden örömteli eseménynél ugrálnak örömükben. Az ujjongtak, örömtáncot jártak, vad szökdécselésbe kezdtek, térdüket csapkodták nagy jókedvükben kifejezésekkel lehet kiváltástani ezeket a felolvasónak.
Helyenként hiányzik a lineáris kohézió is. Játszunk együtt! kötetnél maradva, több meséjében is előfordul, de a Maciparkban jól látszik, hogy a képhez íródott a szöveg, nincsenek összefűzve az egyes képhez tartozó leírások.
Hogy miért érdekes mindez, mikor a történetek bájosak, korszerűek, megérintik a kicsiket?
Egyrészt a fent bemutatott ismétlések és egyéb hibák nem tanítják meg a gyerekeket arra, hogy megértsék, amit a szöveg csak jelez, de nem mond ki. (Szövegértési kompetencia fejlesztése) Másrészt a felolvasó felnőtt folyamatos korrigálásra kényszerül az elfogadható nyelvi minőség létrehozása érdekében, de erre sajnos nem mindenki képes, esetleg túl fáradt már este.
Harmadrészt pedig kényelmes megoldás az 1-3 éves korban legfontosabb mesetípus, a szülői fejből mesélés, napi történések újramondásának kiváltására. A szülőhöz való kötődés, együtt cselekvés felelevenítése, a napközben rögzült belső képek újraidézése, ezáltal a memória, időrend fejlesztése helyett.
Konklúzióként persze nem kell kidobni, elrakni az Anna, Peti és Gergő sorozatot, de mindenképpen érdemes, akár az édességet, csokoládét megfontoltan, ésszel, és felügyelet mellett adagolni.
Jó étvágyat kívánok!
Mi imádjuk a sorozatot, örültem, hogy valaki erről cikkezik. Azért ennyire nem kellett volna lehúzni, mert kicsi gyerekeknek - szerintem - a nyelvi tökéletességnél többet jelent (by the way: azt hiszem, a Játsszunk együtt! hosszú sz.), hogy hasonló korú gyerekek hasonló életébe tekinthetnek be esténként anya ölében ülve. Hasonló konfliktusok, gondok érik a mi gyerekeinket is (oviba készülünk, a kicsi tönkreteszi a nagyobb tesók játékait, nem adja kölcsön a játékot egyik a másiknak, csúfolódunk stb. ) Bartos Erika megoldásai barátságosak és őszintén szólva én irígylem óriási türelméért, bölcsességéért, amivel gyerekeit mindig szép szóval terelgeti a barátságos megoldás felé. És azért is, mert bár nagycsaládos anyuka, van ideje varrni, emeletes tortát sütni és mert tud hegedülni.
Engem is motivál egyébként jobb anyukává lenni, dupla haszon a gyerekeimnek. A szövegéről: Az igaz, hogy lehetne az Anya, Apa, Anna, Peti és Gergő helyett néha más is, én pl. így olvasom néha a fiaimnak, hogy a család vagy a gyerekek. De nem ez a könyv lényege. Van, hogy a legnagyobb fiam (3 van egyébként) meséli el képek alapján, mi történik - fejlődik a memória, beszédkészség, kifejezőkészség stb. És ezt azért tudja megtenni, mert egyszerű a szöveg, megjegyzi.
A képekről: a képek vidámak, színesek, és ahhoz képest, hogy egyszerűek a rajzok, nagyon jól látszanak az érzelmek a figurák arcán. (vidám, szomorú, mérges stb.)
A gyerekek ennél árnyaltabb érzelmi finomságokat még nem értenének. Én imádom pl. Gergő 3 szál haját.
És azért is jónak találom a sorozatot, mert ötletet ad, hova mehetünk kirándulni a gyerkőcökkel. Én most az összes könyvet elővettem és kiírtam, merre kirándult a család, és ugyanezekre a helyekre el fogok menni velük nyáron. Kipipáltuk a Városligetet, Vidámparkot, Maciparkot (megyünk persze máskor is), és előtte való este az aktuális történetet olvassuk el, aznap este pedig még egyszer és meg is beszéljük, mit láttunk.
Mindent összevetve, szerintem nagyon jó a sorozat, és nálunk is mennek azért más hagyományos mesék is, de így is van ez jól.
Viki
Gyakorló nagymamaként én is sokat olvastam ezeket a bájos könyveket, s megnyugtatlak, hogy valamennyi - általad felsorolt - gyöngesége mellett a maga korában, minden alkalommal hihetetlen élményt jelentett az unokám számára. Magam is kedvelem a sorozatot, mert meggyőződésem, hogy a kicsiknek ott és akkor pontosan erre van szükségük.
Sokkal jobban zavar viszont az, hogy a hályogkovács biztonságával estél neki egy sikeres, népszerű, felnőttek és gyermekek által egyaránt elismert író munkásságának úgy, hogy közben szerencsétlen magyar nyelvünkön jó néhányszor alaposan bosszút álltál. Ha már egy - végső fokon irodalmi -pályázaton könyvkritikát írsz, sőt leszólod annak nyelvezetét, legalább figyelj oda, hogy mindezt kerek, szabatos mondatokban, helyes nyelvtani formában tedd. A "kifejezésekkel lehet kiváltástani" például egészen eredeti... Újságírás helyett egyelőre olvasást javaslok, nem is keveset, mert remekül fejleszti a kifejezésmódot. Aztán majd, ha kigömbölyödnek a fejedben a gondolatok, mint Bartos Erika figurái, akkor próbálkozz ismét, de mielőtt beadod a pályaművet, előtte olvasd át.
Mindenkinek ilyen gondos nagymamát kívánok. Sajnos véleménykülönbség áll fenn köztünk, ugyanis azt gondolom, hogy a népszerűség és sikeresség nem jelent egyúttal minőségi garanciát.
A magam részéről pedig, ha már gömbölyűség maradok inkább Gombóc Artúrnál.
A gyerekirodalmi munkásságomról itt tájékozódhatsz, ha érdemesnek tartanál rá:http://nretzse.blogspot.com/
Igen, elnézést egy hiba benn maradt, legközelebb jobban ügyelek. Köszönöm.
A kritikával vagy éppen "lehúzással" kapcsolatban, a szakmai közönség sokkal keményebb kritikával illeti.
És ahogy
@Trilox is írta bizonyos szempontból valóban ízlés kérdése, akárcsak az általam használt csokoládé és egyéb ételhasonlat.
Egyébként a Bogyó és Babócából csináltak rajzfilmet.
Azt én is hallottam valahol, régebben, hogy szakmai berkekben az APG-t nem tartják irodalminak, vagy valahogy így szólt a kritika.
Ne haragudj, nem akartalak megbántani a "lehúzni" szóval, csak a cikk olvasása után ezt éreztem, hogy pozitív oldalát nem is látod a könyveknek.
Abban egyetértek én is veled, hogy a népszerűség nem egyenlő a minőséggel, és természetes, hogy más könyvekkel is meg kell ismertetni a gyerkőcöket.
Üdv, viki
Érzem belőle azt, hogy elfogadod, hogy ezt szabad szeretni is, megmutatod, hogy miért szeretik a gyerekek, de vállalod azt is, hogy a legnagyobb gyengeségeit kiemeld. Úgy érzem, hogy ez segíthet annak, aki okosabban akarja olvasni a sorozatot. És azért rávilágít arra is, hogy bár nagyon-nagyon népszerű, gyerekszerű, egy falatka igényesség azért még ráfér. Örülök, mert megfogalmaztad azt, hogy miért is idegenkedek én ettől a stílustól. Tudsz ajánlani olyan irodalmat, ami igényesebb ebben a témakörben? Vagy azt itt nem ér?
@hamarevi: persze tudok
Berg Judit: Maszat sorozata a kicsiknek, vagy Arrou-Vignod: Liza és Micsoda (Vivandra Kiadó) - ez a kettő elég hasonló témákkal foglalkozik, de még képeskönyv kevés szöveggel.
Az adatlapomon pedig ott a blogom, ahol nagyon sok könyvről írtam már, illetve onnan tovább tudsz menni más blogokra nézelődni, keresgélni.
Vagy írj nyugodtan privit.
Privi: privát levél amit a többiek nem látnak nem olvashatnak. Lehet e-mail is de ez az oldal is tartalmazza az egymás közti belső levelezés lehetőségét. Ha rákattintasz a "szia hamarevi" fülre, abban találod az "üzenetek" opciót.
Próbálom kiköszörülni, hogy így benéztem a bosszantó filmsorozat címét.
Neked abban tökéletesen igazad van, hogy a népszerűség és a sikeresség nem jelent feltétlenül minőségi garanciát. Egyetértünk. (de még mennyire...!) Csupán azt szerettem volna szemléltetni, hogy tapasztalatom szerint az aprónép nem érzékeli ezt a - bennünket zavaró - hiányosságot, tökéletesen boldog ebben a közegben, mert é r t i, otthon van a könyv világában.
Ez pedig fontos dolog!
Elmondok egy történetet:
Amikor megszületett az unokám, írtam neki (róla) egy mesekönyvet. Rendesen belehúztam, több mint 200 oldal lett, persze rengeteg kép volt benne. Akkor én már rokkantnyugdíjas voltam, de korábbi reklámos életemből megmaradt számtalan reklámfotó katalógus, abból szkenneltem be az éppen odaillő képeket. Ettől persze a könyv csupán egyetlen példányban, neki létezhetett. Kinyomtattam, beköttettem, eltettem. Aztán később rájöttem, hogy ez így nem egészen jó, hátha más kisgyermek is boldog lehet tőle.
Az évek múltak, Barna már óvodába ment, rendre történtek vele a kedves, bohókás sztorik, s én elkezdtem újra dolgozni a kéziraton, az előre megálmodott fiktív történetbe be-beszúrtam a valóságban megesett kalandokat, amitől egyszer majd, ha elolvassa, egészen életszerű lesz a cselekmény. A hivatásos képeket kivettem, helyére beszúrtam néhány saját fotót, a történetet befejeztem, a könyvet kinyomtattam, ott ül a könyvesboltok polcain. Nem tudom, hány gyerek olvasta, de az én unokám még biztosan nem, bár tudja, hogy róla szól egy könyv, és a szereplőket, mesefigurákat már ismeri az én elbeszélésemből, de a felolvasás még nem köti le. Úgy gondoltam, hatévesen, amikor iskolába megy és olvasni tanul, lassanként majd megbarátkozik vele.
Csakhogy mielőtt nyomdába adtam az anyagot, elolvastattam egy majdnem kilenc éves, rendkívül értelmes kisfiúval, és kiderült, hogy bizony még neki is problémát okozott időnként a közel négyszáz oldalra rúgó, amúgy rendkívül szórakoztató, humoros meseregény szókincse. (Ezt a véleményt Csoki mondta, bocsánat, ha nagyképűnek hangzik, nem annak szántam.)
Vagyis: bebizonyosodott, hogy nem tudtam lemenni arra a szintre, ami egy kisiskolás élményéhez szükséges lett volna, a könyvet szigorúan csak nyolc éves kor felett szabad gyermek kezébe adni, mert ellenkező esetben mindkettő kudarcra van ítélve. A könyv is, a gyermek is.
Olykor bizony rendkívül nehéz a mi felnőtt fejünkkel megítélni, hogy mit képes befogadni egy apró gyermek érzelemvilága, tudata. Emlékszem, hányszor próbáltam Bartos Erika helyett valami mást leemelni a polcról az esti meséhez, mert már halálosan untam minden este ugyanazt, de ő konzekvensen ragaszkodott ahhoz, hogy a kiválasztott könyvet elolvassuk az első betűtől az utolsóig. Aztán persze valamikor, az óvodáskor elején kinőtte, és megnyílt előtte a meseirodalom többi ága is.
Ami Téged illet: megtiszteltetésnek vettem az ajánlatodat, és ma délután úgy nagyjából végigolvastam a honlapjaidat. Őszintén gratulálok ehhez az értékes munkához függetlenül attól, hogy egy-egy könyv minősítésében egyetértünk-e vagy sem. Ajánlani fogom a barátaimnak!
@Jammi:
mondok én is egy történetet: az unokaöcsémnek a családi legendárium szerint volt egy éve, amikor csak májkrémes kenyeret evett uborkával (a valóságban ez persze csak néhány hét volt), mindenki tartott otthon ilyet, sőt a többi gyerek is csak ezt kapott. Azóta nemigen szeretjük a májkrémes kenyeret. Ezzel csak azt akarom mondani, amit a cikkben is, hogy igen a gyerekek szeretik APG-t, de a csokoládét is! A mi felelősségünk pont ebben rejlik, a mértéktartásban.
És szerintem ebben mindenki egyetért.@Gyozone: valóban, bár ez a cikk már február közepén elkészült. Másrészt itt senki sem mondta, hogy kinek kellene jobbnak lennie. Jelen pillanatban az a kérdés elég jó-e?
Egyébként Lackfinak (ebben is) tökéletesen igaza van. A cikkből hozzám személy szerint Ragó Anett pszichológus véleménye állt legközelebb. Túl sokszor hallottam ugyanazt, amit mond, ismerős szülőktől.
Szóval én megint csak azt kell mondjam mértékkel, felelősséggel, és ha már válogatás, akkor nagy merítéssel. Szerencsére van miből.
De látom, csak főleg azt látom, hogy hogyan lehetett volna jobb. De ezen tényleg kár tovább vitázni. Puhakönyv: Abbahagyta, mert a gyerekei már cikinek érezték, - legalábbis ezt nyilatkozta - most már csak a Bogyó és Babóca megy tovább, azt viszont a kortalan szereplőkkel a végtelenségig lehet folytatni.
A Kavicsmesét mi is nagyon szeretjük, tipikus példa hogyan lehet kevés szóval világokat, világképeket, viselkedési attitűdöket felépíteni.
.jpg){kind=small}
