Örökbefogadottjaik szegény, elmaradott országokból, nehéz körülmények közül érkeztek. Úgy is mondhatjuk, divat lett hasonló sorsú kicsiket adoptálni, azonban mint minden divat, ez sem mindenkinek "áll jól."
Nők milliói rajonganak a Szex és New York sorozatért és drukkoltak az egyik szereplőnek, Charlotte-nak, hogy végre kisbabája szülessen. Sajnos a saját kicsi nem jött, viszont örökbefogadtak. Kínából. A kislány gyönyörű, bájos, fényt és boldogságot hoz a család életébe. Ez a film. Ám mi van akkor, ha nem ez a valóság? Ha a mozifilmeknek, a sztároknak megint sikerült a hétköznapi emberekkel elhitetni, ilyen az élet?
Mert a vásznon, a címlapfotókon nem látszik a hétköznapi küzdelem, a babysitterek, nevelőnők hada, akik átveszi a gyermeke(ke)t a szülőtől, ha elfáradt. A hétköznapi nők, családok megint bevették, amit a sztármagazinokban láttak. Megindult a nemzetközi adoptáció (international adoption) hullám. A szülők azonban hamar szembesülnek a valósággal és csalódnak. Ez nem az, amit láttak, amit a képernyőn, az újságok lapjain reklámoztak. Nem így képzelték. Vajon ők rontottak el valamit? Jobb esetben ezt gondolják, s magukat hibáztatják.
Rosszabb esetben? Rosszabb esetben a nemtörődöm, felelőtlen, szívtelen, önző szülők úgy bánnak a gyerekkel, akár egy hibás katalógusáruval. Visszaküldik a feladónak, s kérik vissza az árát, esetleg cserét kérnek.
Ezt nem lehet csinálni, gondoljátok most sokan, pedig igen. És ez megint a valóság. Léteznek ilyen szülők(?). Egy biztosan. A Tennessee-beli Torry-Ann Hansen, aki egy szibériai árvaházból fogadott örökbe egy kisfiút, a 7 éves Artem Saveliev-et.
Miután a szöszke Artem nem bizonyult kezesbáránynak és akadtak érzelmi, beilleszkedési gondjai, - ezek súlyosságáról nem tudunk igazán, hisz szakember nem foglalkozott sem a gyermekkel, sem a családdal -, az asszony április 2-án feltette őt a moszkvai repülőre egy levéllel a kezében.
A kisgyermeknek fogalma sem volt róla, amikor megérkezett, hogy miért küldték vissza. Viszont megmutatta az üzenetet. A levélben Torry-Ann közli a hatóságokkal, hogy a gyermek erőszakos, vad. Kezelhetetlen kirohanásai vannak, s mivel úgy érzi, ez veszélyes ránézve, a családra és a barátokra is, "nem akar tovább ennek a gyermeknek az anyja lenni", kéri az adoptáció semmissé tételét.
Az orosz hatóságok értetlenül álltak a történtek előtt. Nem tudtak magyarázatot találni arra, vajon miért ígér egy család kényelmet, új életet egy gyermeknek, veszi őt a nevére, majd pár hónap múlva eldobja magától. Vera Kuznetsova, az örökbefogadási bizottság elnöke döbbenten fogadta a híreket. A vele készült interjúban elmondta, hogy meg se fordult a fejében, hogy valami nem alakul jól. Artem kissé makacs és önfejű, ám a család négy egész napot töltött együtt az örökbefogadás előtt, s a gyermek nagy örömmel készült az utazásra, az új életre és a szülők is boldogan írták alá a papírokat.
Nancy Hansen, Artem adoptált nagymamája elmondta az újságoknak, ő tette fel a kisfiút a repülőre, s az anyának igaza van, a kisfiú kezelhetetlen. Az utolsó pár napon képeket is rajzolt, melyen a család háza volt látható lángokban. Artem azt is mondta, reméli, mindannyian bennégnek. A nyomást, a megfélemlítést nem bírta a család, s úgy döntöttek, Artemnek mennie kell.
Az orosz hatóságok képviselői elmondták az amerikai televíziónak, hogy a kisfiú nagyon rossz családhoz került. Elhitetni egy kisgyerekkel, hogy szeretetet kap, s az első probléma után a gyermeket kivinni a reptérre és azzal elbocsátani, hogy nem felelsz meg nekünk, ezért visszaküldünk, nemcsak embertelen, de törvényellenes is.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Sergey Lavrov külügyminiszter bejelentette, hogy Oroszország befagyasztja az adoptációt Amerikába mindaddig, míg az Egyesült Államok és Oroszország között nem jön létre jogi szerződés. A 33 éves adoptáló anya ellen eljárás és nyomozás indult. A külügyminiszter döntése rengeteg amerikai családot érint fájdalmasan. A múlt évben csupán 1600 orosz kisgyermeket adoptáltak Amerikába, összesen több mint 60000-et.
S milyen hatással vannak a történtek a közvéleményre? Oroszország amerikai nagykövete, John Beyrle dühét és felháborodását fejezte ki. A televizióban egyre-másra készülnek az adoptáció témájában a beszélgetőműsorok. Egyikük, a Dr. Phil Show a múlt héten foglalkozott a témával. A meghívott vendégek között voltak olyan családok, akik a Hensen családhoz hasonló gondokkal küzdenek, valamint gyermeknevelési, örökbefogadási szakértők, jogászok, pszichológusok.
A családok arra panaszkodnak, hogy a gyerekek érzelmileg labilisak, gyakran túl ragaszkodóak, máskor pedig távolságtartóak, hidegek. A családok a kezelhetetlen düh- és hisztirohamok miatt nem tudnak elmenni sehova. A gyerekekre a problémák miatt nem akar senki sem vigyázni. Nagyon nehezen találnak gyermekfelvigyázókat, és a barátok sem vállaják el az egy-egy estés felügyeletet, mint más családoknál, mert félnek a gyermek viselkedésétől, attól, hogy nem tudják kezelni a helyzetet. Az anyukák elszigetelődésről, depresszióról számolnak be.
A szakértők elmondták, hogy bizony a nemzetközi adoptációra való felkészülés a befogadók részéről hiányos. A szülőket egyáltalán nem készítik fel a valóságra. Ezek a gyerekek rossz körülmények közül, rossz családi háttérrel, gyakran brutális emlékekkel érkeznek. Az új szülőknek képesnek kell lennie arra, hogy ezeket az esetleges érzelmi hullámvölgyeket kezelni tudják, azonban erre nem mindenki alkalmas előzetes felkészítés nélkül. A szülők kellemes időtöltésre vágynak, szeretetet adnak és várják a gyermek viszontszeretetét, azonban az örökbefogadott gyakran erre hosszú évekig képtelen, s ezt el kell fogadni.
A műsor végén közzétettek egy sor ajánlatot azon családok számára, akik továbbra is a nemzetközi adoptációt választják. A tanácsok között szerepelt, hogy csak olyan irodával kössenek szerződést, ahol van pszichológiai tanácsadás, s felkészítés is történik örökbefogadás előtt. A szülők vegyék tudomásul: a gyermek, akit nehéz körülmények közül emelnek ki, gyakran speciális ellátást, bánásmódot igényel. Ne higgyenek a sajtónak, a sztároknak. Az örökbefogadás nem könnyű és az új, közös élet az első időkben még annál is nehezebb. Érdeklődjenek az örökbeadó ország árvaházainak állapotáról. Keressenek szociális munkást, akit szintén bevonhatnak a szocializációs folyamatba. A családok keressenek hasonló, örökbefogadott kisgyermekkel együtt élő szülőket. A magány sosem jó, együtt mindig könnyebb megoldani a gondokat. Készítsenek sürgősségi listát, melyen azok a telefonszámok, címek, nevek szerepelnek, melyekre vész esetén szükség lehet.
Tudomásul kell venni, hogy bizonyos esetekben az étel, a család, a szeretet nem elég. Legyenek a családok rugalmasak és alkalmazkodóak. A fejlődés nem marad el. Ugyanezen problémák vérszerinti gyermekükkel is előfordulhatnak. Amennyiben a család elbizonytalanodik, nem szabad félni nemet mondani. A nem sokkal jobb, mint egy visszavont, hamis igen.
A műsor végén könyvajánlóként a pszichológiai szaktekintély, Dr. Frank Lawlis könyvét ajánlották, melynek címe: Az elszakadt kapocs megjavítása - 90 nap a gyermekkel való jó kapcsolat kialakítására.
Forrás: tinkmara.freeblog.hu
Családinet hozzászólások
Hozzászólások [7]
tpkriszta
2010/06/22 11:43
Gyermeket vállalni, főleg adoptálni nagy felelősség. Hát még ha idegen országból tesszük ezt! Hallottam Kanadából hazaküldött roma fiú esetéről is! Van akinél ez sikk, hóbort. De biztos sok probléma adódik a különböző kultúrák miatt is. Erre szerintem nem nagyon lehet felkészülni.
thtg
2010/06/22 14:28
Mit képzeltek ezek, egy hörcsögöt vittek haza, akit simán kidobhatnak ha nem elég aranyos???????!!!!!!!!!!
(jobb helyeken, persze az állatokkal is tisztességesebben bánnak!)
Miért kell egyáltalán külföldről örökbefogadni, nincs elég árva az adott országban???
Akik így bántak a gyerekkel azokat nyilvánosan kellene megszégyeníteni! Neveljen kaktuszt az való neki!!!
(jobb helyeken, persze az állatokkal is tisztességesebben bánnak!)
Miért kell egyáltalán külföldről örökbefogadni, nincs elég árva az adott országban???
Akik így bántak a gyerekkel azokat nyilvánosan kellene megszégyeníteni! Neveljen kaktuszt az való neki!!!
Signetta
2010/06/22 17:19
Ha egy normális gondolkodású ember befogad magához egy állatot, tudatában van, hogy felelősséggel tartozik iránta. Nem, hogy egy ember, gyerek iránt, aki ki tudja, hogy nevelkedett, milyen lelki sérülései vannak! Borzasztó olvasni is, hogy dobálják a gyerekeket, mint egy tárgyat!
Armina
2010/06/25 09:54
Thtg, az ilyen embereknek még a kaktusz nevelése se való! Az is élőlény... Vegyen inkább egy plüsmacit és dédelgesse azt, míg meg nem unja!
Nem is értem, hogy gondolják? Befogadják a gyereket, nevelik, a legkisebb problémánál pedig kiteszik? Valyon őket is így dobálták a szüleik?
Nem is értem, hogy gondolják? Befogadják a gyereket, nevelik, a legkisebb problémánál pedig kiteszik? Valyon őket is így dobálták a szüleik?
vacsi
2011/01/27 07:03
Ami az amerikai örökbefogadókat illeti: ott ez nagy divat, ezért is fordulnak elő olyan esetek, hogy ha nem olyan gyereket kap, amilyet elképzelt, akkor eldobja.
A magyar helyzetről az a véleményem, hogy alapjaiban nem jó! Nagyon sokszor a párok, akik vállalnák gyerekek örökbe fogadását, pontosan tudják, hogy melyik gyereket szeretnék. E helyett hosszú várólistákon, mindenféle eljárások után sokszor kapnak egy másikat, akire pl. rábeszélik őket. Ez biztosan nem jó!
Az ilyen gyerekeknek nem elég az, hogy befogadják, korrekt módon gondoskodnak róla, esetleg mindent megengednek, gügyögnek neki, stb. Az kell, hogy tudja, mindig mellette állnak a szülei, ehhez persze bizalom kell! Nagyon nagy baj, ha hosszú idő múlva, véletlenül tudja meg, hogy nem édes gyereke szüleinek! Ismeretségi körömben kér ilyen eset is volt, mindkettő boldogan élt a családban, míg véletlenül kiderült a valóság (mert ne feledjük el, egyszer minden kiderül!).
Az egyik kislány a felnőttkor küszöbén öngyilkos lett, a másik egy 15 éves fiú volt, ő elcsavargott, végül sikerült vele megbeszélni, hogy mi történt, de szerintem sose bocsátotta meg! A szülők mindkét esetben belerokkantak!
Szóval, a felelősség óriási, még akkor is, ha az ember a saját országából, azonos kultúrából fogad örökbe! De egy idegen helyről? Nem tartom jó ötletnek, szerintem egyszerű hóbort! Vajon mennyi időt töltenek ezek a "szülők" az így örökbe fogadott gyerekeikkel?
A magyar helyzetről az a véleményem, hogy alapjaiban nem jó! Nagyon sokszor a párok, akik vállalnák gyerekek örökbe fogadását, pontosan tudják, hogy melyik gyereket szeretnék. E helyett hosszú várólistákon, mindenféle eljárások után sokszor kapnak egy másikat, akire pl. rábeszélik őket. Ez biztosan nem jó!
Az ilyen gyerekeknek nem elég az, hogy befogadják, korrekt módon gondoskodnak róla, esetleg mindent megengednek, gügyögnek neki, stb. Az kell, hogy tudja, mindig mellette állnak a szülei, ehhez persze bizalom kell! Nagyon nagy baj, ha hosszú idő múlva, véletlenül tudja meg, hogy nem édes gyereke szüleinek! Ismeretségi körömben kér ilyen eset is volt, mindkettő boldogan élt a családban, míg véletlenül kiderült a valóság (mert ne feledjük el, egyszer minden kiderül!).
Az egyik kislány a felnőttkor küszöbén öngyilkos lett, a másik egy 15 éves fiú volt, ő elcsavargott, végül sikerült vele megbeszélni, hogy mi történt, de szerintem sose bocsátotta meg! A szülők mindkét esetben belerokkantak!
Szóval, a felelősség óriási, még akkor is, ha az ember a saját országából, azonos kultúrából fogad örökbe! De egy idegen helyről? Nem tartom jó ötletnek, szerintem egyszerű hóbort! Vajon mennyi időt töltenek ezek a "szülők" az így örökbe fogadott gyerekeikkel?
vacsi
2011/01/27 07:15
Bocs, hogy újra írok, még egy kérdés felmerült bennem: milyen nyelven érintkeznek egymással a szülők és az így örökbe fogadott gyerekek?
És még valami: nekem 4 gyerekem van, jó 15 évig - míg a legkisebb is nem lett önálló - soha, egyetlen percre sem hagytam magukra őket! Nem bíztam rá senkire, még a nagymamákra sem. Egyébként a nagymamákat nagyon szerették!
Ez nem azt jelenti, hogy sehova nem jutottam el: bárhova mennem kellett, vittem őket is, és a férjemmel együtt szinte minden szabad időnkben kirándultunk, a gyerekekkel foglalkoztunk. Idegenre pedig soha nem bíztam volna őket!
És még valami: nekem 4 gyerekem van, jó 15 évig - míg a legkisebb is nem lett önálló - soha, egyetlen percre sem hagytam magukra őket! Nem bíztam rá senkire, még a nagymamákra sem. Egyébként a nagymamákat nagyon szerették!
Ez nem azt jelenti, hogy sehova nem jutottam el: bárhova mennem kellett, vittem őket is, és a férjemmel együtt szinte minden szabad időnkben kirándultunk, a gyerekekkel foglalkoztunk. Idegenre pedig soha nem bíztam volna őket!
az összes hozzászóllás...
.jpg){kind=small}