Ami ráadásul nyomasztja a napjaimat és engem, az a jövővel kapcsolatos szorongás, ami már itt tipródik a küszöbömön.
Igazság szerint szeretnék is már dolgozni, meg nem is. A nem is, a macerára, és egyáltalán az összes társadalmi, és kollegális interakcióra vontakozik, amiből nem lehet kimazsolázni, hogy csak jó főnököm, kiváló kollégám, konfliktusmentes napjaim legyenek.
Szóval egyrészt félek kimenni kis kalitkámból az emberek közé.
Apu kórházban. Szerencsére nem infarktus, hanem gyógyszrezési problémák.
Nagyon alacsonyan van tartva a vérnyomása és emiatt szédeleg, fullad.
A szívkatéterezést javasolja a doki.
A kisdoktornője reggel rácsodálkozott, hogy mit keres ott? Mondta...