Igen, közel van már az az idő, amiról Pál apostol így ír, hogy "egy szempillantás alatt elragadtatunk a felhőkön át a levegőégbe" (1. Tesszaloniki levél 4:17)
De én azért nem mondanék dátumot.

Ma délután elmentem dokihoz. Tekintve, hogy már csaknem egy hónapja folyamatosan bele-visszaeső beteg vagyok. Most meg nagyon - fullasztó köhögés és napi 100 db pézsé elfogyasztása még a magamfajta, tapasztalt légúti beteget is elborzasztja... Ilyen bizony már vagy tíz éve nem volt!

Szóval elmentem. Ahhoz, hogy sorra is kerüljek a délutáni orvosvadászaton, a négyes rendelésre célszerű háromra menni, mert már akkor is sokan vannak, de esélyesebb egyjegyű sorszámot húzni, mint kezdéskor. De mivel én baromi gyenge voltam, nem bírtam előbb lekecmeregni fél négynél. Így az első hat sorszámot elhappolták előlem - így lettem én a hetedik.
Mert
"A HETEDIK TE MAGAD LÉGY!"

Könnyed környezettanulmányba kezdtem, majd olvastam egy kicsit, aztán konstatáltam, hogy ez idegesít, mert minden elolvasott betű és szó arra emlékeztet, hogy az orvosnál várok és igyekszem elűzni az időt... Így inkább beszédbe elegyedtem sorstársaimmal...

Úgy vettem észre, az emberek már beletörődtek az egészségügyi reform áldatlan áldásaiba, csendes megadás és sorstűrés volt a válasz - maximum egy csipetnyi zúgolódás, hogy mennyi mindenki megy be előttünk... Persze, a táppénzes szerencsétlen, akinek ketyeg az órája a cégnél és nem kap fizetést, neki nagyon nem mindegy, hogy még egy napot ki kell vennie, amit nem számolnak el, vagy mi lesz? A pirosflepnit percre pontosan le kell adni, nincs kecmec. Akár huszonnégy óra különbségen is múlhat többtízezer forint. (Én nem is tudom, mit fogok csinálni, ha már munkahelyi ténykedésem során ér utol a tüsszkór... Már előre rettegek...)

(folyt.köv.)