nem szex és nem nyújork
.
..és volt még egy érdekes dolog.
Nem ködösítek tovább, ez az Író Akadémia, ahova járok. Nem gondolom, hogy ettől leszek az, ami, egyszerűen azért íratkoztam be, mert hasonszőrűek között akartam létezni, és tátott szájjal kívántam hallgatni a kortárs írók, költők szavait.

Szóval, volt ott egy 24 éves pincérlány, akivel egymás mellé keveredtünk. Az asztalunknál ült még egy nő, akinek már két könyve jelent meg, történetesen az elsőt olvastam is tizenéve, a második címe is az agyamba égett, igaz még nem került a kezembe.
A 24 éves pincérlány tele volt kisebbségi érzéssel, gondolom feszengett, (mint anno én is, amikor még nem voltam tanult), hogy hogyan kerül ő ennyi "okos" ember közé...

Mondta, hogy állandóan ír, néha olyan kényszere van, hogy a mobiljába pötyögi be a gondolatait és már mutatta is őket...

Nem hittem a szememnek. Pedig zavart a telefon kis hülye képernyője, az is, hogy léptetgetnem kell, és az sem emelte az irodalmi élményt, hogy nem láttam egyben egy mondatot. De mégis, átjött valami, amin szinte ledermedtem. Olyan mély, filozófiai gondolatokat láttam, ott a kicsi telefon képernyőjén, hogy éreztem, a mondatokat, otthon, egy tea mellett kellene apránként ízlelgetni...

Azt mondta a pincérlány, higgyem el, sokszor szinte nem is érti azt, amit leír, de kijön, szabályosan kiömlik belőle, utat tör, akarva-akaratlan...

Sokszor érzem én is, hogy amit írok, nem is én kreálom, hanem csak valami átjön, átáramlik rajtam, s én csak eszköz vagyok, a kéz, ami pötyögi a gépet, a szem, ami nézi a monitort, de a történet, a mondanivaló, valahonnét odaátról érkezik...

Csakhogy ez a pincérlány, a gondolatai, mindent felülmúlnak. Döbbenetes.
Így hát valós tartalmú a szó: médium, aki áthoz, átszűr önmagán valamit odaá

Kértem, hogy küldje el nekem az írásait, mert szavanként kell őket ízlelnem, fel kell fognom, hogy hogyan van benne ilyen istenadta tehetség.

Remélem nem csalt meg a szemem. Remélem nem tréfált meg a telefonja mondatokat szétdaraboló kis monitorja. Remélem megbízható az értékítéletem. Izgatottan várom a sorait. Mert ha jól ítéltem meg, akkor ő olyan dolgokat közöl, amiken én még csak gondolkodni sem mertem.

És még valamit. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen lelkesítő, eufórikus érzés az, ha valaki naiv-istenadta tehetséggel találkozik. Nem gondoltam volna, hogy nem a gáncsoskodás, az irigység vezeti ilyenkor, hanem az igaz segíteni akarás, a másik felemelésének, elindításának, biztatásának a vágya.

Így hát visszakaptam a bizalmam én is a mentorokban...Ha léteznek egyáltalán...