Hivatalosan még 37 nap, és hárman leszünk. Illetve már régóta hárman vagyunk, csak akkor már idekint lesz.

Nem jó ilyenkor már éjjel felébredni csak úgy...már félve megyek a pisitúrára, hogy "ugye ez még nem az"...nem szeretnék éjszaka rohanni a kórházba...rohanni nappal sem...de az éjszakai "úristen, elfolyt, menni kell"-től a hideg kiráz...hiába 9 hónap ez a 9 hónap, ERRE nem nagyon van, ami felkészítsen. Hogy hát tényleg. Hogy szülés a vége az ügynek. Hogy ki fog jönni. Akárhogy, akármennyire fáj, akármit teszel, nem lehet elugrani, elfutni előle.
Ez elég sokkoló, főleg annak, aki nem igazán bírja a fájdalmat, de annál jobban csak a váratlanságot utálja. namármost, a szülésre mindkettő jellemző.
Pozitív szüléstörténtek összegyűjtésére nem a terhestanácsadó a legmegfelelőbb hely. "képzeld, velem kinyomatták az ötkilós gyereket, pedig farfekvéses volt", "én seggig szétrepedtem", "rosszul adták be az érzéstelenítőt", "bunkó volt a doki".
De nem lehet odébbmenni, nincs hová, bedugul ilyenkor az egész folyosó...sápadt, és egyre sápadtabb kezdő kismamikra és élénken gesztikuláló bölcs többgyerekesekre oszlik a tömeg.
Persze nem direkt a paráztatás, ez olyan, mintha horrorfilmre vennél jegyet, és reklamálnál, hogy nem vígjátékot adtak, nem lehetett röhögni.
De ha ennyi anyukában a fájdalomélmény maradt meg a legerősebben, akkor miért vág neki újra?
Miután kiborzongtuk magunkat mi sápadtarcúak, rátérünk az "és te mennyit adsz majd a dokinak?"-kérdésre. Miután nálunk már nem lehet orvost választani, az ügyeletesnél lehet csak szülni, én megjegyzem, hogy "én semennyit, nem ez a dolga véletlenül?" Dermedt, sajnálkozó csend. "dehát akkor mit csinálsz...utána?" "mi után?" "szülés után". "lábadozom, feltehetőleg. Aztán fogom a dedet, és hazajövünk". "de ha vissza kell jönni, vagy valami van???" "akkor visszajövök". Kórus: "majd meglátod, mit kapsz, lóf..t a seggedbe kábé, le se fognak tojni".
Ez jó, ismerős terep, a lelkiismeretemre apellálnak, lefestve annak vízióját, hogy amennyiben az egyébként munkáját munkaidőben végző orvosnak nem nyomok a kezébe egy huszast-ötvenest, a gyerekem ellátatlan marad, engem meg nyilván pucéran parkoltatnak a folyosón 3 napig.
Hát, nem tudom...annak idején, úgy tíz éve, választottam orvost. Most is hozzá járok. A tanácsadáson tőlem soha nem kapott pénzt, nem is fog. Ha meg a magánrendelésére megyek, szabott a tarifa, tiszta üzlet, perkálok, az egy egyértelmű helyzet.
Ha tíz év kevés volt ahhoz, hogy hálapénz nélkül is rendesen ellásson, amiért a munkaidejében (!!!) szültem, úgyse érdemli meg a pénzemet.
Legyek hálás, mert dolgozik? Legyek hálás, mert az amúgy sem fájdalom nélküli órákban nem kínoz mondjuk tüzes vassal, hogy még jobban fájjon? Tessék mondani, miért kéne nekem hálapénzt adnom akkor, amikor valaki a munkaidejében elvégzi, amiért fizetik?
Igen..ha lehetne még választani, és miattam jönne be éjjel 2-kor, betartva egy papíron sehol nem létező megállapodást, fizetnék, mert akkor HÁLÁS lennék. A családjától, a feleségétől, a gyerekeitől vettem el az idejét akkor, amikor ő erre nem volt felkészülve - EZT honorálnám.
De kedves tanárok, banki alkalmazottak, irodisták, idegenvezetők, buszsofőrök, és többiek: tegye fel a kezét, aki kapott pénzt azért, mert Pistikével kínlódott a matekórán, lepecsételt napi 543218 utalást, megmutatta a Várat német nyugdíjasoknak, és nem csapta rá az ajtót az utasra...na, hányan vagyunk?