nem szex és nem nyújork

Mindennap kapok valami érzelmi fröccsöt. Ami megbánt vagy meglep, feldob vagy felkavar, izgatottá tesz vagy megnevettet. Hol jó, hol rossz. Most éppen katarzisszerű...

Tavasszal összefutottam egy régi kolléganőmmel, nagy meglepetés, telefonszámcsere, külön öröm, hogy egy városban lakunk, lám milyen a sors, majd leülünk beszélgetni. Ennek fél éve. Telefonozunk néha.

Igazság szerint félek a személyes találkozástól. Félek a régi munkahelyi emlékektől, félek attól, hogy rongyrázó lett, mi meg elég puritánok vagyunk. Egyszerűen élünk, mert így akarunk élni. Vidéki skacok vagyunk, mindkettőnk életében volt hét szűk esztendő, így tehát írtózunk a túlzásoktól. És bizonyos helyzetekben a kisebbségi érzéstől...

De most a volt kolléganőm mondott valamit. Elmesélte: hat éves kisfiát egyévesen fogadták örökbe egy orosz árvaházból. Bang!

(végiggondoltam, mi mindenen mehettek keresztül, előbb a gyerekvállalásért, majd az örökbefogadás, utána a nevelési nehézségek, az, hogy nyugodt jólétükbe váratlanul becsöppen egy egyéves kis idegen, akiért attól fogva felelősek. )

...már nem is félek a találkozástól...
emberből vannak, az már biztos.