nem szex és nem nyújork

A fiúk a bányában, én lesétáltam a pékségbe. Kicsit lehiggadtam.

Ijesztő, hogy ennyire nem ismer az anyám. Ijesztő, hogy sztereotípiái vannak, amiket képtelen frissíteni, úgy, ahogy változom.
Emlékszem, 26 éves koromban rám csodálkozott, azt hitte még mindig olyan vagyok, mint tizenhároméves koromban. Nyegle, lusta, csak az olvasás. Meglepte, hogy komoly, céltudatos, ambiciózus nő lett belőlem.

Ő még ott tart, hogy én vagyok Happyke a dizsiből. De nem emlékszik arra, hogy ő adott súlyos könyveket a kezembe, vele együtt, vagy tudtával néztem kemény filmeket, nem emlékszik arra, hogy hagyott gondolkodni, merte engedni, hogy önmagam legyek. A kis elvetett magból most kinőtt egy fura növény, ami kezdetben még színes virágokat hozott, most meg vannak rajta tövisek is, itt-ott száraz, vagy rongyos a levele. De nyílik, alakul, él, csak valahogyan mássá, mint ahogy ő szerette öntözgetni.

Ijesztő, hogy ennyire nem ismer. Ijesztő, mert a fiamról sem fogom tudni ki is valójában? És ő is csodálkozni fog majd, kicsit szomorúan, kicsit beletörődve, hogy az anyjának dunsztja sincs arról milyen ember ő?

Nekünk is olyan lesz, mintha egy üvegfal két oldalán beszélnénk?