nem szex és nem nyújork

Oké, akkor most jöjjön, a rekontra, a minusz, a félig üres pohár, mármint gyerekes ügyben.

Tegnap két, számomra félig idegen apukával volt alkalmam beszélgetni. Mindkettőnek három éves kislánya van, akiket most adtak oviba, pár napja.

És érdekes, mindkettő papa, egymástól függetlenül azt mondta, hogy igen, talán most már egy kicsit könnyebb lesz. Amikor jobban belekérdeztem, mindkét esetben elmondták, hogy bizony bedarálódtak, hogy bizony még egy moziba sem jutottak el az elmúlt években, hogy a vége felé már egy kicsit nehezükre esett a százhamincadik játékbaba felöltöztetése.

De erről, ilyen őszintén, férfiak, apák meséltek nekem.
A szükőktől mégis elvárják a hurrá-optimizmust.
Ha mindenki tudja, hogy ez egy baromi nehéz, sokszor monoton időszak, akkor erről miért nem lehet őszintén beszélni?
Ha egy anya bevállalja, és azt meri mondani, hogy unja már a teherautó-tologatást, miért néz rá az összes többi anyuka úgy, mintha éppen gyermekbántalmazást vallott volna be töredelmesen?

Az istenért, miért játszuk meg magunkat még egymás előtt is?