A mai nap számomra csendes amazonharc. Olyan harc, amiről csak a családom tud. Harc az igazságtalanság ellen. De gázul hangzik! Mint egy rossz akcióhős. Ha Tiffany nem, akkor Rambo vagy Terminátor. Bár néha inkább Jackie Chanre hajazok... Kész vicc az egész!
De nem. Mert meg kell védenem magam és a családomat. Megvédenem a mocskoktól, akik nem adják a jogos jussunkat.
Mindjárt megmagyarázom.
Van egy faszi, akinek megcsináltam egy melót, és a végén nem fogadta el, most pedig nem akar fizetni. Elhatároztam, hogy írok neki, küldök pár linket, és a fizetési igényemet, hadd olvasgasson. Végtére pedig utóiratként: Az összeg nem alku tárgya. Ingyen nem dolgozom.
Megijedtem magamtól. Mikor váltam ilyen megszállottá? A hormonok tennék? Vagy csak annyi keserűség ért már? Vagy elegem lett abból, ahogy anyámmal, apámmal ugyanezt csinálják? És hogy velem nem, soha nem?
Igen. Talán most lett tele a tököm. A veszkődés a gyermekemért és a tejért az elején, az elvesztett lakás és pénz, az anyagi bukdácsolásunk, a lelki mélységek és most ez... Hogy valaki belőlem akar hasznot húzni.
Egyébként beteg az az ember. Nem normális. A volt feleségét átverte, megcsalta, megalázta. Nem számított, hogy a lány mindenét odaadta neki. Ő volt az első férfi az életében. Aztán a másik nőjét hazazavarta a három hónapos gyerekével. Aki az övé is! És ott pampogott nekem, hogy így nem láthatja, meg úgy nem láthatja. ...Velem lenne emberséges?
Nem szép dolog ezeket kitárni, tudom. De most el kell mondanom valamit. EZ AZ EMBER AZ ÉN SZAKMAI LÁNYSÁGOMAT VETTE EL. Az önbecsülésemet. Becsapott. Hitegetett. És megölte egy szóval a közös "gyermekünket", fejcímet, borítót és hirdetést. (Igen! Hármasikrek voltak! ) Azóta sem fejezte be a nyilvános alázásomat, mondja, akinek tudja, a hülyeségeit. Hát ez az, amiért én sem hallgatok. Példát kell statuálni. Ha egy átbasz, akkor a többiek is sorban fognak állni. Hát nem!
Nekem nagy megnyugvás, hogy grafiikus énem ismét gyermeket hord a szakmai klepetusa alatt, amiről már írtam. Várhatólag szeptember végén születik meg... Akárcsak az igazi, fizikai valójú kicsi fiam, Márkus tette tavaly.
Tudom, nem vagyok normális. ...Már dolgozom az ügyön.