nem szex és nem nyújork

Ma is vendégeink voltak. A férjem kollégája, és egyben barátja. Akivel találkoztam már, de elsőre nem nagyon volt szimpi. A feleségről annyit tudtam, hogy szolid. Én meg heveske, így ettől is tartottam. Plusz két gyerek.

Mondom a férjemnek, hogy elegem van abból,hogy ez csak neki buli, én meg egész délután a gyereket pesztrálom, meg jópofizok, ha nem szimpik. Így hát inkább behúzódok a konyhába, alibi főzöcskézéssel, és csak akkor bújok ki, ha valóban szimpatikusak.

És azok voltak. Kedvesek, szerények, emberiek. A halk szavú feleség is azonnal megnyerte vérmes kis szívemet.

És a gyerekeik. A hatéves kisfiúval annyira összecimboráskodtunk, ott sündörgött körülttem, míg sütöttem a palacsintát, hogy amikor elmentek, miután megborzoltam buksiját az autóban, megfogta a kezem és alig akarta elengedni. Ez a ritka és megható pillanatok egyike.

De vajon miért van az, hogy az ember tsokszor ürelmesebb, kedvesebb, megértőbb a másik gyerekével? - kérdeztem a férjemet.

Talán azért - agyaltuk ki - mert nincs felelősség. Nem kell nevelni, résen lenni, felkészíteni az életre, hanem csak elég partnernek tekinteni a másik kis embert és abból gazdálkodni ügyesen, amit a szüleitől már úgyis megkapott.