Igazán elragadóak vagyunk... Kezdünk hasonlitani egy panda macira, csak forditott színösszeállitásban. Legalábbis ami a szemünk környékét illeti. Éppen azt beszéltük Edinával, hogy most jöhetne a váltás, ránk fére néhány nap pihenő, amikor is a mi virágszálunk felgyorsult tempóban kezd kinyilni a világ felé! Ezt a látványt, érzést, és örömet soha nem hagynám ki! Lilina pörgött, a maga nyelvén egész nap dumált, felváltva szólongatva bennünket, egyik fél percben engem, másik félpercben a tesót foglalkoztatva. Ami eszébe jutott mindent próbált elmagyarázni, (mi értjük, más még nem), amit mondtunk próbálta utánozni. Minél jobban tetszet nekünk, annál jobban mondta! Persze kitört belőlünk a nevetés, amire nőcikénk mégjobban beindult, és az egész napi mondandóját még megfűszerezte egy kis bohóckodással is! Megnevettette még a lányokat is a kórházben a rehabon! Úgy mentek a feladatok, mint még soha....Ma éreztem először igazán, hogy ez a drága kislány meg fog tanulni beszélni! Annyira közlékeny, annyira akar, és annyira tetszik neki amit tud, és annyira természetes neki, hogy többet tud. Azt hiszem, innentől már csak előre van! visszafelé nincs! Most lettem benne teljesen biztos, hogy Lilike tudja, miért vagyunk itt! Izomláza van, fája a lába, mégis fut (!)a lifttől a szoba ajtóig a kacskaringós folyolyósón! Te nevettél és sirtál már egyszerre egy egész napon át? Én már elmondhatom, hogy igen! Egyre biztosabb, hogy nem jöttünk hiába!
Jól csinálja a feladatokat, megnevetteti az ápolókat, bájosan mosolyog a doktor bácsinak, próbál felnőttként viselkedni a viziten. Úgy ül és figyel mint a nagyok. Nem volt hiába! Manónk szépsége meg is kapta a kellő dicséretet!

Ha akarsz nevető Lilit látni kukkolj be a fototárba a freemail-en.
Holnap, hát persze, hogy jöhet a harmadik őssejt adag!