Gyerekek fejlődése

Az iskolakezdéssel kapcsolatban felmerülő kérdések sora végtelen. Az iskolaérettségről Licsár Szilvia pedagógussal, a Játékliget szakértőjével beszélgettünk.

Mi mindent kell tudnia egy 6-7 éves gyereknek ahhoz, hogy felkészülten vágjon neki az iskolai életnek? Milyen lelki-fizikai állapotban kell lennie, hogy ne kudarcként élje meg az első osztályt? Noha az iskolára való felkészítés elsősorban az óvoda feladata, mégsem elhanyagolható a család szerepe a gyermek fejlesztésében.

A kisgyerek még örömmel mondókázik, egy gimnazistának viszont már általában gyötrelem Zrínyi második énekét biflázni. Mégis érdemes energiát fektetnie ebbe is, a verstanulás ugyanis csecsemőre és kamaszra egyaránt pozitívan hat.

Egy tanulmány szerint a túl sok tévézés, a kevés alvás és kevés mozgás negatívan befolyásolja a gyerekek agyi kognitív fejlődését.

Ezek a hiányosságok nagyon komoly fegyelmezési, motiválási és nevelési feladatokat rónak a pedagógusokra. Korábban a tudatos és eredményes fejlesztés nagyon kevés pedagógiai képzésnek volt szerves része. Úgy gondoljuk, hogy a hatékony és eredményes működéshez ezek a fejlesztések mára már elengedhetetlené váltak.

A kérdésre adható válaszok közül egyik az "eltérő fejlődés", vagy "idegrendszeri éretlenség". A kifejezések összefoglalják a gyakran nagyon jó intellektus mellett megjelenő különféle "ügyetlenségeket". Ezek felelősek a gyerek tapasztalatszerzési, tanulási, esetleg magatartási/beilleszkedési nehézségeiért.

Egyes feltételezések szerint a viselkedésproblémás és figyelemzavaros gyerek számának növekedése is a kialvatlanság számlájára írható.

Fanni az elmúlt hetekben 3 könyvet olvasott ki. Ez már önmagában szép teljesítmény, de ha hozzáteszem, hogy még csak nagycsoportos óvodás, akkor érezni igazán, milyen komoly dolog ez.

Az mindannyiunk előtt világos tény, hogy a táblagépek, az okostelefonok és egyéb "kütyük", egyfajta digitális drogkén fejtik ki hatásukat a fiatal generációra.

Az agyhullámok monitorozásán alapuló technika nem csak az ADHD-s, beilleszkedési zavaros és autista gyerekek kezelésekor hatékony, hanem a tehetséggondozás területén is egyre hangsúlyosabb szerepet kap.

A gyurma remek fejlesztő eszköz, amit a gyerekek is élveznek, az alábbi ötletekből ihletet meríthetünk a játékhoz.

53 százalékuk a fejlesztések több mint felét magánúton rendezi, annak jelentős ára ellenére, derül ki a most induló Fejlesztőkörök.hu fejlesztőkereső oldal 213, a gyermekét terápiára hordó szülőt megkérdező online, nem reprezentatív kutatásából.

Szerinte a boldogság titka egyszerűbb, mint gondolnánk: hagyni kell a gyereket valóban gyereknek lenni.

Igaz lehet, hogy az iskolások akár 30 százaléka is valamilyen zavartól szenved? Valóban a tantárgy alól való felmentés a legjobb megoldás?

A gyerekkorunk minősége kihathat akár az egész életünkre is, ezért sem mindegy, hogy egy szerető családban nevelkedünk, vagy egy olyan környezetben, ahol nem kapunk elég szeretetet.

Nem számít azonban, hogy mennyire tetszik a babának: a bébikomp kifejezetten káros eszköz!

A legtöbb lázadó hangvételű cikk ugyanis csak a most aktuális változásokat részletezi, azonban nem tér ki arra, hogy mi a változás valójában.

A várépítés, sarazás és a homoksütik készítése nem csak jó móka, de remek fejlesztő eszköz is!

Lányomnak, akinek örökké hálás vagyok a létezéséért

A szülő feladata, hogy szeretetéről biztosítsa felnőtt gyermekét, de a szabadságát nem szabad korlátozni.