Gyerekek fejlődése

Uzsalyné Dr. Pécsi Rita szerint nem rengeteg különórára és az élethez szoktatás jegyében történő elváráshalmazra, hanem nyugalomra, tartalmas beszélgetésekre és sok szeretetre van szükségük a diákoknak az új tanévben is.

A kézírás javítja a memóriát, jobban megmozgatja az agyat, mint a billentyűzeten történő gépelés, kutatások szerint pedig annak, aki lefekvés előtt végezi, még az alvása is pihentetőbb lehet. Érdemes tehát a gyermeket rendszeres írásra bátorítani, de hogyan tehetjük ezt meg, hogy ne nyűg, hanem szórakozás legyen?

Van, amikor a tévé az utolsó mentsvár, de mielőtt ezt a megoldást választanánk, gondoljuk át, mennyire káros a tévénézés.

A mai szülők minden korábbi generációnál többet foglalkoznak aktívan a gyermekeikkel, mégis évről évre több a szorongó, mentális betegségektől szenvedő, depressziós iskolás. Szakértők szerint lehet, hogy rossz végén fogjuk meg a problémát.

Egyre több szülő hajlik abba az irányba, hogy gyerekét egészen kis korában olvasni, netán még írni is megtanítsa. Így aztán a 2-3 éves gyerekek olyan memóriagyakorlatokkal vannak bombázva a betűk vagy akár a számjegyek elsajátítása érdekében, melyek nem az ők életkori sajátosságaiknak megfelelőek.

Akár dühből, akár jó szándékból, mégis minden szülő száját elhagyják néha olyan megjegyzések, amelyeket jobb lenne elkerülni. Az alábbiakban olyan romboló hatású vagy legalábbis haszontalan mondatok olvashatóak, amelyek közül egyiket-másikat talán te is mondtad már pedig nem kellene.

Túlféltett, szabadidővel alig rendelkező, mégis folyton unatkozó gyerekek, hajszolt szülők, összeroppantó családi logisztika: a szakértők már évtizedekkel ezelőtt figyelmeztettek, hogy nem jó irányba tart a gyereknevelés, a helyzet azonban mégis egyre csak romlik. Mit tehet a szülő, ha vissza akar adni valamit a gyermekének az ellopott gyerekkorból?

A labdás játékok a figyelem és a koncentráció mellett még egy, az iskolában nagyon fontos képességet is fejlesztenek: ez a szem-kéz koordináció.

A természetben töltött idő nemcsak remek kikapcsolódás a család számára, de a testi-lelki egészség és a szoros családi kötelékek kialakításának is nagyszerű terepe.

Az Ohiói Egyetem kutatása alapján azok a gyerekek, akiknek a szüleik naponta öt mesét is elolvasnak, ötéves korukra 1,4 millióval több szót hallanak, mint azok, akiknek nem olvasnak rendszeresen.

A CogniPlus terápia a mai gyerekek érdeklődésének megfelelően a számítógép segítségével fejleszti a koncentrációt, az emlékezetet, segíti a tervezési és a feladatmegoldó képességet.

Rajzolni minden gyermek szeret, ám mint minden másban, az alkotás terén is eltérő ütemben fejlődnek. Szülőként annyit tehetünk, hogy bátorítjuk az alkotásra és az ehhez szükség eszközöket elérhetővé tesszük számára. Közben pedig figyeljük, hogyan jutnak el az első firkáktól a rajzolás harmadik mérföldkövéig.

A fejlődés megállíthatatlan, és ennek köszönhetően egyre több olyan új eszköz kerül használatba, ami azzal a következménnyel jár, hogy a régi berendezések, dolgok már kimennek divatból, vagy a funkciójuk válik értelmetlenné.

A mesekönyvek helyét sok esetben átveszik a mobiltelefonok, számítógépek és a televíziók. Miért fontos megtartani az egyensúlyt és milyen szerepe van a meséknek a kicsik fejlődésében? Több, mint gondolnánk.

Misztikusnak hangzó neve ellenére a testközépvonal egy teljesen racionális jelenség: képzeletbeli sorompó a gyerek testének közepén, amely arra készteti a kicsit, hogy mindig az éppen kézre eső oldalát használja tevékenykedés vagy játék közben.

Gondolnád, hogy gyermekeid is örökölhetik a megoldatlan problémáidat, tudatalatti szorongásaidat?

Évről évre tovább nő a sajátos nevelési igényű, röviden sni-s tanulók száma. Csak az utóbbi két évben, a 2018 szeptemberében kezdődő tanévre több mint 3200 fővel lettek többen, így 91,5 ezerre emelkedett a számuk közölte az Emmi adatait a Világgazdaság.

A szerepjáték nemcsak jó móka, de remek fejlesztő is egyben. A gyerekek szociális, érzelmi, nyelvi és problémamegoldó képességeit is erősíti, ha a farsang után se adunk túl a megvásárolt jelmezeken, és nem is tesszük őket egyből a szekrény mélyére.

Vizsgálatok kimutatták, hogy azok a gyerekek, akiknek rendszeresen mesélnek, iskolába kerüléskor másfél évvel előzik meg nyelvi fejlettségben azokat, akik rendszertelenül vagy soha nem hallottak mesét a szüleiktől. De nem ez az egyetlen előnye a rendszeres meseolvasásnak.

Az okostelefonok használata hosszútávon szorongást, depressziót és más mentális problémákat is okozhat. A gyerekek az okoskészülékek használata által állandó érzelmi nyomásnak vannak kitéve a virtuális térben.