Annyira büszke rá, hogy tud olvasni, hogy mindenkinek el is újságolja. Aztán hozzáteszi, hogy senki nem tanította rá. Ez tényleg így van. Amikor megkérdezik, hogyan tanult meg olvasni, én is csak azt tudom válaszolni, hogy magától. Négy évesen elkezdte leolvasni az autók rendszámtábláit. Öt évesen kitalált egy játékot. Arra kért, hogy betűzzek le neki szavakat, és ő megmondja, hogy mi az. Kezdetben nagyon egyszerű szavakat betűztem, aztán egyre hosszabbakat. Ő pedig némi gondolkodás után előállt a válasszal.
Egyszer aztán így szóltam: "Fanni, szerintem Te tudsz olvasni. Ismered a betűket és fejben össze tudod olvasni őket." Aztán elétettem egy szöveget, ő pedig hangosan lebetűzte, majd összeolvasta. Ez olyan büszkeséggel töltötte el, hogy attól kezdve mindent elolvasott. A villamoson volt nagy nevetés, amikor fennhangon olvasta a plakátokat, hogy "Állítsuk meg Brüsszelt, meg Stop Soros." Az, hogy rákapott a könyvekre, elsősorban a 11 éves unokatesójának köszönhető, aki igazi kis könyvmoly. Fanni felnéz rá, és inspirálja, hogy az unokatesót mindig olvasni látja.
Gondolkodtam azon, hogyan tanulhatott meg Fanni magától olvasni.
Szerintem az rengeteget segített, hogy úgy 1 éves korától rendszeresen olvastam neki Móra Ferenc Zengő ABC-jét. A könyv gyönyörűen illusztrált, a betűket onnan tanulta meg. Ezenkívül minden áldott nap olvasunk mesét. Igazi esti kis szertartás ez, amikor bebújunk a takaró alá, szorosan hozzám simul, én pedig mesélek neki.
Fontos, hogy a könyvek, mesék világát már egészen zsenge korukban megismerjék a gyerekek.
Gombos Péter gyermekirodalom- és olvasáskutató szerint az a gyerek, aki rendszeresen hall mesét a szüleitől, kétszer akkora eséllyel lesz olvasó felnőtt. A szakértők szerint az is fontos, hogy jó példát mutassunk, mi, szülők, is olvassunk sokat. Ez a mi esetünkben is így volt, Fannit nagyon izgatta, hogy látta a könyveket, amiket én olvasok. Rendszeresen kézbe vette, forgatta őket és megkérdezte, hogy miről szólnak. Olvasni nagyon jó dolog! Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a gyerekünk megszeresse az olvasást vagy legalábbis ne idegenkedjen tőle!
Mark Twain, a híres amerikai író szerint, aki nem olvas, az semmiben nem különbözik attól, aki nem tud olvasni.
Forrás: Lányomnak az életről
Indexkép: Daria Shevtsova / Pexels
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)