Dobiné Olasz-Papp Nóra

Kedves Beus!

Az út, amire ráállt, nagyon jó! A hogyan továbbra a megoldás az, hogy ezt a fajta tudatosságot erősíti magában. Ha jön egy zavaró szituáció, akkor meg kellene próbálni kicsit kívül maradni, nem egyből belemenni az idegességbe és meglátni, mi is történik VALÓJÁBAN! Az biztos, hogy a kisfia tudja, hogy Ön nehezen viseli a sírást, de kihasználni ezt nem tudja, higgye el nekem! Egyrészt, ha amúgy is hajlamos a sírásokra, lehet szó veleszületett temperamentumról is és akkor őt ilyennek kell elfogadni és az ő személyiségtípusának megfelelően bánni vele, másrészt tudatosítsa magában, hogy a gyerekek (pláne ebben korban) nem direkt idegesítésből sírnak, hanem valamit közölni szeretnének, Vagy valami egyszerűbb dolgot (éhes vagyok, álmos vagyok, stb.) vagy valami belső frusztrációt (anya, érzem, hogy szomorú vagy, dühös vagy, stb., ezért én is az vagyok) vagy egyszerűen most jól esik neki sírni, esetleg érte valami csalódás (szeretett volna megtenni valamit, amit nem lehetett (megvizsgálni közelebbről egy szobanövényt). Egy egy éves gyerek már nagyon mozog és felfedez egyre több tiltással találkozik, ami megmutatja határait, amit még ő maga sem ismer, és ez nagyon zavaró tud lenni nekik. Az, hogy a sírásba ennyire belelöki magát és belepörög, hát ő ilyen ezek szerint. Tehát ez a kisfia "oldala", az Ön oldala az, hogyan reagál ezekre a sírásokra. Ha ideges lesz, nyilvánvalóan ott bujkál már felszínközelben valami Önnel kapcsolatban, eltemetett érzések, emlékek. Hagyhatja ezeket felszínre jönni, ez a lényege ennek! ha kicsit spirituálisabban nézzük, mindig olyan "típusú" gyereket kapunk, aki képes rávilágítani a bennünk található elfojtásokra, és hogy ne ismétlődhessenek a negatív családi minták, felszínre is hozzák ezt belőlünk (jó esetben, mert sok szülő, küzdelmes munkával ki tudja a gyermekből "irtani" ezt a remek képességet és ezt észre sem veszik, pusztán követett ő is egy mintát!)! Addig fogja csinálni azt a bizonyos viselkedést, míg a szülő fel nem ismeri a folyamatot és a saját belső világát, így van esély a régi sérelmek, fájdalmak feldolgozására, így a gyermek már egy új mintát fog kapni, egy letisztult, érzelmileg stabil, biztonságos mintát, melynek elemei családonként változnak. Önben már elkezdődött ez a felismerés, hagyja hát megtörténni ezt! Ha ideges lesz, figyelje saját magát (amellett, hogy persze válaszoljon a kisfia jelzésére), lásson és érezzen befelé!
Kifejezett gyakorlat arra, hogyan hallhatja meg a belső hangot? Tudatosság és lecsendesedés szükséges hozzá. Hogy tudjon kívül maradni egy-egy ilyen szituációban és ha nem sikerült, lássa be és próbálkozzon tovább. Káoszban nem lehet meghallani, de ha képes lecsendesedni, előbb-utóbb meghallhatja! Az elején a gondolatok csak úgy cikáznak, de némi gyakorlással és mindennapos befelé fordulással (pl. esténként), elérhető.
Nem tudom, Önnek mit jelent a jó anya fogalom. Ha a végtelenül türelmes, soha ki nem billenthető nőt, akkor ki kell ábrándítsam! :-) Nincs jó anya, "csak" elég jó anya van. Az elég jó anya pedig belátja, ha hibázik, megengedi magának a hibázási lehetőséget, elfogadja, hogy néha ő is kiborul és ezt megnyilvánítja (tehát ismeri saját korlátait és határait), a gyermekének azt tanítja (minta alapján), hogy érezni és azt az érzelmet tudni, megnyilvánítani jó és helyes dolog. Ilyen és ehhez hasonló elemekből tevődik össze az elég jó anya fogalma. Ez minden anyában meg van, de nagyon sok esetben (szerintem 90-95%-ban) rakódnak erre különböző rétegek (pl. otthonról hozott helytelen minta, vagy külső elbizonytalanító vélemények, tanácsok, stb,.), melyek ezt a tudást elhomályosítják, elhalkítják.
Az jó, hogy a testi kapcsolat sok Önök közt! Egy dolog még nagyon fontos: a kisfia mindig azt fogja érezni, ami Önben van és nem az számít, amit kívülről lát! Tehát, ha úgy öleli, hogy közben inkább sikítana, mert majd felrobban, de ezt próbálja rejteni, persze díjazza az ölelést, de érzi Önben a feszültséget, ezért nem fogja tudni megnyugtatni, csak nehezen! A gyerekek nagyon díjazzák a törekvést, és az őszinteséget, tehát vállalja magát, érzéseit bátran! Ha dühös, mondja meg neki, ha jogtalanul kiabált rá, legyen képes lehajolni hozzá és bocsánatot kérni, és így tovább. Ezek százszor többet érnek, mint egy hamis kép adása, amiről ráadásul mindketten tudják, hogy nem valós. Ha a valóságnak megfelelően létezik, ő is aszerint fog. A minta és a példa nagyon fontos! Egy jó mondás: "Olyan szülővé kell válnod, amilyen gyereket szeretnél"! Tehát nagyon-nagyon fontos az önismeret, a múlt felderítése gyerekkorból, és a válaszkészség elsajátítása. Nagyon jó úton haladnak, kisfia jó tanító, Ön is jó tanító és tanuló egyszerre! Nagyon szép kapcsolat ez! Ön felismerte, hogy valami mélyebb dolog rejtőzik az érzései mögött és ez nagyon jó! Most legyen éber és tudatos, figyeljen! A szituációkra, amikbe sodródik ismétlődően, és az érzéseire!

Remélem, tudtam segíteni!

Szeretettel:

Kedves Beus!

Tökéletesen írta le, miről is van szó valójában! Igen, mikor egy nőből anya lesz, óhatatlanul is azonosul a szüleivel, főképp édesanyjával, de átéli azt is, hogy egy hasonló szituációban a nő, mint gyerek, mit élt át. Tehát, ha Önt idegesíti a kisfia sírása, abban benne van az, hogy az ön sírására nem reagáltak, vagy nem helyesen és ezt a dühöt, negatív érzést felébresztette önben a kisfia, plusz benne van a megismételt minta is, amit édesanyjától hozott, tehát a reakciót egy ilyen szituációra, ami lehet tehetetlenség érzés, lehet düh érzése, és lehetne sorolni. Ha az Ön édesanyja nem reagált vagy nem jól (régi beidegződés: hagyd csak sírni, még jót is tesz neki!), sajnos abban a korban ez volt a módi, tehát ő is hozta ezt az ő édesanyjától, plusz akkor is voltak trendi nevelési elvek- melyek következményei most csapódnak le.
Szóval ez egy nagyon egymásra rakódó elemekből álló reakció és érzelem halmaz.
Nagyon jó, hogy Ön ezt felismerte és kutakodik ebben az irányban! Ezzel a felismeréssel és munkával megszüntetheti ezt a "hagyományt" a családban a nők, anyák részéről, hoyg a sírásra következetes "jó", válaszkész válasz érkezzen, és ne idegesítő hangforrásnak tűnjön az a sírás, hanem jelzésnek, figyelemfelhívásnak, kommunikáció egy formájának, amire jó, ha válaszolunk, mgfelelően. Hogy ide eljusson, felszínre kell jönnie a gyermekkori sérelmeknek, szituációknak, hogy meglássa az összefüggéseket a gyermeke viselkedése, reakciói és az ön gyermekkori történései közt! És hát igen, a kisfiától pont ezt kell megtanulnia: miket kell felszínre hoznia saját múltjából és feldolgoznia! Ő most egy tükröt tart Ön elé a saját gyermekkoráról, a mostani önmagáról, mint anya, amibe viszont a saját édesanyja reakciói is benne vannak.
Tehát amit tanácsolni tudok: mivel ilyen jól elkezdte ezt a belső munkát, ne hagyja abba, legyen nyitott a saját reakcióira továbbra is konfliktusos, idegesítő situációkban és keresse a múltbeli emlékeket, ott vannak, csak felfedezésre várnak! Ezt mgteheti egyedül is akár, de ha nem megy, akadozik, túlzottan fáj esetleg, ezért nem akarja folytatni, akkor szakember segítségével, aki támogatja és biztonságos érzelmi környezetet teremt Önnek.
Nagyon jó útra állt rá, most behelyezhet a családba egy teljesen új mintát, ami érzelmileg biztonságos, és nem konfliktusoktól mntes (hisz az élet sem az), hanem a konfliktusokat megoldhatóvá tevő, mindig válaszkész anyát jelent. Érzi a különbséget minta és minta közt?
Én nagyon örülök, hogy ennyire ráérzett a kiskapura, és higgye el, ez nem a hibáztatásról szól a saját édesanyja felé, hanem a megélt és újból megélendő múltbeli eseményekről, amik bizony teljesen befolyásolják a saját gyermekével való kapcsolatot, a feldolgozásról, hogy a jelen és a jövő már teljesen más lehessen: érzelmileg letisztult, saját, és egy olyan világ, ahol az érzelmeknek (negatívoknak is!) helye van és megélhető!

Ha további kérdése van, szívesen állok rendelkezésre!

Szeretettel:

Kedves Anyuka!

Gyönyörű a fotó!:-)

Teljesen normális, amiket leír! A szeparációs szorongás bizony erről szól: észrevette, hogy ő és a "legfontosabb Másik" nem egyek, egymástól külön léteznek és fél a szeretett személy elvesztésétől. Ezért, ha Édesanya kikerül a látótérből, nagyfokú félelem és szorongás lesz rajta úrrá. Abban a pillanatban úgy tűnik neki, hogy egyedül maradt a nagy világban és eltűnt, aki védi és szereti őt! Semmiképp nem tanácsolnám egyedül hagyni ezzel az érzéssel! Nem vezetne semmi jóra, ha rögzülne benne ez a fajta félelem. Tudom, hogy megterhelő és fárasztó az állandó jelenlét, de ez az állapot természetesen csitulni fog! Addig is be lehet vonni őt több mindenbe, pl. vigye magával, ha főzni megy, hagyja kicsit nyitva az ajtót, ha WC-re megy, stb. Tehát biztosítsa folyamatosan őt arról, hogy jelen van neki és figyel rá. Ezzel nem fogja őt elrontani, sőt! (Hordozókendő bevetésén esetleg gondolkodott már vagy használják? Nagy segítség szokott lenni az otthoni hordozás ebben az esetben, főleg, ha a házimunnkát is el kell végezni)

A hajtépésről az jutott eszembe, hogy vágyik valami nyugtató mozdulatsorra, nyugtatásra, az ujjszopás is a szopómozgás kiváltásával ezt a célt szolgálja. Ő szopizik még? Ha igen, bátran adjon neki többször cicit, ha nem, akkor több testkontaktussal, ritmikus mozgással, ringatással, tánccal nyugtassa őt meg. Szerintem ezek jobb választások, mint a plüss figurák. Bújjanak össze, és legyen neki Ön az, aki hozzásegíti az álomba merüléshez, lecsendesedéshez. Ezzel sem rontja el, sőt!! :-) És ha ezeket megtette, válasszon valami tevékenységet, mellyel ad saját magának is! Szóval ne feledkezzen el magáról, főleg ebben az embertpróbáló időszakban!

Remélem, tudtam segíteni! Ha esetleg felmerül még egyéb kérdés, írjon bátran! és szívesen veszek visszajelzést is!

Szeretettel:

Kedves Anyuka!

Ez a jelenség magától meg fog szűnni, úgy megy, ahogy jött!:-) Egyáltalán nem szükséges beavatkozni a lecsengés folyamatába, tehát annyit járjatok társaságba, mint eddig, nem kell csökkenteni a reakciók miatt a találkozásokat és nem is kell sűríteni a "szoktatás" miatt. Egyszer csak észre fogod venni, hogy túl van rajta a Pici, és már magabiztosabban fog nyitni az emberek felé. Addig jobb hagyni, hogy a maga módján zajlódjon ez.
A hátterében ennek amúgy az áll, hogy felfedezte/kezdi felfedezni, hogy Ő és Te már nem egyek, és ez nem biztonságos érzés, de szükséges állomása a pszichés fejlődésnek. Ezért is mondtam, hogy szükséges a megvigasztalás, bújás engedése, ölelés és megértés, hiszen ez egy nagyon új dolog neki és azt érzi, egyedül áll szembe a világgal. Még meg kell szoknia, hogy így is csodás az élet és Anya bizony most is mellettem áll. :-)
Szóval hagyd, hogy az élet ugyanúgy menjen tovább, csak a Te maximális támogatásoddal tudod Őt segíteni, hogy a biztonságérzet eltöltse és önbizalommal teli legyen.:-)
És ezeken felül szól közbe az alaptemperamentum, ami az ezen időszak lecsengése utáni időszakot befolyásolja.
De a Ti problémátokra most az a válaszom, hogy ne törődj most sem azzal, mások mit mondanak, cselekedj úgy, ahogy a te szíved diktálja!

Szeretettel:

Kedves Anyuka!

Köszönöm, hogy hozzám fordultál!

Csodás felismerés, hogy többemberes babának hívod lányodat és nem "rossznak" bélyegeztétek! :-) Valószínűleg az alaptemperamentuma is érzékenyebb, de én azt mondom, hogy az ilyen típusú gyerekek, akik sokat sírnak, és szinte kikövetelik maguknak, ami jár nekik, hosszútávon igazán jó típusú személyiségnek tekintendők! Ők ugyanis nem hagyják elsikkadni az anyai figyelmet, szeretetet egy percig sem, így az anyukának idővel muszáj megnyílni a gyerek igényei előtt! És ha anyuka ezekre az igényekre valóban nyitott szívvel reagál és elfogadja, hogy a gyerek csak az igényeit szeretné kielégíttetni, akkor évek múlva is nagyon kiteljesedő egészet fognak alkotni!
Amit tapasztalsz, az nem a személyiségjegy sajátossága, hanem előbb-utóbb minden gyerek találkozik ezzel, és ez is teljesen rendben van, átmeneti állapot, meg fog szűnni. És én egyértelműen azt javaslom, hogy nyugodtan hagyatkozz a kislányod jelzéseire (itt is), ha ő épp megijedt, fél- még akkor is, ha ismerősről van szó- vedd fel, simogasd, engedd, hadd bújjon hozzád, hadd élje meg azt, hogy nem baj, hogy ő így érez! Mondd is neki, hogy megérted őt! Az ismerősöknek pedig jobb előre szólni, vagy az idegeneknek is séta közben, aki épp "tutujgatásra" készül, hogy ne vegyék a szívükre, most pont ebben a korban van a kislányod, nem ellenük szól, nemsoká túllesztek rajta! :-) és ennyi az egész!
Ez el fog múlni, de az alapszemélyiségből eredő érzékenység, félénkebbség, ha meg is marad, semmi baj, majd aszerint fogtok alkalmazkodni és ő is majd hozzátok!
Szuper lesz minden! :-))

Szeretettel: