Herold Ferenc

Herold Ferenc

Kertészmérnök

Kérdezz-felelek

Böngéssz a korábbi kérdések és szakértői válaszok között.

6 kérdés ezen a lapon · összesen 126

2011. 11. 08.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Ferenc,
Van egy sok-sok éves (legalább 10-12 éves) szép nagy dús fagyal sövénysorunk.
Sajnos a nyáron nem volt nagyon időnk így nagyon elharapódzott a mérete!!!
(most kb 2.2 méter magas lett és "vastagsága" is legalább 130 cm, a sövénysor kb 12méret hosszú összefüggő, dús)
Azt szeretném megérdezni, hogy ha a magasságát vissza szeretnénk vágni kb 160cm magasra, a szélességét/vastagságát kb 1 méteresre, ezt a legjobb hatás érdekében még most novemberben vagy inkább majd tavasszal kellene megtennünk, hogy a mérete is megfelelő legyen és a vágás után rögtön mindenütt szépen kizöldüljön ne maradjanak hosszan barna kopár levél nélküli foltok benne.
Köszönöm, üdvözlettel: Bea
Szakértői válasz
Kedves Bea!

Szerencsére a fagyal nagyon jól tűri a visszametszést, még az erős ifjítást is. Most is el lehet végezni ezt a munkát. Ennek csak egy pici hátránya van, az pedig a téli fagy. Ha túl korán jönnek az erős fagyok, akkor a sebeknek még nincs idejük záródni, ezért a vágások helyén néhány centis visszafagyás jelentkezhet. Ha visszafagyna, akkor tavasszal ezeket az elszáradt néhány centis csonkokat ajánlatos eltávolítani, ez pedig dupla munkát jelentene. Ha van idejük kivárni a kemény tél elmúltát, akkor inkább február végén végezzék el ezt a munkát. Metszéskor, ha egy centi átmérőnél nagyobb ágakat vágnak el, akkor betegség-megelőzés miatt javaslom, hogy kezeljék ezeket a sebeket fasebkezelővel.
Üdvözlettel:
Herold Ferenc2011. 11. 08. 18:35Még nincs értékelés
2011. 09. 21.⧉
Olvasói kérdés

Kedves Ferenc!

kérem segítsen neklem, mert leylandi ciprusaim és smaragd tujáim belül barnulnak. Küldök képet is, remélem sikerül. Kívül gyönyörű zöldek, legalábbis még. Ha tud, kérem adjon meg olyan e-mail címet, ahova küldhetnék még képet. Viszont két smaragd tujám kívülről sem szép, az egész fonnyad, sárgul, barnul,halványul szemből nézve is. Belseje ugyanolyan, mint a többié. Félek, teljesen el fog pusztulni. Nem tudom szavakba önteni, ahogy kinéz.

 

 

 

 

 

 

 

Köszönöm kedves segítségét, hogy mi lehet a baj, és mit tehetek. Kati

Szakértői válasz

Kedves Kati!

Az öröközöldek belső száradása nem betegség. Főként igaz ez a nagyon zárt lombozattal (tűlevéllel, pikkelylevéllel) rendelkező örökzöldekre. Nemes egyszerűséggel a fény hiánya miatt száradnak el a belső levelek. Ha ez a száradás nem terjed át a külső lombozatra, akkor nincs mért aggódni. Ha viszont a száradás elkezd kifelé haladni, akkor már érdemes betegségre, kártevőre gyanakodni. Belőlük azonban sok van, pontos beazonosításukhoz ezért képre (minél közelebbi, részletes, több oldalról készült), vagy helyszíni szemlére van szükség.
Azoknál az örökzöldeknél amelyeknél, mint írja kívül gyönyörű zöldek nincs tehát tennivalója, amelyek viszont kívül is csúnyák, azokról kérem küldjön minél több és részletesebb képet: kertember@gmail.com.
Az örökzöldek károsítói ellen egyébként hatásosan lehet védekezni. Fontos, hogy a problémát időben érzékeljük.
A belső száradás, még akkor sem okoz problémát, ha a növényt egyszer erőteljesen kell metszeni, így a belső része is feltárul. Egy darabig ( a leglasabban növő örökzöldek esetében is maximum. egy évig, a gyorsan fejlődőknél fél évig) a száraz rész csúnya képet mutatta, de ezt a növény új hajtásaival gyorsan elfedi.

Herold Ferenc2011. 09. 21. 09:02Még nincs értékelés
2011. 08. 19.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Ferenc!
Tanácsát szeretném kérni a következő ügyben:
A szomszédunk buxus hajtásai átbujtak a kerítésünkön. Jött egy olyan gondolatom, hogy jó lenne ezekből a hajtásokból nekünk is-már akartam ilyet beszerezni régebben, de ez most kapóra jönne:)- csak azt nem tudom, hogy fogjak hozzá? Milyen hosszan kell levágni, mibe ültessem, öntözés, stb...
Ebben kérném, legyen szíves nekem segíteni!
Előre is köszönöm!
Szakértői válasz
Tisztelt Kerttulajdonos!

Nagyon jókor bújtak át Önhöz ezek a kis hajtások. Épp abban az időben járunk, amikor a buxus dugványok könnyen gyökeresednek. Augusztus-szeptember az a két hónap, amikor nagyon sok díszcserje szaporítható félfás dugványról. A buxus is közéjük tartozik. A félfás dugványt a növény ez évben fejlődött hajtásairól tudja szedni. Ezeknek a hajtásoknak a tavasszal fejlődött alsó része már elkezdett fásodni, de még nem oly mértékben erősödtek meg, mint a tavalyi hajtásai. Ha közelről megnézi, lehet is látni, hogy még nem teljesen barnák, de már nem is zöldek, fiatal zsenge mivoltukat elvesztették, már nem annyira hajlékonyak, mint tavasszal. Ilyen hajtásokat vágjon le, és készítsen belőle 8-10 cm-es dugványokat. A dugványt a következőképp készítse el. A levágott hajtás még zöld, nem fásodó csúcsát távolítsa el, ez ugyanis biztosan el fog száradni a gyökereztetés ideje alatt, és zöld, éretlensége miatt még sok vizet igényel, ami a gyökér nélküli dugványt könnyen kiszipojozhatja. Szóval ezt a felső részt távolítsa el. Szintén vágja le az alsó már erősen fásodott részt, ennek a gyökeresedési hajlama kisebb, mint a félfásé. A levágások után megbaradt 8-10 centis hajtás alsó feléről távolítsa el a leveleket, úgy, hogy a hajtás háncsrésze ne sérüljön. A felső részén hagyja meg a leveleket, esetleg éles metszőollóval félbe vághatja, vagy egy kicsit megritkíthatja őket, annak érdekében, hogy csökkentse a dugvány vízigényét. Majd a kész dugványt nedves homokba, vagy ahhoz hasonló talajba állítsa, és tegye hűvös helyre, pl. egy fa alá, vagy árnyékolja valamilyen eszközzel, azért, hogy védja a közvetlen napsugaraktól. Öntözze rendszeresen és várja a gyökeresedést. Fontos, hogy a talal, amibe állítja őket mindig nedves legyen, de ne pangjon, álljon a víz a dugványok körül, mert attól elpusztulnak. Ha biztosra akar menni, akkor a dugványokat kezelheti gyökereztető hormonnal is, amit a gazdaboltokban, kertészeti árudákban tud beszerezni.
Tisztelettel:
Herold Ferenc2011. 08. 19. 04:23Még nincs értékelés
2011. 08. 14.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Ferenc!

Köszönöm válaszát. A csalán az utcafronti azon részén van amit valóban ritkán nyírnak mert mi csak addig nyírjuk ameddig az utcafronti kerítésünk tart. A terület Önkormányzati tulajdonú, és ritkán jönnek lenyírni, a mi házunk az utca első háza a főúttól ami 200 méterre van. Ezen a területen csalán, búzavirág, fehér libatop, muhar van bőven. Ezt a mi kis fűnyírónk nem is bírja. Jelenleg csak annyi kérdésem volna, hogy a kétszikűek ellen használt gyomírtó árthat-e a cserjéknek fáknak, ha igen hány méter távolságot kell tartani (nyír, tuja, kökény, vörösvesszejű som, lonc, juhar)?

Köszönöm, és fotózok hamarosan

Hajni
Szakértői válasz
Kedves Hajni!

Az Ön által felsorolt összes növényre károsan hat a gyomírtó. De csak akkor, ha a zöld levéllel érintkezi. Ha a növények törzsére kerül belőle egy kevés az nem okoz nekik gondot. Ez a szer ugyanis a levélen keresztül szívódik fel és a gyökérre hat. Ha szélcsendes időben permetez, és kerüli a cserjék, fák leveleit, akkor akár a növények tövében is gyomírthat. Igazából nem tudok védőtávolságot írni, mert az nagyban függ a permetezéskori szélviszonyoktól, a permetezési nyomástól, a kijuttatás szórásképétől, a kijuttatás magasságától. De hogy ne maardjon adat nélkül: szélcsendben, kúpos permetlé kijuttatási képpel, 3-4 bar-os nyomáson (a boltokban kapható kézzel pumpálható háti permetező gépek zöme ilyen), a föld felsíznétől mért 20 cm-es kijuttatási magassággal számolva a védőtávolság 50 cm.
Üdvözlettel:
Herold Ferenc2011. 08. 14. 18:22Még nincs értékelés
2011. 08. 10.⧉
Olvasói kérdés
Tisztelt Mérnök ur!Családi házban lakunk mind két oldalon szomszédokkal.Kérdezném Öntől az átnyuló ágaktól melyik oldalt vagyok köteles rendben tartani.Nyilván valóan nem mind a két oldal rendben tartása az én kötelességem.Ha erre tudna válaszolni nagyon megköszönném.
Szakértői válasz
Tisztelt Kérdező!

Nincs jogi szabályozás arra, hogy a szomszéd telkéről átnyúló ágakat melyik oldalon kell Önnek levágni, és melyiken a szomszédnak. Igazából annak a dolga lenne az átnyúló ágak levágás, akié a fa, akinek a telkén van a fa töve. De mivel Őt nem zavarja, hogy az Ön telkélre nyúlik át a növénye ága, ezért nem is vágja azokat az ágakat le. Talán, ha felszólítja Őt arra, hogy távolítsa el az átnyúló ágakat, akkor megteszi. Ha felszólítás ellenére sem metszi meg a növényeket,a kkor Önnek kell megtennie. Arra azonban vigyázzon, hogy csak a telekhatárig vágja vissza, mert ha a szomszádba is átnyúl és ott is levág az ágakból, akkor már beperelheti Önt a szomszéd.
Az ilyen ágátnyúlós ügyeket - amennyiben a felek nem tudnak megegyezni - ma már a bíróság vizsgálja ki, illetve dönti el, hogy kinek mit szabad, kinek mi a feladata polgári peres eljárásban, ami bizony több évig is eltarthat, és sok pénzbe kerül. Városi főkertész munkakörömben több ilyen pert követtem végig. Sajnos nagyon sok olyan ügyem is volt, mint az Öné, de szerencsére a többségében sikerült a feleket egyetértésre hozni. Az sem lehet rossz ötlet, hogy a polgármesteri hivatalt kéri meg, hogy próbáljon intézkedni a szomszédjánál. Sajnos Ők is csak kérhetik a szomszédjukat, de kötelezni már a hivatal sem tud.
Régen volt erre is, és a telepítési, ültetési távolságokra jogi szabályozás, de ezt hatályon kívül helyezeték, és amit hoztak helyette, az ezekről nem rendelkezik. Pedig komoly probléma ez a szomszédok között. Gyakorló kertfenntartó, és kertépítőként hetente találkozom ilyen ügyekkel.
Herold Ferenc2011. 08. 10. 21:49Még nincs értékelés
2011. 08. 01.⧉
Olvasói kérdés

Kedves Ferenc!

2007-ben töltöttük fel kertünket termőfölddel, és füvesítettük be. Azóta volt ahol kiszáradt, és újra gyomosodni kezdett. Elég nagy terület 300 nm, az utcafronti részen kívül is gyomos, többnyire tarackbúza, csalán, laboda tehát egy és kétszikű gyom is található. Hátul a kert szomszédunknak rengetek pongyolapitypangja van, ott már nincs is gyakorlatilag fű. A mi talajunk elég nedves átlagos változékony időben, nagy melegben a felső réteg száraz az alsó rétegek mindig nedvesek. Kötséghatékony megoldást keresek a problémánkra, miszerint hogyan tudnám, gyorsan sűríteni a gyepet, hogy a gaz ne tudjon kibújni. Nincs gyepszellőztetőnk és egyelőre családi költségvetésünk nem is engedi, hogy legyen. A fű sport fűmkagkeverék, angol perje, réti perje, csenkesz. Volt egy elméletem miszerint ha gyakran nyírjuk a füvet akkor a gyom kipusztul közüle de sajnos nem tudjuk olyan gyakran nyírni mint ahogy szeretnénk ráadásul az utcáról is és a hátsó kertből is folyamatosan jön jön a gyom. Hogyan tudnék úgy felülvetést végezni, hogy a fűmagok ki is kelljenek, az jó megoldás volna e? Elegendő e gereblyével picit fellazítani a talajt? És hogyan tudnám visszaszorítani a szomszéd drótkerítésén átjövő pitypangokat?

köszönöm válaszát előre is,

Hajni

Szakértői válasz

Kedves Hajni!

Előre szeretném bocsájtani, hogy látatlanba nem könnyű megválaszolni a kérdést. De mivel elég részletesen leírta a problémát, ezért nem reménytelen.
Kicsit furcsa számomra, hogy gyomként jelentkezik a csalán és a laboda. Ez a két gyom nem jellemzője a rendszeresen gondozott, és nyírt gyepnek, még akkor sem, ha foltokban néha kiszárad. Ilyen kiszáradt foltokban inkább muhar, kakaslábfű, vagy ahogy Ön is írta tarackbúza, csillyagpázsit jelenik meg. A zárt gyepállományban utifű, pitypang, gombocska, libapimpó, moha, lóhere szokott gondot okozni. Természetsen rajtuk kívül még van egy-két faj, ami talaj függvényében megjelenik, de ezek az álatlános gyomosítók. A csalán, laboba és a hozzájuk hasonló gyomok inkább olyan helyeken jelenenek meg, ahol nyugalmuk van, ritkán nyírják le őket, vagy friss termőföld került a területre, és abban volt elfekvő gyommag. A csalán egyébként jelző növény, ami azt jelenti, hogy a talaj állapotára lehet következtetni a jelenlétéből. Konkrétan a nedvesebb, üde nitrogénban gazdag talajt jelzi.
Akkor sorba veszem a gondokat.
Gyomosodás megelőzésének legjobb módja, ha a gyep egészséges, sűrű, jól záródó állományú, ekkor a szél, vagy állatok által behozott gyommagnak kevés esélye van a kikelésre. Mondanom sem kell, hogy ahhoz, hogy egy gyep "pipec" legyen sokat kell és rendszeresen dolgozni. Nyírni, öntözni, tápoldatozni, szellőztetni, betegségek ellen kezelni, talaját kezelni. Így első olvasatra ez eléggé költségesnek tűnhet, de a látszat néha csal.
Gyomok eltüntetése. Kétszikűek írtása a legegyszerűbb, mert azokat szelektív gyomírtó szerekkel ki lehet ölni. Kaphatók erre a boltokban gyomírtó szerek. Egy négyzetméter költsége 20-30,-Ft körül mozog (szerenként változó). Az egyszikűek eltávolítása már bajosabb, ugyanis erre olyan gyomírtó szer van csak, ami a füvet is kiírtja. Tehát az egyszikűeket vagy mechanika úton kell kigyomlálni, vagy a gyeppel együtt kigyomírtózni. Vannak továbbá olyan gyomosítók, mint a libapimpó, vagy a moha (ami ugyan nem gyom, de mégis a fű gyomosítójaként tartjuk számon), amik azért jelennek meg, mert a talaj kémhatása változik, a talaj levegőtlenné válik, a kultúrgyep számára kedvezőtlenné válnak az életkörülmények, kiritkul, így lehetővé válik a gyom megjelenése. És, ha már egyszer megjelennek, akkor szép lassan ki is szorítják onnan az amúgy is szenvedő füvet.
Felülvetést úgy javaslom elvégezni, hogy ahol nagyobb foltokban rossz állapotú a talaj, ott az egész részt ki kell írtani gyomostul, a talajt fel kell lazítani, magágyat kell készíteni, és újravetni. Az nem fog működni, hogy fűmagot szórnak a meglévő fű, és gyom közé, mert ott nem megfelelő a mikroklíma arra, hogy a pici csírák megerősödjenek, fűvé, továbbá a fümagot sem tudják kellőképpen bedolgozni a talajba.
A gyepének felújítására felelősségteljesen csak akkor tudnék javaslatot tenni, ha láthatnám a problémát, vagy képeken, vagy személyesen.
Amikor gyepesítek, vagy olyan gyeppel állok szemben amira a tulajdonosa panaszkodik, mindig fel szoktam tenni a kérdést a tulajdonosnak. Mi a célja? Milyen gyepet szeretne? Mire akarja használni? Milyen lehetőségei vannak (pénz, idő, szakértelem, gépesítettség, külső adottságok:talaj, víz, napfény). Amég ezzel nem vagyunk tisztában kár is nekiállni a gyepesítésnek. Nem mindegy ugyan is a vetendő fűmag összetétele, a gondozás technológiája. Hiába akarunk mi golfpálya gyepet, ha nincs időnk gondozni, vagy nincs pénzünk fenntartatni, vagy netán a talaj nem teszi lehetővé stb. Arra akartam ezzel célozni, hogy egy lóherés, taracbúzás rendszeresen nyírt gyep is szép üdezöld tud lenni, benne a néhány tő pitypang nem zavaró, sőt sárga virágával még mutatós is lehet, csakúgy, mint a gombocska (százszorszép).
Remélem tudtam valamennyire segíteni a probléma orvoslásában. Ha további kérdése van szívesen válaszolok.
Üdvözlettel:

Herold Ferenc2011. 08. 01. 11:40Még nincs értékelés

Kérdeznél a szakértőtől?

Tedd fel kérdésedet – a szakértőnk igyekszik válaszolni.