Bojti Andrea - szabadságon

Tisztelt Andrea!

Óvónőként dolgozom, vegyes korcsoportú gyermekekkel foglalkozom (3-5 évesekkel). Segítségét szeretném kérni ()kolleganőm és magam nevében) az egyik gyermekkel kapcsolatban.

Erik 5 éves lesz januárban, 3. gyermek a csonka családban. Elvált szülők gyermeke, apuka neveli a 3 gyermeket. Anyuka lemondott róluk, új családott alapított. Havonta egyszer látják a gyerekek anyjukat. Erik bátyja 2. általánosba jár, míg nővére szeptembertől nagy-előkészítő csoportos lett. Előtte egy évig az én csoportomba járt a kislány és Erik is. Tehát Erik most kezdte meg 2. évét nálam. Tele van szeretettel, szereti ha megölelik, megpuszilják és viszonozni is szereti ezeket. Könnyen megsértődik, érzékeny kisfiú. Ápolatlan, mind ruházatát és személyi higiéniáját illetően, akárcsak nővére. El vannak hanyagolva! Mindkét gyermek ki van éhezve a szeretetre!
Szeptembertől új kolleganőt kaptam, aki nagyon kedves, figyelmes, türelmes a gyerekekkel, mi mint kolleganők nagyon jól megvagyunk. Azonban Erik kifordult önmagából. Amíg a kisfiú bölcsödébe járt, napi szinten háromszor is rájött a hisztiroham. Az ottani kolleganők nem is reagáltak rá. Erik akkor volt a dackorszakban, ez még érthető is volt annó. Majd átkerült az én csoportomba, ott még a "régi" kolleganőmmel dolgoztam. A kisfiú év elején probálkozott hisztivel elérni a célját, de mivel mi nem engedtünk a követelésének ("hisztivel nem érsz el semmit"), így a hisztis viselkedés mondhatni megszűnt.
Idén szeptembertől, úgymond, két új esemény érte a gyereket. Nővére átkerült másik csoportba és "új" óvó nénit kapott.

Amikor én vagyok a reggeli váltásban, a kisfiú nyugodt viselkedést mutat. Erik közreműködő, szótfogad, részt vesz a foglalkozásokban. Ha valamire "NEM"-et mondok, azt elfogadja és nem hisztizik. Ha van is kisebb hiszti, akkor megtudom vele beszélni, lenyugtatom. Elviseli, hogy más gyerek ül mellettem...stb. Délutáni pihenő után, igaz, nehezen bújik ki az ágyból, néha próbál hisztizni, de ilyenkor igyekszem elterelem a figyelmét.
Kolleganőm megérkezik a csoportszobába, Erik viselkedése megváltozik. Nyafogós, durcás lesz. Kolleganőm társaságát keresi, símogatja a lábát. Nem viseli el, ha más gyermek ül a koll.nőm mellett, hisztizik.
Ha a koll.nőm a reggeles, akkor Erik mindig első szeretne lenni a sorban, vagy mellette szeretne űlni a foglalkozás alatt, elvárná, hogy az óvó néni a toalett előtt álljon, míg ő pisil, koll.nőm csak vele foglalkozzon...ez minden vágya! Ha ezek nem így történnek, ahogy ő elképzelte, akkor kezdődik a hiszti. Dobálja magát, üvölt, ordít, ugrál, elvörösödik a feje, szinte alig kap levegőt, nem engedi, hogy hozzáérjenek, s közben azt hajtja, hogy "nem akarom". Minden délelőtt ez fogad, mire a csoportszobába érek. Egy szóval kiszeretné sajátítani a kolleganőmet. Gyakran zavarja ez által a foglalkozást, a gyermekeket is néha megijeszti.
Az utóbbi időben minden apróság miatt hisztizik, nem akar kezet mosni, bejönni az udvaról, levetkőzni a délutáni pihenőhöz, nem akar X.Y. melletti ágyon feküdni, majd pihenő után felkelni az ágyból, és még sorolhatnám!
Mai napon, az udvari játék után, nem akart bejönni, már kint elkezdte a hisztit. Az öltözőben már ordított, hogy nem akarja felhúzni a szobacipőt. Ekkor megfogtam levettem a kinti cipőjét, mivel az ebéd már a csoportszobában várta a gyerekeket. Elvittem kezet mosni, ott is üvöltött, majd be a a szobába, a szőnyegre letettem. Pacsni nem kell neki, eldobta, de mi ne bántsuk a pacsniját. Asztalhoz nem akart leülni, mondtuk, hogy az ebéd nem vár rá, nyugodjon meg és ebédeljen. Dobálta magát, üvöltött továbbra is. Próbáltunk vele beszélni nyugodt hangsúllyal, majd erélyessebben is. Megemlítettük, hogy apukájával is kell beszélnünk, ha továbbra is így folytatja. Ekkor mégjobban elkezdett hisztizni. Az érintést nem fogadja szivesen ilyenkor. Végül leült, de nem evett, rúgdosta az asztalt, majd üvöltött mikor a tanyérját összeszedte a dadus. Alig kapott levegőt, úgy ordított, hogy rossz volt hallani, nézni. Egy könnycsepp sem jelent meg a szemében. A csoportbéli gyermekek, már úgymond megszokták...a műsort.
Amióta előjöttek ezek a hisztik, minden nap beszélgetünk vele, hogy szeressük, így nem szabad viselkedni, mert megsérülhet vagy mérgében valakit megrúghat véletlenül. Naponta többször is elmondjuk, hogy ne hisztizzen, hiszen ez senkinek sem jó, ha gondja, baja, bánata van vagy haragszik, csak mondja el nekünk, mi meghallgatjuk.
Dicsérni, megszeretgetni szoktuk őt is, akár csak a többi gyermeket. Egyformán tekintünk minden kispajtásra. Elmagyarázzuk, hogy az óvónőknek sok, ügyes gyermekre kell odafigyelnie, nem csak egyre, hiszen mindenkit ugyanúgy szeretünk.
Kolleganőm eleinte engedett Erik kéréseinek, de az utóbbi pár hétben, próbált változtatni hozzáállásán, és ekkortól erősödött fel ez a hiszti.
Kolleganőmet támogatom, segítem, ahogyan tudom, nem irigykedünk egymásra, egy nevelési elvet követünk! Én talán szigorúbb vagyok, kiállok a döntésem mellett, de, ha tévedek azt is beismerem.
Apukával is próbáltunk beszélni, érdeklődtünk, hogy otthon hogyan viselkedik Erik, de ő hárit, ki akar bújni a felelősség alól! Erik nővére pedig időközben, beszámolt arról, hogy Erik otthon is hisztizik és ilyenkor apa a popsijára csap! Apuka gyakran váltogatja " barátnőit", így előfordul, hogy ilyenkor az aktuális nőnél alszik a család.
Csoportszobánk nem túl nagy, 21 gyermek van beíratva, melyből 18-19 jár minden nap.

Kolleganőmmel tudjuk, látjuk, érezzük, hogy ez a kisfiú sok szeretet, törődést igényel, ki van éhezve mindkettőre, és így próbálja felhívni magára a figyelmünket! Mi igyekszünk minél több odafigyelést nyújtani! Azonban, sajnos nem tehetjük meg, hogy csak vele foglalkozzunk és lessük óhaját, míg a többi gyermek "jólléte" is fontos számunkra.
Hogyan tudnánk neki segíteni abban, hogy jobban érezze magát, enyhüljönek ezek a rohamok? Haragját, nem tetszését, hogy más formában mutassa ki?
Válaszát előre is köszönöm/ köszönjük!

Kedves Andrea!El vagyok keseredve, mert van egy nagyon okos, széles érdeklődésű 5 éves fiam, aki nagyon bújós és kedves, naponta többször elmondja az őt körülvevőknek, mennyire szereti őket.De....Mikor megszületett,akkor váltam el,ami nem viselt meg lelkileg,szüleimhez költöztem a pár hetes picivel s 4 éves koráig (most áprilisig) ott cseperedett.Ennek voltak előnyei és hátrányai,hisz a nagyszülők sokat segítettek,de egyre jobban beleszóltak a gyereknevelésbe és idővel egyre több volt a vita.Én próbáltam nevelni a fiamat,ők, mint nagyszülők meg szinte csak pátyolgatták volna,sokmindent elnéztek és megengedtek neki.Kiskoromban velem és testvéremmel nem ilyenek voltak, sőt, nagyon nagy volt a szigor és anyukám részéről sokszor ment át pofonba és verésbe a nevelés (én ilyet soha nem tennék és tettem a gyerekemmel, nem volt szerintem nálam sem célravezető).Az oviba bekerülve jöttek az első problémák.Evésnél nem ül meg az asztalnál,feláll,futkos,a teremben tombol,sikítva futkozik stb.Szüleimnek mondtam,hogy ezek otthoni problémák is, ezért kell ezeken változtatni, de ők homokba dugták a fejüket,az ovi volt a hibás, mert szerintük otthon ezt nem csinálja.Ez egy darabig parttalan vita lett és áprilisban a mostani férjemmel (kisfiam pici baba korától ismeri) meg a gyerekekkel elköltöztünk a szülőktől.Ez eleinte megviselte a fiamat, hisz szereti a nagyszülőket,de idővel úgy láttam, megszokta a helyzetet, az oviban hamarosan nem volt panasz rá.Otthon bevezettünk néhány szabályt, amit mindig be kell tartani: pl. evésnél nincs táncolás, föl-alá futkozás, sikítozás és rohanás a házban (ha erre vágyik ki kell mennie a kertbe). Az esték mindig ugyanúgy zajlanak, előre tudja mi mi után fog jönni: vacsi, fürdés, puszi, mesenézés. Próbálok vele foglalkozni, együtt kutyázunk, rajzolunk, játszunk, sajnos erre még több időt kéne fordítanom. Most újra nagyon sok időt töltött a nagyszülőkkel, több hetet volt náluk, mivel otthon felújítás volt. Tapasztaltam, hogy ha csak pár percre is toppanunk be hozzájuk, a fiam ráismerhetetlen örjöngő vaddá változik, hiába csitítgatom, semmi nem használ ami otthon, a nagyszülők meg kedvesen rá-rá szólogatnak, szinte megdicsérik. Náluk még mindig textilpelenka van szájtörlőnek, babáknak való tusfürdő, az ennivalót pépesítik (hatalmas vita volt ezen is, hogy ez nem lesz jó, hisz tanulnia kell normális ételeket enni, mivel az oviban nem pépesítenek és ott igen rossz evő...ezen később sikerült átlendülni és valóban jól eszik azóta az oviban...), fürdőlepedő (pelenka) a törölközője, altatgatják (nálunk első naptól egyedül alszik és sosem sírt emiatt), éjjelente többször benéznek hozzá megvan-e még stb. A szülinapjára, amit ők eddig nem ünnepeltek, akkora ajándékcsomaggal jöttek, ami karácsonyra túlzás lenne, másnak kb. fél havi fizetése. Bármit tesz a fiam, zseni és szupergéniusz és kisangyal. Az oviba menet mondta az 5 éves gyerek!, hogy nálunk otthon mindig jól viselkedik, de a mamiéknál nagyon rossz ám. Mondja, hogy én nagyon szigorú vagyok, de végülis ez jó...de a mami nem olyan szigorú. Amiben meg az, mint pl. nagy WC téma, ennyire nem kéne, mert a kisfiam minden nap megkérdezi, hogy volt-e már WC-n, mert ha nem, az nagy baj, hisz a mami mondta, hogy holnap már nagyon fog fájni neki. Nem győzöm mondogatni neki, hogy ha aznap nem kell, semmi baja nem lesz tőle, elmegy másnap, ő ezt úgysem szokta elhanyagolni. Ha mamiéknál valami rosszat tesz, anyu megkérdezi, nem szeretsz? Vagy azt, hogy az angyal súgta az egyik füledbe légy jó, másikba az ördög, tégy rosszat, nah most megint melyikre hallgattál? Ezeket nem tartom jó dolognak, félelmet generálnak benne, bár nem vagyok pszichológus. Az oviban most megint előjöttek a viselkedési zavarok, amiket otthon nem tapasztalunk egyáltalán: ha rászólnak bármiért, akár kedvesen, akár nem, a fiam őrjöng, mindent ledobál, harap, csíp, rúg és világgá fut, vagyis tényleg volt, hogy a kapunál szedték össze. Beszéltem vele már erről kedvesen, hogy ilyet nem szabad csinálni, de én is tudom, hogy ennek mélyebb oka lehet. Lehet, hogy én vagyok otthon vele túl szigorú? Vagy nem tudja mikor jó gyerek, mi a rossz és mi a jó, hol hogyan viselkedjen? Ha szüleimmel leülnék beszélgetni, mit mondjak nekik? Valahol értem őket, hogy a nagyszülők kényeztetik az unokát....Ha bármit mondok, sajnos nem fogadják el, hogy bármiben is hibázhatnak, anyu mindig kiakad, hogy akkor ő a sátán aki mindenkinek rosszat akar és rosszat tesz? Hisz mi mindent megtett az unokájáért és legyek érte hálás. A temetésére meg nem kell elmennem, meg ha most kórházba kerül akkor se látogassam meg. Sajnos ezzel semmire nem megyek. Csak azt tudom, hogy abból van a legnagyobb vita, hogy miért nem tölt ott még több időt a kisunoka (lassan többet van ott, mint otthon amit én nem akarok), miért nem viszem be minden reggel ovi előtt, hogy ők vigyék az oviba stb. Egyszerűen tanácstalan vagyok, a kisfiamra nem akarok az ovi miatt rádörrenteni nagyon. Most csináltam egy jutalamzó táblát, ha okosan, szépen viselkedik, akkor kap bele matricát, nem tudom ez jó ötlet-e ebben a helyzetben....hogy tudom én ezt vele otthon megbeszélni?

Kedves Andrea

Azért fordulok önhöz hogy tanácsát kérjem abban hogy hogy neveljem a 20 hónapos fiamat.
Férjem lassan egy éve Ausztriában dolgozik, szombatonként haza jön, mi Pesten élünk a gyermekkel, a családom vidéken. Sajnos szinte mindig kettesben vagyunk, de sokat sétálunk, játszóterezünk, és napi szinten kb. 4-5 órát a szabadban töltünk, mert kutyát is tartunk. Szépen beszél, nevét is tudja, 3 szót szépen összetesz. Korának megfelelően fejlődik, szófogadó, ügyes. A problémám vele a következő: elkezdte azt csinálni, hogy közösségben, mindig mögém húzódik, nem engedi el a kezem, ha valamiért nyúlni kell, vagy szeretne valamit, akkor azt mondja: anya nyúljon érte, és tolja oda a kezem. ( Én persze mondom neki hogy anya nem teszi meg helyette, de ekkor sírni kezd, leveti a földre magát, vagy csak egyszerűen akkor neki sem kell. Olyan érzésem van hogy ő, azt gondolja ilyenkor hogy mi egyek vagyunk, de ezzel dühít .)( a foglalkozásokon ő a megfigyelő, egész pici korától, ő az aki mindig az utolsó ha tenni kell valamit, de otthon mindent nagyon szépen megtesz, mond ,ha kettesben vagyunk.)
Nem nagyon engedi a felnőtteket magához, a gyerekekkel semmi gond, őket nagyon szereti, simizi , kedves velük.
Hogy vegyem rá hogy ne tolja a kezem , és tegye meg azt amit szeretne?
A másik gond vele az alvás. Amivel születésétől kezdve "küzdünk" mert nem nagyon akar aludni, vagy nem tud. Gyerekorvos, neurológus mindent rendben talált, javaslatukra 11 hónaposan magamhoz vettem ,és együtt alszunk.Rossz szokása hogy nem tud meglenni a kezem nélkül, fognia kell. Nem kell neki semmi plüss, ki nem állhatja. Mondhatni 15 hónapos korától jól alszik éjjel, de a délutáni alvásoknál másfél óra alatt minimum egyszer felébred.
Pedig jól ki van fárasztva, 2 órát minimum levegőn vagyunk, és sír már a fáradságtól mikor haza kell menni. Ilyenkor eszik, majd alvás.Normális hogy így alszik?
2 hét múlva új lakásba költözünk, családi helyzetünk nem változik, mondogatom a fiamnak hogy új szobát kap, ahol egyedül kell neki aludni, lesznek ott dínók, amit a falra teszek fel neki, amiket együtt készítünk, és hogy anya nem alszik majd vele. Érzem rajta, hogy érti amit mondok, mondja hogy jó, de jól teszem hogy hogy külön választom amikor új lakásba költözünk?Új lesz neki minden.
Vagy aludjunk együtt egy darabig, és később próbálkozzam.?
Segítségét köszönöm.

Kedves Andrea!

A véleményére vagyok kíváncsi. 3 éves a kisfiam. Kb. fél évvel ezelőtt próbáltam ösztönözni, hogy itthon is rakjon rendet a szobájában, ne csak a bölcsiben. Sajnos, mint utólag kiderült nagyon rossz módszert választottam: ha nem pakol össze, akkor hozom a porszívót és a játékait összeporszívózom (ez csak "ijesztgetés" maradt, mert a játékait sohasem bántottam, de a porszívót természetesen hétvégenként használtam, s előfordult, hogy akkor vettem elő, amikor megígértem neki, hogy ha nem pakol el, akkor...). A fél év alatt kb. 5-6szor fordult ilyen elő. Eddig nem gondoltam, hogy rosszat teszek vele, de 1 hete, amikor nagy rendetlenség volt a szobájában, sok könyörgés után összeszedtem egy szemeteszsákba néhány játékát, mert nem akartam a porszívót elővenni. Ez az esti órákban történt, nemsokkal lefekvés előtt. A játékokat közösen pakoltuk el... mégis aznap éjjel kétszer is azt mondta álmában, hogy anya ne hozd a porszívót, összepakolok. :-( Aztán néhány nappal később, amikor ő kint volt az udvaron, én meg a szobájában porszívóztam elkezdett sírni, hogy ne bántsam a játékait (pedig nem azzal a szándékkal mentem). Ekkora traumát okoztam vele? Mivel tehetném jóvá? A porszívózást nem említem azóta. Mivel bírjam rá, hogy elpakolja a szobáját (általában elpakol, de ha, nem ... akkor jött ez a rossz dolog)? Köszönöm a segítségét!

Kedves Andrea!
A 23 hónapos kisfiam miatt keresem meg Önt.
Édesapja 2 hónapja elköltözött tőlünk, mivel mi (szülök) nem tudunk együtt élni. Már decemberben is volt 6 hét külön. Voltunk pszichológusnál, de mégse megy.
Kisfiam 6 hét után elkezdte, hogy "Azért hisztizek, mert apa elment!"
Engem hibáztat, de velem akar lenni is.
Mivel segíthetnék neki?
Sajnos nekem terhesség eleje óta kezdődő dühkitöréseim vannak, melyek a napokban erősödött.
Lehet ez a tehetetlenség érzésből és az elismerés hiányából? Így nem igazán tudok nyugodt maradni, hamar felkapom a vizet.
Mit tegyek? Sürgős segítséget kérnék!
Előre is köszönöm!
Egy kétségbe esett Édesanya

Kedves Andrea!
A kislányom 21 hónapos, rendkívül erős személyiség. A csecsemőkor szinte gondtalanul telt, szépen szopizott, aludt, minden harmonikus volt. Később is, egészen olyan 13-14 hónapos koráig egyedül aludt el, ezzel nem volt probléma. Aztán gondolt egyet és már nem akart így elaludni, hatalmas hisztiket rendezett, mígnem elfogadtuk, hogy köztünk alszik. A kisfiam is velünk alszik egy szobában, ő 5 éves lesz lassan.
A másik probléma pár napja kezdődött, de nagyon megrémiszt, meg nagyon felidegesít és frusztrál, hogy ő úgy döntött, azt vette a fejébe, hogy már nem akar az etetőszékben enni. Jó, ezt is elfogadtuk, kínáltunk más alternatívát: a rendes, nagy székre, amilyeneken mi is, a család többi tagja ülünk, rátettünk egy párnát és így feléri az asztalt. Ez egy napig volt jó neki, de aztán megint gondolt egyet és már az ölemben akar enni. Első nap ráfogtam a fogára, mostanában nagyon nyűgös, ezért belementem, de utána nem, mert valamilyen határt, úgy gondolom, hogy meg kell húzni. Most azt csinálja minden egyes étkezésnél, hogy ott áll mellettem és hisztérikusan sír és nem eszik. Ha a székbe ültetem, akkor megfeszíti magát. Ez egy borzalom, én nagyon feszült leszek ettől a helyzettől, főleg azért mert a fő családi étkezések mindig is az asztalnál zajlottak és zajlanak és mindig együtt. nem tudom mit csináljak, kérem adjon tanácsot. Válaszát előre is köszönöm: Ditta

Kedves Andrea! Véleményét szeretném kérni, a kis fiam 2 és fél éves 4 napja járunk oviba,előtte egy hét be szoktatáson voltunk,a kicsim a be szoktatás alatt végig mellettem volt,az utolsó nap viszont már feltalálta magát és az egyik ovo néni kezét megfogta és őt hívta nézze meg mit csinált. Így én ennek nagyon örültem hogy elfogadta az egyik ovo nénit, hétfőn reggel mentünk mondtam neki hogy szeretem milyen jó ott a gyerekekkel játszani,és minden reggel elmondom és hogy mire föl kell én ott leszek,és ezt ő megérti és soha nem sír elköszönésnél meggybe a gyerekekhez és játszik.A kérdésem ez lenne baj hogy a kicsim nem sír mert azt olvastam blogokon,hogy nem kötödik hozzám azért,rossz anyának érzem magam valamit elrontottam ,én nagyon rosszul viselem hogy nincs mellettem,de tartom magam hogy neki könnyebb legyen.Mindig velem volt hétvégén volt nagy szülőknél amikor nagyobb lett,de úgy nevelem mindent meg beszélünk elmondunk egymásnak és ha megígértem neki megyek időben érkeztem értem,tartottam a szavam neki és ezt ő tudja. Amikor érte megyek mindig mondja tudtam hogy jössz értem és szeretlek,meg hiányoztál. Valami bajt jelent ha nem sír ha ott kell maradni neki? Közösségbe rendszeresen jártunk.

Kedves Szakértő! Kislányom 8 éves, és van két rossz szokása, amiről nem tudom leszoktatni. Az egyik, hogy szedi a körmeit. Nem rágja, hanem lepattintja, letépi. Nem is kell neki soha körmöt vágnom, mert emiatt alig van körme. A másik szokása még rosszabb és kínos: simogatja magát. Mihelyt egyedül van a szobájában, nekiáll. Állandóan vele kell lennem, ami a nap 24 órájában képtelenség, de mindig be kell néznem hozzá, hogy csinálja-e, vagy nem. Többször észrevettem már, beszélgettem vele róla, próbáltam lebeszélni erről, szép szóval, vagy hangomat felemelve, de nem használ semmi. Azt mondja, hogy ez jó érzés neki, miért ne csinálja. És ezek a szokások már kb. 3-4 éve tartanak. Abban bíztam, hogy majd kinövi, vagy ha iskolás lesz, az majd eltereli ezekről a figyelmét, de nem így lett. Nem tudom, miért alakultak ki neki ezek a szokások, nem érte őt trauma. Igaz, hogy 3 éves volt, amikor elváltam az apjától, de az óvónők és a család szerint is, a gyermek könnyen túllendült rajta, nem változott meg, megértette, miért váltunk el, mert igyekeztünk vele sokat beszélgetni, törődni és sok szeretetet kapott minden oldalról. Tehetetlen vagyok, nem tudom, mit tegyek. Segítene?

Kedves Doktornő!

Egy barátnőm gyermekével kapcsolatban szeretnék kérdezni, mert ők a problémát nem igazán érzik annak vagy épp akkorának, és a „homokba dugom a fejem” megoldást választják, miután leszidják. Van egy 9 éves kisfiúk és egy 6 éves kislányuk. A kisfiú születése nem volt komplikációmentes; sajnos fogóval sikerült megszületnie és újra is kellett éleszteni. Most 9 éves. Nagyon okos, értelmes, érdeklődő gyerek. Sőt, olykor túlzottan is. Nagyon sokszor nem tudja saját magát lekötni; hisztizik, hogy unatkozik és kiharcolja, hogy a szülők foglalkozzanak vele. Ha a húgával és baráti pár gyermekével hármasban játszanak, akkor jellemzően hajlamos az agresszióra a nyugodt játékok helyett. Felmerülhet a hiperaktivitás? A legnagyobb probléma, hogy kb. az elmúlt egy évben elkezdett bekakilni. A bepisilés éjjelente eddig is jelen volt, amire a szülők legyintettek, hogy sokat ivott előtte, stb. Mostanában a bepisilés napközben is előfordul; játék közben egyszer csak megtörténik. A szülők ezt a játékba való (vagy bármibe való) belefeledkezésnek tulajdonítják. Ugyan ez történik a bekakilásnál is. Vagy épp játék közben, de gyakrabban az esti fürdetéskor a fürdővízbe bekakilásról van szó, amit ráadásul letagad és azt állítja nem tudja hogy került az oda, nem ő volt az.
Nehéz leírni a gyermek viselkedését, de aggódunk egy másik barátnővel, mert ezeken felül valóban azt érezzük, hogy mentális, vagy pszichés probléma áll fenn nála az értelmi képességei ellenére. A szülők is többször elgondolkoztak ezen, mert valóban nem egyszerű természetű kisgyerekről van szó, de sajnos ennek ellenére semmit nem tesznek.
Őszintén, én azért aggasztónak találom ezt a helyzetet, mert novemberben lesz 10 éves, és egyáltalán nem érzem ezt megmagyarázhatónak és normálisnak. Szeretnék segíteni a barátnőmnek, mielőtt a későbbiekben ebből nagyobb problémájuk lenne, de legfőképp a kisfiúnak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az édesapa nem igazán beszél szépen a gyerekekkel. Türelmetlen, ingerlékeny. A kisfiúval kapcsolatban azt látom, hogy valahol csalódásként éli őt meg (remélem nincs igazam), mert nem olyan stramm (azonban okos) kisgyerek, amilyet ő elvárna. Ellenkezőleg, különc kisgyerek, akinek az óvodában sem voltak barátai, inkább egyedül játszott, az iskolában már talán 1-2 van. A szülők amúgy a gyerekkel kicsi koruk óta sokat játszottak, fejlesztő játékokat is, TV-t nem igazán néznek (inkább csak mostanában), minden este mesére alszanak el.
Tudom, hogy nehéz ezek alapján pontos választ adni, és valószínűleg szükség lenne szakértő bevonására, de érdeklődve várom véleményét.
Köszönettel:
Egy aggódó barátnő

Kedves Andrea!4 és fél éves a kisfiam és néhány napja történt,hogy kint játszott az udvaron mikor permetezték a szúnyogokat és a gép hangosan és alacsonyan elrepűlt felette.A kicsi annyira megíjedt,hogy sírva szaladt be a házba alig lehetett megvigasztalni.Másnap kivittem játszani ,befogta a fülét és kérte.hogy menjünk be mert nem akar kint maradni íjjedten nézte az eget.Beszél róla elmesélte,hogy megíjedt lehet vele beszélgetni a repülőről sőt játszott is a játékrepülőjével.A viselkedése nem változott meg úgy viselkedik mint máskor Bent a házban,megpróbálltam vele kimenni a teraszra de ahogy kiértünk felnézett az égre és már Menjünk be anya!Rémálmai nincsenek alszik éjjel rendesen nem foglalkozik a dologgal addig amíg a házban vagyunk.Kétségbe vagyok esve nem tudom mit csinálljak és hogyan kezeljem a dolgot.Próbállom mondani neki hogy odabújhat hozzám ha úgyérzi.hogy fél csak menjünk ki a levegőre.Fog ez változni nem élhetünk a 4 fal között olyan tehetetlennek érzem magam .Kérem Andrea adjon tanácsot hogy mit tegyek teljesen elvagyok keseredve!! Köszönöm:Noémi

Kedves Doktornő!

Kislányom szeptemberben lesz 3 éves, kezdődik az ovi, augusztus végén beszoktatás. A biliről hallani sem akar, wc-szűkítőt messzire elkerüli. Nagyon értelmes gyermek, sokszor magam is meglepődöm a felnőttes hozzászólásain és hogy mennyire érti, az ok-okozat összefüggéseit. Éppen ezért állok tehetetlenül afelett, hogy hogyan szoktassam rá a wc-re. Történt ugyanis, hogy kb. 8 hónappal ezelőtt volt egy elég nagy családi perpatvar és ez (mint utóbb kiderült) úgy ülepedett le lánykámban, hogy székrekedéses problémája lett, ami sokszor fájdalommal járt neki. Anyósomékkal volt egy nagy vitám, mert szerintük orvosi kivizsgálásra kellett volna vinnem a gyereket, de én tudtam, hogy semmi baja a lányomnak, csak szorong. Amikor magamban helyretettem a dolgot és ezt az állapotot közvetítettem a gyerekem felé is, megoldódott a problémája és azóta nem jelentkezett. Abban az időben történt, hogy anyósomék megpróbálták bilire szoktatni a gyereket és ráültették úgy, hogy közben neki fájt a székelés. Most, hogy jön az ovi és magától mondja, hogy Ő már nagylány, egyedül akar mindent csinálni, gondoltam megpróbálkozom a szobatisztasággal is. Mivel a bilire rögtön azt mondta, hogy nem ül rá, mert az majd fájni fog neki, vettünk neki wc-szűkítőt, de arra sem hajlandó ráülni, mert folyton csak azt hajtogatja, hogy az nagyon fog fájni neki. Úgy érzem, hogy már mindennel próbálkoztam, de hiába. Először ment a mesélés neki, még éneket is költöttem hozzá, aztán próbáltam valamilyen édességgel lekenyerezni, valamint többször átvittem egy barátnőmhöz, akinek hasonló korú kislánya van és szobatiszta, hátha majd kedvet kap tőle...de hiába. Most már ott tartunk, hogy magától azt mondja, hogy Ő mégsem nagylány, mert azok a wc-re ülnek, hanem inkább még kislány. Közben ott a nyomás a család részéről is, akik nem igazán hisznek a lelkizésben és folyamatosan mondják, hogy mi lesz majd, ha oviba megy. Nem tudom, mit csináljak, hogy lehet egy ilyen berögzült rossz emléket elfeledtetni vagy legalábbis megváltoztatni ilyen pici korban?

Előre is hálásan köszönöm a segítségét!

Üdvözlettel:

Csősz Piroska

Kedves Doktornő!
Kislányom 5 éves. 2 hónapja mondtuk el neki, hogy babát várok. Van még egy 3 éves lányom is, ő semlegesen kezeli a hírt. A nagyobbnak viszont nem tetszik, hogy most kisfiú fog születni. Sokszor mond csúnyákat a leendő babára, de néha meg becézgeti és megsimogatja a hasamat. Bár olyan is volt, hogy megpuszilta, aztán hirtelen kicsit belefejelt és mérgesen nézett.
Mióta elmondtuk neki, kb azóta vettük észre, hogy rágja a ceruzák végét. Előtte nem volt ez a rossz szokása.
Hogyan tudnám oldani a feszültségét?
Előre is köszönöm a segítségét,
Klia

Kedves Doktornő!

Egy barátnőm gyermekével kapcsolatban szeretnék kérdezni, mert ők a problémát nem igazán érzik annak vagy épp akkorának, és a „homokba dugom a fejem” megoldást választják, miután leszidják. Van egy 9 éves kisfiúk és egy 6 éves kislányuk. A kisfiú születése nem volt komplikációmentes; sajnos fogóval sikerült megszületnie és újra is kellett éleszteni. Most 9 éves. Nagyon okos, értelmes, érdeklődő gyerek. Sőt, olykor túlzottan is. Nagyon sokszor nem tudja saját magát lekötni; hisztizik, hogy unatkozik és kiharcolja, hogy a szülők foglalkozzanak vele. Ha a húgával és baráti pár gyermekével hármasban játszanak, akkor jellemzően hajlamos az agresszióra a nyugodt játékok helyett. Felmerülhet a hiperaktivitás? A legnagyobb probléma, hogy kb. az elmúlt egy évben elkezdett bekakilni. A bepisilés éjjelente eddig is jelen volt, amire a szülők legyintettek, hogy sokat ivott előtte, stb. Mostanában a bepisilés napközben is előfordul; játék közben egyszer csak megtörténik. A szülők ezt a játékba való (vagy bármibe való) belefeledkezésnek tulajdonítják. Ugyan ez történik a bekakilásnál is. Vagy épp játék közben, de gyakrabban az esti fürdetéskor a fürdővízbe bekakilásról van szó, amit ráadásul letagad és azt állítja nem tudja hogy került az oda, nem ő volt az.
Nehéz leírni a gyermek viselkedését, de aggódunk egy másik barátnővel, mert ezeken felül valóban azt érezzük, hogy mentális, vagy pszichés probléma áll fenn nála az értelmi képességei ellenére. A szülők is többször elgondolkoztak ezen, mert valóban nem egyszerű természetű kisgyerekről van szó, de sajnos ennek ellenére semmit nem tesznek.
Őszintén, én azért aggasztónak találom ezt a helyzetet, mert novemberben lesz 10 éves, és egyáltalán nem érzem ezt megmagyarázhatónak és normálisnak. Szeretnék segíteni a barátnőmnek, mielőtt a későbbiekben ebből nagyobb problémájuk lenne, de legfőképp a kisfiúnak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az édesapa nem igazán beszél szépen a gyerekekkel. Türelmetlen, ingerlékeny. A kisfiúval kapcsolatban azt látom, hogy valahol csalódásként éli őt meg (remélem nincs igazam), mert nem olyan stramm (azonban okos) kisgyerek, amilyet ő elvárna. Ellenkezőleg, különc kisgyerek, akinek az óvodában sem voltak barátai, inkább egyedül játszott, az iskolában már talán 1-2 van. A szülők amúgy a gyerekkel kicsi koruk óta sokat játszottak, fejlesztő játékokat is, TV-t nem igazán néznek (inkább csak mostanában), minden este mesére alszanak el.
Tudom, hogy nehéz ezek alapján pontos választ adni, és valószínűleg szükség lenne szakértő bevonására, de érdeklődve várom véleményét.
Köszönettel:
Egy aggódó barátnő

Kedves Doktornő! Remélem tud nekem tanácsot adni. Van egy fiam aki 5 éves és tanácstalan vagyok a viselkedésével. 5 évesen nem tudom lekötni semmivel.Ha játszom vele például társasozunk hamar megunja és másik játék kell neki.Egy másikkal is játszunk,de azzal is ugyan ez történik.Szoktunk foglalkoztató füzetekkel is játszani amiben nagyon ügyes és okos.Magyarán szólva a tanulással nincs bajom.Mesét se tud végig nézni csak ha én is nézem,mert azt is unalmasnak tartja.Mivel tudnám lekötni a figyelmét?Csúnya beszédekkel is gondom van.Sokat foglalkozok vele és elmondom,hogy ami számára vicces az valójában nagyon csúnyát is jelent.Megpróbálok sokat foglalkozni vele,de néha azt veszem észre,hogy mintha a falnak beszélnék.Régebben nem volt ilyen.Nem szeretem bántani,ezt úgy értem,hogy rá üssek,mert nem akarom,hogy féljen tőlem.De az se jó ha a fejemre nő.Most is azt vettem észre,hogy inkább egy plüss babával beszéli meg a problémáját.Ezt úgy értem,hogy elmeséli a kedvenc babájának mi volt és ez szerintem nem jó.Én olyan szülő szeretnék lenni akinek a gyereke mindent meg tud beszélni.Nyitott vagyok a kérdéseire és ha tudok válaszolok.Sok probléma van vele az ovodában is a viselkedésével,sokat van büntetésben is.Kérem adjon valami jó tanácsot,mert szeretnék javítani a viselkedésén,de úgy érzem egyedül kevés vagyok hozzá.Amúgy családi környezetben van velünk,egyedüli gyermekről van szó, apukája is van.Köszönöm mielöbbi válaszát!

Kedves Andrea!

A kislányom 5,5 éves. Nagyon okos kislány, már ír, olvas, matematikában is jeleskedik. Angolra jár, ott is nagyon ügyes. Az óvodába szeret járni, néha egy-egy kisebb hiszti előfordul, de egyébként minden rendben van vele. Kb 1 hónapja elkezdte állandóan rángatni a nadrágját, és közölte, hogy ki van a dereka. Nem hord csípőnadrágot, normál méretű ruhákat adok rá, és sosincs ki a dereka. De ő folyamatosan rángatja, és nem értem, hogy miért. Néha hisztibe torkollik egy-egy ilyen nadrágráncigálós akció. Én már lassan kezdek megőrülni tőle, félek, hogy valami gond van vele pszichésen. Soha nem volt még ilyen. Képes felhúzni a nadrág derekát egészen a mellkasáig és még akkor is úgy érzi, hogy nincs rendesen felhúzva. Kérem segítsen, szükséges ilyen problémával szakemberhez fordulni? Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: Bné Bea

Kedves Andrea!
A legkisebb gyermekemmel van gond,hogy nagyon félős.
Három gyermekem van,szeretetteljes,nyugodt családi légkörben nevelkednek.Néha persze vannak konfliktusok,de nem jellemző.A két éves kisfiam nagyon félős.
Tervezett baba volt,nem volt gond a terhességgel,a szülésnél viszont tudtuk,hogy császár lesz,(mert faros volt mint a bátyja),de nem fogadtunk orvost.Éjjel bementünk a szülészetre,mikor beindult a szülés,de mondták hogy tartsunk ki,és a reggeli műszakváltásig nem vizsgáltak,nem csináltak velem semmit,csak a szívhangot nézték.Mikor jött a váltás megcsászároztak.A kicsi lázas volt,de nem tudták miért,és antibiotikumos kezelés után hazamentünk(utána én lázasodtam be és visszamentünk)
A legjobban a hangos hangoktól fél,pl motor,fúrógép stb.És ha repülőgépet hall,egyből beszalad a házba,régen sírva,most pedig mondja,hogy repülő félek.
Nagyon sok mindentől fél.Könnyű megvigasztalni,de ha apa beindítja a motort,annyira ölel,hogy nem is kell fognom,nem esik le az ölemből.Bújós,egyébként vidám és kiegyensúlyozott(ha nincs hangos zaj)
Nagyon sokat mosolyog.
Kinövi,vagy tennem kell valamit(amellett hogy komolyan veszem a félelmeit és megnyugtatom)?
Köszönöm válaszát:
Edina

Kedves Andrea! jelenlegi párkapcsolatom előző házasságában született egy kisfiú,akit nem mi nevelünk hanem anyuka.De engem aggasztanak sajnos a gyermek ,,viselkedései"mindenki rálegyint de engem mégis aggaszt.én egy 7 éves kisfiú anyukája vagyok egyedül nevelem de nálunk nem voltak problémák.viszont párom kisfia 3,5 éves és nincs olyan éjszaka amit végigalszik,sokszor bepisil,és rengetegszer felsír úgy hogy felébreszteni sem tudjuk pedig igen komolyan zokog.nemtudom hogy a rendszertelenség lehet e az oka vagy valami más.sajnos nemlátok bele az anyuka nevelési módszereiben,de azt tudom hogy párom ha tudja elhozza minden hétvégén viszont van hogy lemegy hozzájuk pár napot.szerintem ez se egészséges hiszen a gyerek nemtudja eldönteni hogy mst mi van,pláne hogy anyuka is hétvégente jön a gyermekkel.......szóval érdeklődnék hogy én látom csak a gondot vagy tényleg utánna kéne járni.Még nemigen volt nyugodt éjszakája a picurnak

köszönöm válaszát :piroska