SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

8 fejlesztő játékötlet, hogy később könnyebben menjen az írás-olvasás tanulása

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-06-12
Nem kell, sőt, nem is ajánlott a gyereket órákra feladatlapok elé ültetni, néhány hétköznapi tevékenység azonban elképesztő fejlesztő hatást gyakorol rá, és általuk az iskolakezdés is könnyebben fog menni.

Az alábbiakban bemutatunk 8 olyan játékos fejlesztő tevékenységet, amelyekhez semmilyen különleges eszköz nem szükséges, és garantáltan élvezetet fognak okozni minden résztvevő számára.
 

Fejlesztő játékok az írás-olvasás tanulásának megkönnyítéséhez


1. Gyurmázás

Mit fejleszt? Finommotorika

Első osztályban gyakran okoz gondot, hogy a gyermek nem képes a betűket a szűk vonalak között tartani, mert a finommotorikája egyszerűen még nem elég fejlett hozzá.

Már önmagában a gyurmázás is nagyban segíti a finommozgás fejlődését, azonban minderre még rá is segíthetünk úgy, ha sárgaborsót, lencsét, babot adunk a gyermeknek, hogy azokat helyezze bele a gyurmába, így készítsen például levest, sütit.

(Olvasd el ezt is: Több, mint egy egyszerű játék: így fejleszti gyermekedet a gyurmázás)


2. Szólánc

Mit fejleszt? Hangok felismerése

A helyesírás egyik alapvető feltétele, hogy a gyerek pontosan észlelje, milyen hangot hall. Ez nem is annyira egyszerű feladat, mint elsőre tűnik.

A hangok felismerését kiválóan fejleszti a szólánc játék, amikor az előző szó utolsó betűjével kezdődő szót kell mondania a játékosnak. A feladatot nehezíthetjük úgy, hogy nem a hangok, hanem a szótagok követik egymást.


3. Memóriajáték

Mit fejleszt? Koncentráció

Az iskolában elengedhetetlenül fontos, hogy a gyerek legalább rövid időre képes legyen odafigyelni az órára. Gyakran okoz problémát, hogy már a feladat értelmezésével is gondok adódnak, mást és máshogy végez, mint ahogyan az elő volt írva.

A klasszikus memóriajáték észrevétlenül fejleszti a koncentrációs készséget és a megfigyelőképességet. Hasonló előnyei vannak a „keresd a különbséget” típusú játékoknak is, amikor két hasonló kép apró eltéréseit kell megtalálni.


4. Zörejek, hangok felismerése

Mit fejleszt? Hallás és beszéd összefüggései

A hallást és a koncentrációt egyaránt fejleszti az a játék, amikor egy lezárt dobozt megrázunk, és a gyereknek ki kell találnia, milyen tárgyat rejtettünk el benne. A játék másik változata szerint a gyerek szemét bekötjük, vagy háttal állítjuk, és ki kell találnia, milyen tárgyat ejtünk le a földre.


5. Hideg-meleg játék

Mit fejleszt? Térbeli tájékozódás

Elrejtünk egy tárgyat a szobában, amit a gyerek keresni kezd. Amikor a búvóhelyétől távol keresi, azt mondjuk, hideg, majd ahogy közeledik hozzá, egyre „melegszik”: először langyos lesz, majd meleg, amikor pedig már majdnem megtalálta, azt kiabáljuk: FORRÓ!
Ha megtalálta, szerepet cserélünk.


6. Irányított beszélgetés

Mit fejleszt? Kommunikáció, szókincsbővítés

Léteznek nagyon kommunikatív, egész nap csicsergő óvodások, és olyanok is, akikből harapófogóval kell kihúzni néhány szót. Nagyon fontos lenne, hogy őket is szóra tudjuk bírni.

Teremtsünk minél gyakrabban olyan helyzetet, hogy a gyereket beszéltessük. Beszélgessünk vele egy-egy meghatározott témáról, például állatokról, évszakokról, az óvodás társairól – bármiről, ami eszünkbe jut. Nem kell aggódni, ha eleinte nehézkesebben megy, később bele fog jönni.

Ha több gyerekünk van, különösen fontos, hogy mindegyikükre jusson egy kis idő kettesben. Gyakori, hogy a bőbeszédűbb testvér ilyen téren „elnyomja” a másikat, nem engedi szóhoz jutni, a szülőknek pedig ez fel sem tűnik, vagy ha mégis, nehezen tudják kezelni a helyzetet. Kettesben történő beszélgetéskor ez a helyzet nem fog fennállni.

(Olvasd el ezt is: A szülő-gyerek beszélgetés hiányának szomorú következményei)


7. Verstanulás, mondókázás

Mit fejleszt? Memória, hangok felismerése, ritmusérzék, szókincsbővítés

A mondókázás a képességek rendkívül széles spektrumát fejleszti. A verstanulás során észrevétlenül fejlődik a memória, a gyerek ráérez a rímek összecsengésére és a mondókák ütemes ritmusára.

(Olvasd el ezt is: Ilyen bámulatos módon fejlesztik a gyerekeket a mondókák, ritmusok és a zene)


8. Találós kérdések

Mit fejleszt? Elvont gondolkodás

Az iskolában már szükség lesz arra, hogy a gyerek elvontan is tudjon gondolkozni: hogy mást ne említsünk, a betűk és számok megtanulásához is elengedhetetlen, hogy el tudjon a konkrét jelentéstől vonatkoztatni.

A találós kérdések megfejtése a megszokottól eltérő gondolkodásmódot kíván. Remek agytorna a gyerekeknek, sokat lehet nevetni közben, és utazás alatti unaloműzésre is kiváló.

(Olvasd el ezt is: 25 aranyos találós kérdés gyerekeknek, ami fejleszti a logikai gondolkodást és a szókincset)

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: BrickRedBard / pixabay

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja