Fogantatás, ovuláció

Fogantatás, ovulációA petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Fogantatás, ovulációA szívhangrendelet nem befolyásolta érdemben az abortuszok számát

Bár a kormány 2022-ben azzal a céllal vezette be a szívhangrendeletet, hogy visszaszorítsa a terhességmegszakításokat, a statisztikák szerint ez nem történt meg. A legfrissebb adatok alapján sem az abortuszok száma, sem az arányuk a születésekhez képest nem csökkent érdemben - sőt, bizonyos mutatók még romlottak is. A szakértők szerint a rendelet nem mutat mérhető hatást, és önmagában alkalmatlan arra, hogy befolyásolja a nők döntését ilyen súlyos kérdésben.

Fogantatás, ovulációNemsokára négyévesek lesznek a négyes ikrek, akik természetes úton fogantak

Az ultrahangon először három babát láttak, később azonban kiderült, hogy négyen vannak. Ami velük megtörtént, az nagyon ritka: 11-15 millió szülésből egyszer fordul elő egypetéjű, spontán négyes ikerszülés.

Fogantatás, ovulációMagyarország lehet az utolsó uniós tagállam, ahol csak receptre lehet esemény utáni tablettát kapni

Az esemény utáni tabletták ma már az Európai Unió minden tagállamában beszerezhetők vény nélkül, Magyarországot és Lengyelországot kivéve. Ha pedig a Szejm (a lengyel parlament) megszavazza a törvényjavaslatot, akkor Magyarország lesz az egyetlen az Unióban, ahol csak háziorvos vagy nőgyógyász írhat fel ilyen tablettát.

Fogantatás, ovulációKilyukasztotta szülei óvszerét - ő tehet kishúga születéséről

A nő 25 éven át tartotta titokban, mit tett. Húga 25. születésnapja alkalmából azonban mégis elárulta.

Fogantatás, ovulációVirágot vett elhunyt babája sírjára, amikor egy ismeretlen nő odalépett hozzá, és azt mondta, terhes

A nő kisfia halva született. Annyira megviselték a történtek, hogy nem is gondolt új terhességre. 3 hónappal később egy élelmiszerboltba tért be, hogy a kisfia sírjára virágot vegyen. Ekkor lépett hozzá oda egy idegen nő, és megkérdezte tőle, hogy csinált-e mostanában terhességi tesztet.

Fogantatás, ovulációŐk a gyönyörű egypetéjű hármasikrek: 200 millió szülésből csak egy olyan, mint az övék

A pár a 12. heti ultrahangon szembesült azzal, hogy egypetéjű hármasikreket várnak. Nagyon szerencsésnek érzik magukat, hiszen most már öt kislányt nevelhetnek: idősebb gyermekeik 4 és 10 évesek.

Fogantatás, ovulációHamarosan újra anyai örömök elé néz Berki Mazsi, állítja egy jósnő

Már lassan egy éve, hogy elhunyt Berki Krisztián, Berki Mazsira pedig azóta újra rátalált a szerelem.

Fogantatás, ovulációTeherbeesett az apuka egy egyéjszakás kaland után - megtartotta a babát

Női testben született, de nem érezte magát jól a bőrében, ezért úgy döntött, nemet vált. Egy időre azonban abbahagyta a tesztoszteronos kezelést - akkor esett teherbe.

Fogantatás, ovulációÚton a férfi fogamzásgátló tabletta

Az első tesztek szerint hatékonynak ígérkezik az a fogamzásgátló tabletta, amit férfiak számára fejlesztettek ki. Hormonmentes, és úgy hat, hogy és pár órán keresztül képes megakadályozni a spermák mozgását.

Fogantatás, ovulációSzuperikrek jöttek világra: ugyanaznap születtek, de 3 hét különbséggel fogantak

Az úgynevezett szuperterhesség jelensége rendkívül ritka: ebben az esetben az édesanya terhesen esik újra teherbe. Ez történt Rebeccával is, akinek ikrei 3 hét különbséggel fogantak. A 12 hetes ultrahang vizsgálaton fedezték fel a másik babát.

Fogantatás, ovulációEzt kell tudni a beágyazódási vérzésről

Mikor jelentkezik, milyen a színe és mennyisége, és hogyan különböztethető meg a menstruációtól? Részletes tájékoztató.

Fogantatás, ovulációHátrahajló méh: mit kell tudnod róla? Tényleg nehezebb teherbe esni?

Amikor a nőgyógyász szájából először hallod, hogy hátrahajló méhed van, kissé ijesztő lehet ez a kifejezés. Sok kérdés felmerülhet ilyenkor az emberben: Ez most egy betegség? Nem tudok majd teherbe esni? Ki tudom hordani a gyermekem? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a hátrahajló méhről, ami egyáltalán nem annyira ijesztő, mint amilyennek hangzik!

Fogantatás, ovulációAlkalmas-e fogamzásgátlásra a hőmérő módszer? Mire használhatjuk még?

Az utóbbi években rengeteget hallhattunk a hőmérő módszerről a fogamzásgátlás témájában, de ha máskor nem is, legkésőbb babatervezéskor feltétlenül találkozunk vele. Mire való a "hőmérőzés", és mennyire hatásos?

Fogantatás, ovulációA petesejt választja ki a megfelelő spermiumot a legújabb kutatások szerint

Sokáig úgy hittük, a megtermékenyítésnél mindig a leggyorsabb, legéletrevalóbb hímivarsejt fog sikerre jutni, a petesejtnek pedig nem sok szerepe van a folyamatban - hiszen csak arra vár, hogy a hímivarsejtek versenyében a győztes célba érjen. A legújabb kutatások azonban egészen másról tanúskodnak: a petesejt igenis aktív a megtermékenyítésben, sőt, válogat is a spermiumok között, és nem mindig a leggyorsabb győz.

Fogantatás, ovulációEzek az indokok állhatnak a spermiumszám csökkenésének hátterében

Nők milliói esnek kétségbe, amikor több hónapnyi próbálkozás után sem esnek teherbe. Azonnal magukat okolják, vizsgálatok tömkelegén esnek át, és a végén kiderül, hogy rossz helyen keresték a hibát. Összeszedtünk pár olyan rossz szokást, ami nagyban közre játszhat a spermiumszám csökkenésében.

Fogantatás, ovulációHonnan tudjuk, hogy peteérésünk van? - Ezek a peteérés jelei

A peteérés az az időszak, amikor a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy teherbe eshetünk, ezért érdemes tudnunk, hogyan ismerhetjük fel. Ma már számtalan applikáció segíthet nekünk kiszámítani, mikor van az ovulációnk, azonban érdemes odafigyelni a testünk jelzéseire is, mert ez alapján mehetünk igazán biztosra.

Fogantatás, ovulációEsemény utáni tabletta - mit tegyünk, ha megtörtént a baj?

Mennyi időnk van cselekedni, hova forduljunk, mennyibe fog kerülni? Összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat - minden, amit tudnod kell az esemény utáni tablettáról.