SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan segíthetünk az iskolakezdésben?

Családinet [cikkei] - 2014-08-25
Az iskolakezdés nem csak lelkileg, de fizikailag is komoly terhelést jelenthet a gyerekeknek, és nem csak a legkisebbnek. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa azokat a szűréseket összegezte, amelyekkel idejében kiszűrhetők a problémák, javítható a teljesítmény.

Látásvizsgálat

Sokszor az iskolakezdés után derül ki, hogy a gyerek nem jól írja le a feladatokat, sokszor téveszt és még a feje is fáj – a problémák hátterében gyakran a rövidlátás áll. Milyen jelek figyelmeztethetnek erre egy óvodásnál, kisiskolásnál? Például, hogy a gyermek rosszul céloz a labdajátékokban, célba dobásnál, nem ismeri fel az ismerősöket a távolban, távolba nézéskor hunyorog, így próbálja élesíteni a homályos képet. Iskolásoknál egyértelmű jel, ha rosszul olvassák a táblára írt szöveget, esetleg egyáltalán nem tudják elolvasni, ha gyakrabban panaszkodnak fejfájásra, melyet a szem megerőltetése is okozhat.
Ezért lenne fontos, hogy a „gyanús” gyerekeket még iskolakezdés előtt vagy a probléma jelentkezésekor minél hamarabb vigyék el szemészorvoshoz. A problémák így idejében kiszűrhetők és megfelelő módon orvosolhatók. Az éles látás pedig jelentősen növelheti az önbizalmat és akár már rövidtávon javíthatja a teljesítményt.

Ortopédiai szűrés

- A mozgásszegény életmód, egész napos tanulás, a fájdalom miatti kímélő tartás következménye lehet a funkcionális gerincferdülés, ami jellemzően a pubertás korú lányoknál jelentkezik. Ezen kívül előfordulhat még, hogy a gerincferdülés, vagyis scoliosis valamilyen veleszületett betegség, rendellenesség tüneteként jelentkezik, illetve létezik ismeretlen eredetű ún. idiopathiás scoliosis is.
Ha tehát azt tapasztaljuk a gyereken, hogy könnyen fárad, hanyagul, „rosszul” tartja magát (például egyik válla lejjebb áll, mint a másik, ferde, görnyedt), fáj a háta, furcsa a járása, mindenképpen forduljunk szakemberhez – ismerteti Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa. - Fontos tudni, hogy a gerincferdülések alapvető terápiája a mozgás, tehát a ritkább, súlyos eseteket kivéve nem indokolt az iskolai testnevelés alóli felmentés, az a célzott gyógytornát jól kiegészíti. Ha időben felismerjük a problémát és a szakszerű kezelést kiegészítjük a gyógytornász által betanított és otthon naponta végzett gerinctornával és úszással, a gerincferdülés gyógyítható is lehet.

Fogászati kezelés

A puha, növekvő állcsontokra és fogakra rossz hatással lehet például az ujjszopás, az úgynevezett „nyelvlökés”, amelyek pókharapást eredményezhetnek.  A fogváltás időszakában az is előfordulhat, hogy a szakember észreveszi, hogy egy későbbi szemfognak nem lenne helye. Ezekben az esetekben mind speciális megoldások jöhetnek szóba, amelyekről csakis egy fogorvosi konzultáció során születhet döntés. Amikor már megkeményedtek a csontok és kijöttek a maradó fogak, felkerülhetnek az állandó viseletre tervezett fogszabályzók. Egyes fogászati rendellenességek – mint a mély- és a keresztharapás okozta gyakori állkapocs-ízületi problémák – fejfájással, állkapocs fájdalommal, alvásproblémákkal és az ebből eredő gyengülő teljesítménnyel is járhatnak- ez is kiküszöbölhető a szakszerű fogszabályzással. 

Forrás: www.oxygenmedical.hu
Fotó: David Castillo Dominici/ FreeDigitalPhotos.net

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről

A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket - vagy ez csupán városi legenda.

Eltűnt egy tizenöt éves holland lány Pápáról

Egy 15 éves holland származású lány, Seline Engelina Marie Louis Kerseboom tűnt el Pápán november 10-én, akinek felkutatásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri. A tinédzser az otthonából távozott ismeretlen helyre, telefonon azóta sem elérhető, eltűnése óta semmilyen hír nincs róla.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja