Gyerekek fejlődése

Gyerekek fejlődéseReceptek rajz órára

Kreativitás, intelligencia, képességek, tudás Milliószor halljuk ezeket a szavakat, meg hogy fejleszthető-e, változtatható-e, vagy nem. Azt is sokat halljuk, olvassuk, hogy ezek összefüggnek egymással, hogy a kreativitás intelligencia függvénye. Persze, a kognitív funkciók, mint a figyelem, az emlékezet, a gondolkodás, összefüggnek az intelligenciával. Ha nem tud valaki emlékezni arra, mit csinált a múlt héten, vagy egy hónappal ezelőtt, vagy annak előhívásában akadályokba ütközik, akkor nehéz

Gyerekek fejlődéseA sokat hangoztatott különbségtevés

Anyuka, szobrász példáján, Karácsony Sándor versén, Michelangelo idézeteként, Adler szemszögéből, hivatkozásokon keresztül bemutatva a differenciálás nem más, mint a mindenkinek az önmaga képességeihez mért maximális fejlődése. A differenciálás megvalósításához nagyon sok feltétel kell.

Gyerekek fejlődéseAngol spárga – avagy kreativitás az osztályteremben

Először is a legfontosabbat le kell szögeznünk: minden ember kreatívnak születik, és ez a képesség még felnőtt korban is remekül fejleszthető. Ahhoz, hogy ötletgazdag, alkotó gyerekeket neveljünk, először nekünk magunknak kell kreatívvá válnunk. Nincs más út.

Gyerekek fejlődéseBoldog dallamok pillangószárnyán

A tiszta éneklésen, tapsoláson, körjátékokon, hangszeres zenehallgatáson túl nagy súlyt helyezek az élményalapú kreatív tevékenységekre, interaktív játékokra.

Gyerekek fejlődéseJáték az irodalmi művekkel

Egy-egy irodalmi mű feldolgozása nagyon változatosan történik, de ahol csak lehet, alkalmazom a szerepjátékot, a dramatizálást és az ezekhez kapcsolódó, a kreativitást szintén fejlesztő írásbeli gyakorlatokat.

Gyerekek fejlődéseTanulást segítő játékok a történelemórán

Apró leleményességek is sokat érnek. Számtalanszor a kulcs, a feladat megfogalmazása. A gyerekek kevésbé motiváltak a poroszos módszerek és megfogalmazás esetén. A kreatív, életből vett feladatok jobban megmozgatják őket, sokkal inkább partnerek lesznek. Ezek közül a gyakorlatok közül mutatok be néhányat

Gyerekek fejlődéseVers- és meseprezentációk alkalmazásának lehetőségei az alsó tagozatos magyar nyelv és irodalom órákon

Az ötlet és az ihlet akkor született meg igazán, amikor a tanfolyamon a PowerPoint modulját tanultuk. Tudtam, hogy EZ AZ, amivel érdekesebbé, izgalmasabbá, líraiabbá, elsajátíthatóbbá, érthetőbbé és színesebbé tehetem az olvasás, írás, és a fogalmazás órákat.

Gyerekek fejlődéseSzívtöltögető

Sok mindent tanítunk az iskolában! De azt, amire egy fejlődő gyermeki léleknek szüksége van, azt a legkevésbé. Mire gondolok? Önmaga megismerésére, és önbecsülésre, a másokkal való kapcsolatok kiépítésére és ápolására.

Gyerekek fejlődéseSzabadidő tervezés, szabad időtervezés - avagy hagyományaink kreatív megélése a tanítványaimmal

Arról is hallani nap mint nap, milyen manapság az oktatás, mit nem tudnak gyerekeink, mit tesz és nem tesz meg értük a pedagógus, a szülő. Cikkemben arra hozok – remélhetőleg – jó példákat, hogyan lehet egy kisgyermek életét az alkotással megszépíteni, kiteljesíteni.

Gyerekek fejlődéseApró lépésekben, hat lábbal a sikerért

Mikor Blanka terápiás vizsgát tett, eszembe jutott a fáradságos, de boldog út, melyen közösen mentünk végig. Minden pillanata gyötrelem és gyönyör is volt egyben. Kutyám kiképzése alatt magam is sokat változtam.

Gyerekek fejlődéseAgresszió és empátia egy tanító szemszögéből

Mindent összevetve gyakran látom sziszifuszinak és kilátástalannak a helyzetet. Mégis állandóan keresem a megoldást továbbképzéseken, önképzéssel, kollégákkal való beszélhetések alkalmával, új módszerek kipróbálásával.

Gyerekek fejlődéseMiénk a színpad!

Nagy kihívást jelent az előadások életre hívása, hiszen színpadra lépni és megszólalni nehéz, idegen nyelven még nehezebb. A színjátszásnak ez egy olyan speciális formája, amely nem feltétlenül és nem csupán a nyelvtudást fejleszti.

Gyerekek fejlődéseAgresszió és empátia - avagy mégis mit kezdjek a dühömmel?

Az érzelmi érzékenyítést a gyerekek körében úgy szoktam kezdeni, hogy első lépésben megismerkedünk az alapvető érzelmekkel. Boldogság, öröm, együttérzés, félelem, harag, düh, csodálkozás, szomorúság, és még sorolhatnám

Gyerekek fejlődéseHogy tudd? Hogy érezd? Hogy elhidd nekem!

Lehet, hogy mások számára csupán a megoldás a fontos, míg nekem a hozzá vezető út az, ami igazából a szépségeket, az elismerést, és persze a kihívást kínálja, még akkor is, ha megannyi nehézséggel van kikövezve.

Gyerekek fejlődéseKreatív Marketing

A közösen végzett feladatok, a siker, inspiráló valamennyi tanuló számára, bátran mondják el ötleteiket, ösztönözve egymást a tökéletes megoldás felé. Az órákon minden alkalommal használjuk az infokommunikációs eszközöket, melyek a hatékonyságot nagyban segítik.

Gyerekek fejlődéseIskolába csalogató - Gergely járás

Célunk az iskola, tanító nénik megismerése, pozitív hatások megtapasztalása, az iskolával, tanító nénikkel való ismerkedés kapcsán megkönnyíteni az óvodából iskolába való átmenetet.

Gyerekek fejlődéseA sportolás jó tanítómester!

A 6. b és a 6. d osztály lány tanulóival azon gondolkodtunk, hogyan lehetne a mindennapos testnevelésórákat színesebbé, élvezetesebbé tenni. Szeptember közepétől egy 10 órás Diáktestnevelő projektbe fogtunk. 10 órán keresztül a testnevelésórák minden percét a diákok tervezték és valósították meg. Az órák témáját saját „kútfőből” választották a diáktanárok.

Gyerekek fejlődéseEgyütt-Egymásért-Közösen!

Nagyon fontos, hogy a gyerekek tudják, csak úgy lehetünk igazán jó kis osztályközösség, ha odafigyelünk a társunkra és mindig számíthatunk egymásra. Fő célom egy összetartó osztályközösség kialakítása.

Gyerekek fejlődéseFejlesztő játékok hasznossága a fejlesztő foglalkozásokon

Tapasztalataim szerint a fejlesztő órák, hasznosak a gyerekek számára mivel ott egyénre szabottan az őket érintő problémákra épülnek a foglalkozások. Ezek a gyerekek igénylik a kommunikációt, a sok beszélgetést, főleg akkor, ha saját magukról beszélhetnek. A rájuk való odafigyelés, érdeklődés felőlük olyan fajta nyitottságot eredményez náluk, mely által saját maguk kezdenek el beszélni életükről, az otthoni viselkedésükről.

Gyerekek fejlődéseA szivárvány minden színe

A hozzánk belépő személy nem azt látja, hogy csoportunk „küzd” az éppen ide járó SNI-s, BTM-es, hátrányos szociokulturális környezetből érkező vagy valamilyen traumatikus eseményt megélő gyermekekkel. A hozzánk érkező vendég harmóniát, szeretetet és együtt játszó, boldog gyerekeket lát. Erre volt kíváncsi sok kolléga, és ezért választ minket sok szülő.