Szülők, nagyszülők

Gondolatok, tapasztalatok arról, hogy milyen lehetőségek vannak szülőként, család, munka mellett bekerülni a felsőoktatásba.

A Kormány 2011. Március 30-ai ülésén döntött a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) kibocsátásáról: a munkáltatók évi 300.000,- forint értékben adhatják a munkavállalóknak kedvező adózással, járulékmentesen. A SZÉP Kártya bevezetésének célja az egészségmegőrzéshez, az egészséges életmódhoz, és általában az életminőség javításához kapcsolódó szolgáltatások elérhetőségének bővítése.

Egy látszólag idilli, boldognak tűnő család életében is megbújhatnak problémák, mindennapossá válhatnak a veszekedések, válóokká nőheti ki magát a kismama-depresszió, vagy a párkapcsolat kihűlése. Létezik-e olyan kapcsolat, ahol a "szerelmespártól a családig" vezető rögös úton minden fennakadás nélkül túljuthatnak a felek, vagy ebben a témában kötelező a diszkrét hallgatás?

Több tízezer szülőképes korú nő problémái, aggodalmai fogalmazódtak meg bennem: tudok-e vállalni gyermeket akár egyedülállóként is? Mi szól mellette és mi ellene, lássuk...

Lesz-e fedezet a nyugállományba vonuló Ratkó gyermekek nyugdíjára, s jó gondolat-e a probléma megoldását célzó, jelenleg a húszas-harmincas korosztályt gyermekvállalásra buzdító állami "kényszer" elvárás? Várható-e a csoda, hogy a születendő új munkaerő majd egy csapásra megoldja a múlt ballépését, s kielégíti a jelenlegi aktív munkaképes generáció élhető(bb) társadalomra vonatkozó igényét? Van megoldás?

Elvált nő, gyerekkel. Nem túl fiatal, nem túl csinos. "Csak" komoly és megbízható. Munka, házimunka, esetleg tanulás, másodállás mellett hol és mikor kereshetne társat? Már ha egyáltalán eljut odáig, hogy keresni próbál, mert azt is meg kell említeni, hogy az - egykor fülig szerelmes- majd 100 ezer méter magasból pofára ejtett nőnek olyan szinten működik a védekező rendszere, hogy a Nasa is megirigyelhetné. Na jó, csak pozitívan. Egyszer nem sikerült, de azért még nem szabad feladni.

Nem is olyan egyszerű dolog átlátni egy kapcsolat dinamikáját, ha az aktuálisan előtérben levő konfliktusokra és negatív érzéseinkre koncentrálunk. Ezek elhatalmasodnak rajtunk, nem látunk semmit, csak a haragot, és a csalódottságot, és már-már kezdünk arra gondolni, hogy minden férfi egyforma. És hogy mi állhat a sztereotípia mögött, kérdésként lebeg; a válasz egészen összetett, de érdemes megnézni a választásainkban rejlő logikát -mert mint mindenben, ebben is van.

Sokak szerint érzelmeink intelligens használatának elsajátításán múlhat az, hogy az emberiség fejlődése végre új stádiumba léphessen. Ügy tűnik, hogy vége az ész uralmának, a szív és a lélek szerepe újra előtérbe kerül.

Hányszor hangzik el barátnők közt a hitetlenkedő felfortyanás: "vajon mit eszik rajta?" Az exnek ugyanis lett új barátnője, sőt, felesége, aki meg sem közelít minket. A külcsín terén főleg nem! A pasik vajon tényleg a megbízhatóbbnak látszó, de átlagos hölgyeket választják egy életre?

Nagymamánál van az unoka. Mit engedhetek meg? Hogyan döntsem el, mit szabad otthon?

Te is elváltál?! Én közös gyerekfelügyeletben varázsolok 9 éve. Anya-lak-tól Apa-lakig élő "porontyom" a héten volt 19 éves. Én 41......hamarosan.... Ez az ügy a szép és nehéz libikókája.

A család, mint egység mára már nem úgy funkcionál, mint nagyanyáink vagy dédanyáink idejében. Mi ennek az oka? Egyáltalán változott valami, vagy csupán felnagyítunk egyes dolgokat, s az értékeket elnyomjuk? (Ezzel a cikkel egy 14 éves olvasónk tart görbe tükröt elénk, felnőttek elé. Érdemes elolvasni és elgondolkozni rajta... - a szerk)

A halál kérdésköre mindannyiunkat érintő téma, és azt, hogy milyen viszonyt alakítunk ki irányába, nagyban befolyásolhatja a róla szerzett tudásunk. Egyáltalán milyen tudása lehet manapság az embernek a halálról? Milyen spirituális értelme van e folyamatnak, - ha adott egyáltalán ilyen vonatkozása? Érdemes lehet mindezeken eltűnődni.

Panaszkodunk hogy valami sosem stimmel az életünkben? Mindig van valami aminek máshogy kéne lennie? Már az is baj ha a jól megszokott közöny változni kezdene? Miért nem változtatunk? Vegyük végre kézbe életünk irányítását!

Mit tehetsz és mit ne tegyél, ha egyedülálló anyuka, vagy apuka vagy?

Próbálunk ebben az egyre kegyetlenebb világban egzisztenciát teremteni, keressük a társunkat, akivel közösen roboghatnánk közös célok felé, és közben eltelnek az évek felettünk, úgy, hogy észre sem velük, úgy, hogy szinte végig egyedül voltunk. Mi van akkor, ha soha nem jön el a herceg fehér lovon? Meg kell csókolni egy békát, hogy a mi királyfinkká váljon?

Kedves Nőtársadalom! Szeretném legelébb tisztázni jogállásomat. Ember volnék. Azon belül is férfi. Emellett valakinek a fia, és valakiknek kétszeresen a testvére. Ráadásul férj is, több, mint egy évtizede. Ennek hozadékaként megnevezéseim kiterjednek a vő, sógor, anyós kedvence, és a jöttment kategóriákra is.

Minden kapcsolatban eljön az a fordulópont, ahol feltárásra kerül az "ex akta". Valamikor előbb, valamikor később, de egy idő után minden pár mesél egymásnak a múltbéli szerelmeiről. Feltétlenül szükséges a volt kapcsolatunkról beszélni? Előrébb viszi-e a kapcsolatunkat, vagy újabb kérdéseket vet fel?

Lassan egy éve, hogy a húsvéti maradéksonka csócsálása is halovány emlékké fakult, a festett tojás jó régen nem aluszik már a hűtőben (ha igen, megette a fene), az ótvaros kölnivíz pedig a fürdőszobai szekreter mélyére került, hogy esztendőnyi álmában bűzölögjön egy kicsit.

Legnagyobb boldogságunk és legnagyobb szenvedésünk egyaránt emberi kapcsolatainkból ered. Párkapcsolatunk lehet a földi mennyország vagy maga a pokol - vajon min múlik? Bert Hellinger szerint a szeretet rend nélkül nem lehet teljes - amint egy bimbó is saját belső törvényszerűségei szerint borul virágba, úgy az emberi kapcsolatoknak is van egy belső rendje, amely alapján kibontakozhatnak.