|
Kérdezz-felelek
Férjemmel 3 éve babát szeretnénk, de sajnos eddig sikertelenül. Nem olyan rég kiderült, hogy magas a prolaktin szintem, amire Dostinexet kaptam, heti 2x 1/4-ed tablettát és úgy nez ki, hogy már 1 hónap szedés után helyre is állt a prolaktin. Ami a leginkább aggaszt, hogy miután decemberben kétszer menstruáltam, a rendes időben csak barnázva, majd rá két hétre rendesen megjött, most 39 napra jött meg, ma van a 9-ik nap és még mindig hol barnázok, hol vérezgetek. Az endokrinológus, akihez járok, nem küldött el vérvételre, hanem azt tanácsolta, hogy a ciklus 15-24 napja között napi egy Utrogestan-t vagy Arefam-ot kellene szedjek. Mivel nem tudni biztosra, hogy van-e progeszteron hiányom, ha elkezdem szedni barmelyik gyogyszert, nem okozhatok nagyobb bajt? Ami talán még fontos lehet, hogy júniustól decemberig mindig megjött a menstruációm 32-33 napra, viszont a legtöbbszöt 10-12 napig tartott, igaz a vége fele csak nagyon minimális. Igy láthatatlanban, tudna véleményt mondani, hogy mi okozhatja mindezt? Válaszát előre is nagyon szépen köszönom.
Így "láthatatlanban véleményt mondani" nagyon nehéz, talán lehetetlen. Mindenek előtt azt kellene vagy kellett volna tisztázni, hogy mi okozta a maga prolactin szintet. Gondolom, hogy a kezelést indikáló(k) ágondolták az alábbi ki gondolattöredéket (?..)
A prolaktin hormon magas szintje (hyperprolactinaemia) az egyik leggyakrabban előforduló endokrin megbetegedés. A prolaktin 198 aminosavat tartalmazó molekula, amelyet főként az agyalapi mirigy (hypophysis) ún. laktotrop sejtjei választanak el (1. ábra). Az elmúlt évtizedben egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a prolaktinszintézis nem korlátozódik az agyalapi mirigyre, hanem számos más helye ún. extra-hypophysealis szövetben, mint például a központi idegrendszerben és az immunrendszer sejtjeiben, de a méhlepényben is termelődik .A hormonelválasztása nem egyenletes, hanem napi ritmust mutat, legmagasabb szintje az alvás gyors szemmozgással járó REM („rapid eye movement”) fázisában észlelhető. A prolaktin elnevezés, ahogy az a legtöbb tankönyvben is szerepel, egyetlen, évtizedekkel ezelőtt is jól ismert funkcióra, a tejelválasztás megindítására és fenntartására utal, azonban biológiai szerepe nem korlátozódik a reprodukció egyetlen „kitüntetett” szakaszára, nevezetesen a szoptatásra, az ivadékgondozás időszakára. Ezért nem meglepő, hogy a prolaktin sok más működésért felelős. Fontos szerepe van többek között az immunregulációban (immunstimuláns hatás), a hasnyálmirigy működésében (inzulin-szintézis), és a zsírszövet képződésében is.
A prolaktin fokozott termelésében szerepet játszó okok két fő csoportra oszthatók:
• Nem daganatokra
o Élettani fokozott termelés: terhesség alatt, szoptatás idején
o Stressz hatására
o Csökkent pajzsmirigyműködésben (hypothyreosisban)
o PCOS-ban (Policisztás ovárium szindrómában)
• Daganatokra (az agyalapi daganatok többségét teszik ki!)(3. ábra)
o Mikroadenoma (átmérője <10 mm)
o Macroadenoma (átmérője ≥10 mm).
A prolaktin fokozott termelődés tünetei:
Nőknél:
• A klasszikus tünetek a különböző súlyosságú menstruációs zavarok, a menzesz hiánya esetleg szabálytalan menzesz
• Meddőség
• Tejcsorgás
Férfiaknál:
• A libidócsökkenése
• Impotencia,
• Meddőség
• Női mell kialakulása („gynaecomastia”)
Fontos, hogy a gyógyszerek jelentős mértékben képesek a prolaktin szint növelésére, ezért tünetek kiváltására (a teljesség igénye nélkül):
• Depresszióban alkalmazott készítmények:”szelektív szerotonin „reuptake” gátló antidepresszánsok”, triciklikus antidepresszánsok
• Feszültségoldó készítmények pl: benzodiazepin.
• Hányáscsillapítók, gyomorpanaszok esetén alkalmazott készítmények: metoclopramid (pl. Cerucal)
• Altatók
• Vérnyomáscsökkentők: Dopegyt, Verapamil.
• Allergia elleni szerek: az ún. antihisztaminok.
• A gyomorsav működését gátló, ún. H2-receptor-blokkolók, protonpumpa gátlók
• Epilepszia elleni készítmények
• Hormonok: női hormonok (ösztrogének, antiandrogének.)
Gyógyítás: „A dopaminagonista” (bromocriptin, valamint az újabban kifejlesztett quinagolid és cabergolin) kezelés az esetek közel 90%-ában hatásos, és nagyon lényeges, hogy nemcsak a szérum prolaktinszintjét redukálja, hanem többnyire a tumor méretet is csökkenti, ezért manapság prolactinoma esetén idegsebészeti műtét vagy sugárkezelés csak ritkán, speciális esetekben válik szükségessé.
A többi hormon kérdését nem kívánom taglalni...
További kivizsgálást és oki kezelést javaslok, jó egészséget kívánva:
Köszönöm megtisztelő bizalmát. Ön nagyon sok információt leírt, és arra komoly szakvéleményt kért. A kérdései világosak és érthetőek, de - legnagyobb sajnálatomra - a választ etikai és szakmai okokból attól kaphatja meg, aki a korábbi vizsgálatokat végezte. Az egyes laboratóriumi módszerek ugyanis nagyon eltérőek, ezért a vizsgálatok értékelésében a laboratórium orvosai és kezelőorvosai lehetnek segítségére, akik ezeknek az információknak birtokában vannak, „validálják” az eredményeket.
Jó egészséget kívánok:
Jódpótlással kapcsolatban szeretnék kérdezni Öntől. Olvastam a Családineten írt cikkeit a témában (Mire jó a jód? A jódhiány veszélyei. 10 jel, mely pajzsmirigy betegségre utalhat) és úgy tűnik nekem, hogy biztonságosabbnak tartja a természetes jódot mint jódforrást. (Szemben a jódozott sóval, jódtablettával.)
Próbáltam utánajárni az interneten, hogy milyen élelmiszereknek magasabb a jódtartalma, tudnám-e csak ezekből fedezni az ajánlott napi mennyiséget, de elég kiszámíthatatlannak tűnik a dolog. Ezért gondolkoztam el az algatablettákon (barna algák, kelp), viszont az algákkal kapcsolatban is több aggály felvetődik, hogy mennyire biztonságosak egyrészt a szennyezettség szempontjából, másrészt a változó és sokszor túl magas jódtartalom miatt, ami akár a tablettákban is jelen lehet, annak ellenére, hogy mit tüntetnek fel a címkén jódtartalomként.
Professzor úrnak mik a tapasztalatai? Van olyan fajta alga, ami előnyösebb tulajdonságú ilyen szempontból? Vannak olyan gyártók, akik megbízhatóbbnak számítanak és magasabb minőségi követelményeknek felelnek meg?
Pajzsmirigy műtét után golyva kiújulása és újabb göbösödés megelőzésére (és az alulműködés kialakulásának elkerülésére) milyen feltételekkel javasolt a jódpótlás? Mennyi idővel a műtét után szabad elkezdeni?
(Nekem Jodid 100 tablettát, kálium-jodid, javasoltak, de tartok tőle, hogy ilyen közvetlen formában vigyem be a szervezetembe. Vagy ez még nem olyan mennyiség, aminél gondok lehetnek?)
Sajnos a szervetlen (!!!) jód fokozott bevitele egyértelműen fokozza az autoimmiun folyamat kialakulásának esélyét, miként arra korábbiakban is többször utaltam.
Jó egészséget kívánok:
TSH 5,06 mIU/L;
F4 1,13 nq/dl;
TSH-IRMA 3,59 mU/L;
aTPO-RIA 1,6 IU/mL
A göb leszívásra került (E0490 nem toxikus golyva). Orvosom napi 50 mikrogramm Letrox szedését javasolta. Kicsit bizonytalan voltam, hogy elkezdjem-e a hormonpótlást és nem lehetne-e más, kíméletesebb módszerrel élénkebb működésre serkenteni a pajzsmirigyemet. Egyéb klasszikus pm-alulműködéses tüneteim is voltak, bár nem vészesek: felszedtem pár kilót, görcsös menzesz, fázékonyság, feszült lelkiállapot, gyakori éhségérzet. Szóval nem kezdtem el a Letroxot.
A leszívott göb 2014 őszére megint megmutatkozott, ezért újból felkerestem a szakorvost, aki próbaképpen 3 havi jód+szelén kúrát javasolt. A göb természetesen nem húzódott vissza, sőt, bár semmilyen tűnetet nem produkál. Idén februári kontoll TSH-értékem a jódkúrát követően 6,87 mU/L.
Orvosom most egyértelműen bal oldali lobectomiát javasolt, addig is Letrox hormonpótlást. Szívesen felkeresném Önt a rendelésen, addig köszönettel várom a véleményét itt. enique
Gyakran kapok kérdést a kedves Olvasóktól, hogy a pajzsmirigyükben göböt észleltek és azt írják, hogy ezen a területen az orvosok körébe is sok a tanácstalanság. Ezért egy rövid összefoglalót mellékelek, amelyben egyúttal bemutatok egy általam végzett viszonylag egyszerű, nem műtéti megoldást ezeknek a betegeknek a gyógyítására.
A pajzsmirigy göbös betegségei gyakran nem vagy későn kerülnek felismerésre. Néha csak a „rutinszerűen” elvégzett vizsgálatok hívhatják fel rá a figyelmet, máskor a beteg észleli a furcsa göböt vagy göböket. Jelentőségük az, hogy nem csak kozmetikai gondot jelentenek, hanem jó és rosszindulatú daganatokat is rejthetnek. Ezek egyrészt fokozott működéssel járó göbök lehetnek, amelyek sok hormont termelnek („meleg” göbök). Ezek kimutatásához a pajzsmirigy megtapintása és hormon meghatározások mellett izotópos vizsgálat is szükséges. A túlműködés a hagyományos gátlószeres kezeléssel csak átmenetileg gyógyítható (!), a készítmény elhagyása után a túlműködés ismét jelentkezik.
Az ún. hideg göböknek két fő csoportja van:
A rosszindulatú daganatok nem járnak túlzott hormon-termeléssel, különböző méretű „hideg” göbök formájában jelentkeznek. A diagnosztizálásukhoz az un. tumor marker (thyreoglobulin) meghatározása és szövettani, citológiai vizsgálat szükséges („vékonytű biopszia”). Kezelésük műtéttel és izotóppal lehetséges.
A jóindulatú göbök egy része ún. pajzsmirigy tömlő, szakszóval ciszta. Ezek kialakulásának sok oka lehet. Ma már tudjuk, hogy vannak több cisztával járó betegségek („policisztás pajzsmirigyek”), amelyek részben örökletesek, részben autoimmun folyamat következményei. Ezek eltávolítására általában műtétet javasolnak. Vannak azonban olyan esetek, amikor a műtét elkerülhető. Az 2. ábrán látható fiatal hölgy nyakán gyorsan növekvő göb jelent meg. Műtétre jegyezték elő, amikor felkeresett panaszaival. A tapintáskor rugalmas nagy, almányi göböt észleltem. Az elvégzett ultrahang vizsgálat ciszta lehetőségét vetette fel. Gyanúm beigazolódott, amikor elvégeztem a vékonytű biopsziát és 30 ml, csokoládészerű anyagot sikerült leszívnom. A szövettani vizsgálat is gyulladásos folyamatot bizonyított és rosszindulatú elváltozást kizárt. A göb a leszívás azonnal eltűnt, de a ciszta azonban újra telődött és ezért ún. szklerotizációs kezelést végeztem, amelynek lényege, hogy a leszívott váladék helyére speciális anyagot fecskendeztem. A kezelés megismétlése után a ciszta nem telődött.
Ami a jód és a szelén együttes kezelését illeti óvatosságot javaslok és folytatásának megfontolását javaslom.
Az előjegyzést illetően kérem jelezze Székely Melinda kolléganőmnek: Szekelym@vipmail.huszekelymelinda66@gmail.com
Jó egészséget kívánok:
37 éves nő vagyok, kb. egy hónapja derült ki, hogy pajzsmirigy alulműködésem van (TSH: 6.28, Anti-TPO:372,0 U/mL)
7 éve született meg a kisfiam időre, de nagyon pici testsúllyal (44cm, 1.75 kg). Sajnos ennek okára a mai napig nem tudom a választ. Emiatt nem is mertünk második gyermeket vállalni.
Kérdésem az lenne, hogy lehetséges-e, hogy a pajzsmirigyemmel már akkor-7 éve-is gond lehetett, csak nem vették észre? Édesanyámat strumával műtötték, tehát van a családomban ilyen jellegű betegség. Nekem eddig semmi jele nem volt annak, hogy bármi bajom lenne (nem vagyok elhízva, a menstruációm is normális), egyedül a hajhullással van problémám és kissé fáradékony vagyok. Terhesen sem volt semmilyen gondom.
Köszönöm előre is megtisztelő válaszát és további jó munkát kívánok!
Mónika
Sajnos a pajzsmirigy gyulladásos betegségeinek diagnózisa és kezelése még az gyakran még orvoskollégák előtt sem kellően ismert. Érthető, hogy a betegek és a tisztelt Olvasó is olyan kérdéseket tesz fel, amelyekből érthető módon kiderült, hogy érthető, de megválaszolásra szorul.
A legújabb, nagy európai populációban végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a pajzsmirigy betegségei népbetegségnek számítanak, mivel a teljes lakosságban a csökkent működés (hypothyreosis) 4,4%-ban, a túlműködés (hyperthyreosis) 1,4%-ban fordul elő. A hypothyreosis a lakosság 0,4%-ban feltűnő formában van jelen és viszonylag könnyű diagnosztizálni a betegek panaszai, a klinikai tünetek és a laboratóriumi leletek alapján. A probléma az, hogy a betegség 4,0%-ban enyhe, nehezebben felismerhető formában mutatkozik és ritkán gondolnak csökkent pajzsmirigy működésre. Ennek egyik jellemző példája, amikor az emelkedett koleszterint szintet kezelik és nem gondolnak arra, hogy ennek hátterében a pajzsmirigy csökkent hormontermelése áll. A USA-ban 16 millió azon egyének száma, akik az emelkedett koleszterin szintjük miatt részesülnek hormonális kezelésben és normalizálódott koleszterin szintjük. A fokozatosan, látszólag minden ok nélkül kialakult csökkent pajzsmirigyműködést korábban „idiopathiásnak” (ismeretlen eredetűnek) tartották. Kiderült, hogy ezeknek a betegségeknek az oka gyulladásos, leggyakrabban autoimmun folyamat.
A pajzsmirigy hormonjai maghatározó fontosságúak minden szervünk működése szempontjából a szívműködéstől a hajképződésig. Kiderült, hogy a nők sterilitásának, az ismételt vetéléseknek a hátterében is a pajzsmirigy működésének zavara (autoimmun gyulladása, csökkent működése) áll. Ennek a népegészségügyi jelentőségű kérdésnek a felismerése késztette a kutatókat arra, hogy Washingtonban megrendezzék azt a Szimpóziumot, ahol igyekeztünk összefoglalni a pajzsmirigy működésének zavarai és a sterilitás, a spontán vetélésék, a magzat fejlődési rendellenességek közötti tudományosan megalapozott kapcsolatokat.
A legfontosabb megállapításaik a következők voltak:
1. A terhesség alatt a pajzsmirigy 50%-kal több hormont termel, mint előtte
2. A terhesség idején a pajzsmirigy térfogata 10-20%-kal növekszik.
3. A pajzsmirigy hormonjainak és az agyalapi mirigy által termelt TSH un. normál értékei a terhesség alatt, három havonta eltérőek, ezért nem szabad ezeket összehasonlítani a nem terheseknél találtakéval.
4. A terhesség alatt a csökkent pajzsmirigy működésének (hipotireózisnak) a veszélye lényegesen nagyobb, mint a nem terhesekének.
5. A pajzsmirigy betegségeinek több formája (autoimun betegségek, pajzsmirigy gyulladásos betegségei) öröklődhetnek.
6. A magzat saját pajzsmirigye a terhesség első három hónapjában fejlődik ki, addig az anya által termelt hormonra van utalva
7. A már korábban csökken pajzsmirigy működésű terhesekben a tiroxin dózisát feltétlen célszerű emelni a kiindulási érték 50%-val.
8. A nem megfelelően kezelt terhesek gyermekeinek pajzsmirigy működése, ill. idegrendszeri-szellemi fejlődése (IQ) károsodott lehet.
9. A terhesek egy részének szelénhiánya is van, ezért ennek pótlására célszerű törekedni.
10. A szülések után 2-4 hónap múlva az esetek 8-18%-ban autoimmun pajzsmirigygyulladás alakulhat ki.
11. A pajzsmirigy fokozott működésének megállapítása nehezebb, mint a nem terheseknél, mert egyes tünetek: idegesség, gyengeség, alvási zavarok, izzadékonyság a terhességben egyébként is megfigyelhető tünetek. Ezt nehezíti az is, hogy a hagyományos hormonszintek sem nyújtanak a diagnózishoz mindig segítséget. Azt javasolják, hogy ilyen esetben endokrinológus segítségét vegyék igénybe a diagnózistól a kezelésig .
Az Amerikai Pajzsmirigy Társaság (ATA) azt ajánlja, hogy már a családtervezés időszakában mérjék fel, hogy ki tartozik a fokozottan veszélyeztetett („high risk”) csoportba.
Kiket sorolnak ide:
Akiket már kezeltek pajzsmirigy betegség miatt.
Akiknek a családjában pajzsmirigybetegség fordult elő
Akinek golyvájuk (strúmájuk) ismert.
Akiknek pajzsmirigy elleni antitestek mutathatók ki a vérükben.
Akinek inzulinnal kezelt cukorbetegségük van.
Akiken inzulin rezisztenciájuk van
Akinek egyéb autoimmun betegségük: ízületi-, bél-, bőr-, máj-vese-, szembetegségei ismertek.
Akinek meddősége van (ennek hátterében autoimmun pajzsmirigybetegség állhat!).
Akiknek ismételt vetélésük, koraszülésük volt.
Akiknek nyakát valamilyen okból besugározták
A fokozott rizikójú nők kiszűrése lényegesen csökkentheti a sterilitást, a vetélések, tovább az újszülöttek fejlődési rendellenességeinek számát.
Oki kezelést javaslok, jó egészséget kívánok:
26 hetes Crohn beteg kismama vagyok. A terhességem elején (az 5. héten) mért TSH értékem 3,17 lett, így erre napi 25 mikrogramm L-Thyroxin tablettát kaptam, amit a mai napig szedek. A TSH értékeim az alábbiak szerint alakultak: 9. hét: 1,59, 13. hét: 1,03, 18. hét: 1,14, 24. hét: 2,34 mU/L. A pajzsmirigyem normál tapintású, göb, kóros nyirokcsomó nem tapintható. Az ultrahang leletem negatív. A terhességem 12. hetéig Gravida terhesvitamint szedtem, majd Elevit Plust terhesvitaminra váltottam, amit a mai napig szedek. A Gravidában 150 mikrogramm, az Elevit Plusban pedig 220 mikrogramm jód van.
Most olvastam arról, hogy a jódtartalmú terhesvitamin és az L-Thyroxin nem szedhető együtt. Ez valóban így van? Ugyanakkor az Elevit Plus betegtájékoztatójában az szerepel, hogy a gyógyszer bevétele és a tiroxin tartalmú készítmény bevétele között teljen el két óra. Ezt be is tartottam mindig.
Okozhattam valamilyen problémát a magzatnál a két gyógyszer együttes alkalmazásával?
Várom megnyugtató válaszát!
Köszenettel!
Aktuális kérdést tett fel. Erről a témáról írtam könyvfejezetet az elmúlt hónapban. Autoimmun polyendocrin kórképek és társulásaik (rövidítve:APS) azért fontosak, mert korai diagnózist és komplex, holisztikus kezelést tesznek lehetővé.
Az APS a következő kórképek egyikével társul:
autoimmun pajzsmirigybetegségek
autoimmun hypogonadismus,
autoimmun gastritis, Crohn betegség
anaemia perniciosa,
myasthenia gravis,
coeliakia,
hypophysitis,
alopecia areata, hajhullás.
Ami a csökkent pajzsmirigyműködést illeti.Ez a leggyakoribb pajzsmirigy és egyben autoimmun betegség. Az autoimmun thyreoiditisek (AT-k) gyakran szubklinikus, azaz lappangó formában jelennek meg, ezért a betegség gyakoriságáról nehéz pontos adatokat szerezni. Nőkben a betegség lényegesen gyakoribb, mint férfiakban (4-5:1). 25-30 felnőtt nő közül 1 szenved ennek a betegségnek valamelyik formájában. A szülések 3-17 %-ban tudtak a szülést követő hónapokban postpartum thyreoiditist (PPT-t) kimutatni. AT népegészségügyi jelentőségét az adja meg, hogy ez a betegség a hypothyreosis leggyakoribb oka, a manifeszt és szubklinikus hypothyreosis prevalenciája 6-7,5 % nőkben, 2,5-2,8 % férfiakban. A betegség korai felismerése azért is fontos, mert rejtett un. szubklinikus formában is jelentős rizikófaktora lehet az ischemiás szívbetegségeknek, ugyanis ezekben a betegekben fokozott a koleszterinés az LDL koleszterin szintje. Az AT és a következményes hypothyreosis gyakran áll a meddőség, menstruációs zavarok hátterében is. Az AT lefolyásában négy stádiumot különíthetünk el: l Hyperthyreoid,, túlműködő stádium: betegség kezdetétől számított 1-6 hét. A hyperfunkciós tünetek apajzsmirigy sejtjeinek károsodása miatt felszabaduló hormonok következtében jönnek létre („destruktív hyperthyreosis”). 2. Hypofunkciós, csökkent működéses stádium: a betegség kezdetétől számított 8. héttől 4-6 hónapig. 3. Regenerációs stádium: A betegség kezdetétől számított 7-12 hónap. 4. Definitív, végleges stádium: ha a regeneráció teljes, akkor euthyrosis, a betegek többségében hypothyreosis, esetleg szubklinikus hypothyreosis alakul ki (a TSH szint emelkedett, de a perifériás hormonok szintje az élettani határokon belül van).
A következő hajlamosító tényezői vannak:
A szervetlen jód autoimmun thyreoditist kiváltó hatására fogékonyak:
Akiknek a családjában pajzsmirigy vagy más autoimmun betegség előfordult
idősebbek (60 év felett)
újszülöttek
Az anti-TPO elleni antitest emelkedett értéke hajlamosít hypothyreosisra
Az autoimmun thyreoiditisben a meddőség és a spontán vetélések aránya lényegesen magasabb.
A posztpartum tireoiditisz (PPT) a leggyakoribb endokrin betegség. Incidenciája kb 5-8%), azaz minden huszadik-tizenkettedik várandós nő közül egy esetében számíthatunk az előfordulására. 1. típusú diabeteses betegeken a prevalencia ennek háromszorosa. Más autoimmun betegségben szintén fokozott mértékű az előfordulás. Nagy a recidíva arány is: egy következő terhesség esetén 56-70% a visszatérés esélye. Típusos esetben a szülés után fájdalmatlan kis strúmát lehet megfigyelni. Leírták abortusz után is. Posztpartum kb 6-12 héttel enyhe hipertireózis alakulhat ki, mely rövid ideig tart, spontán szűnhet. Tünetei megegyeznek az enyhe hipertireózis tüneteivel. Fontos az elkülönítés a Basedow kórtól: segíthet a TSH receptor ellenes antitest jelenléte, az esetleges exoftalmusz, a struma fölött észlelt zörej és surranás, sz.e. a radiojód felvétel (PPT esetén csökken). Az aTPO nem differenciál, hiszen Basedow kórban is lehet aTPO pozitivitás (mint ahogy az esetek 10-20%-ában a TSH receptor ellenes antitest is lehet pozitív PPT-ben! .
Az infertilis nőkben a TPO elleni antitest 31.8% , a fertilis, egészséges populációban 4.6% volt kimutatható
A TPO elleni antitest pozitívakban akkor is szignifikánsan nagyobb volt az infertilisek aránya, ha a hormon értékeik (hypophysis és perifériás hormonok) fiziológás tartományban voltak!
A TPO elleni antitest pozitívakban a spontán vetélések száma jelentősen magasabb, mint az antitest negatívakban (32% v.s. 6%)
A 3-szor vagy több alkalommal vetéltek között a magas TPO elleni antitest titerűek száma kétszer nagyobb.
Amennyiben autoimmun folyamat kimutatható (ennek több fformája van!), akkor a szervetlen jód kerülését javasolja az irodalom.
Jó egészséget kívánok:
Két hete találtak egy 6mm-es göböt a pajzsmirigyemen a nyaki ultrahang vizsgálat során. A doktornő azt mondta, hogy echo szegény, és nincs vele tennivaló. Fél évente ellenőrizzük, hogy nem nőtt-e. Ezen kívül vérvételre megyek a jövő héten, hogy a hormonszintet megnézzék.
Szeretném megkérdezni, hogy elég félévente vizsgálni? Kell-e aggódnom?
Üdvözlettel: Balázs Nikoletta
A göb természetét, működését és okát egyaránt tisztázni kellene. A kontroll és a kezelés egyénre szabottan történen és nem futószalag, ún. protokoll alapján.
Jó egészséget kívánok, üdvözlettel:
Külföldön élő 34 éves nő vagyok, sikertelen meddőségi beavatkozások után szeretném elvégeztetni az inzulinrezisztencia vizsgálatot.
A kérdésem az lenne, hogy a HOMA-indexet mindenhol csak az éhgyomri glükóz és inzulinszintből számítják? A laborból azt az információt kaptam, hogy inzulinszintet csak egyszer mérnek.(a továbbiakat privát kellene fizetnem, ami igen drága)
Kissé elbizonytalanodtam, mert a magyar oldalakon azt olvastam, hogy a 0., 60., és 120.percben levett vérből is meghatározásra kerül az inzulin.
Ön mit javasolna,elég informativ az 1x-i inzulinérték, vagy kérjem a későbbi inzulinszint meghatározást is?
Emellett pm.alulműködésem is van, amire 75-ös Euthyroxot szedek. Ezt a vizsgálat előtt vagy napján is ugyanúgy beszedhetem?
Válaszát előre is nagyon köszönöm.
Tisztelettel: P.-né Márta
A HOMA indexet valóban csak éhgyomorra lehet meghatározni.
A pajzsmirigy alulműködés okát kellene tisztázni.
Jó egszséget kívánok, tisztelettel:
39 éves vagyok. Októberben a TSH-m 1,28 volt. Novemberben teherbe estem, de sajnos 8 hetesen el is vetéltem. A jobb oldali pajzsmirigyem meg van nagyobbodva kb 1/2 éve. Most kaptam UH-ra időpontot, és nagyom félek az eredménytől, hiszen semmi panaszom amúgy nincs. Nagyon szeretnénk még egy csemetét, de félek, ha újra teherbe esek, ismét vetélés lesz a vége. Mi lehet az oka a panasz nélküli megnagyobbodott pajzsmirigynek? Milyen kezelés javasolt, ha netán újra teherbe esnék?
Válaszát megköszönöm, UDU
A pajzsmirigy hormonjai maghatározó fontosságúak minden szervünk működése szempontjából a szívműködéstől a hajképződésig. Kiderült, hogy a nők sterilitásának, az ismételt vetéléseknek a hátterében is a pajzsmirigy működésének zavara (autoimmun gyulladása, csökkent működése) áll. Ennek a népegészségügyi jelentőségű kérdésnek a felismerése késztette a kutatókat arra, hogy 2009 április 16-17 között Washingtonban megrendezzék azt a Szimpóziumot, ahol igyekeztünk összefoglalni a pajzsmirigy működésének zavarai és a sterilitás, a spontán vetélésék, a magzat fejlődési rendellenességek közötti tudományosan megalapozott kapcsolatokat. Ezen túlmenően ajánlásokat kidolgoztunk ki a kezelésre, megelőzésre egyaránt. A hazai szakemberek számára ez elmúlt év májusában foglaltam össze a leglényegesebb információkat.
A legfontosabb megállapításaik a következők voltak:
A terhesség alatt a pajzsmirigy 50%-kal több hormont termel, mint előtte
A terhesség idején a pajzsmirigy térfogata 10-20%-kal növekszik.
A pajzsmirigy hormonjainak és az agyalapi mirigy által termelt TSH un. normál értékei a terhesség alatt, három havonta eltérőek, ezért nem szabad ezeket összehasonlítani a nem terheseknél találtakéval.
A terhesség alatt a csökkent pajzsmirigy működésének (hipotireózisnak) a veszélye lényegesen nagyobb, mint a nem terhesekének.
A pajzsmirigy betegségeinek több formája (autoimun betegségek, pajzsmirigy gyulladásos betegségei) öröklődhetnek.
A magzat saját pajzsmirigye a terhesség első három hónapjában fejlődik ki, addig az anya által termelt hormonra van utalva
A fokozott jódbevitel a terhesek számára (akik nem szenvednek pajzsmirigy betegségben!) alapvetően fontos, ugyanis a hormon képzéséhez erre az anyagra feltétlen szükség van. A pajzsmirigygyulladás esetén KONTRAINDIKÁLT! A már korábban csökken pajzsmirigy működésű terhesekben a tiroxin dózisát feltétlen célszerű emelni a kiindulási érték 50%-val.
A nem megfelelően kezelt terhesek gyermekeinek pajzsmirigy működése, ill. idegrendszeri-szellemi fejlődése (IQ) károsodott lehet.
A terhesek egy részének szelénhiánya is van, ezért ennek pótlására célszerű törekedni.
A szülések után 2-4 hónap múlva az esetek 8-18%-ban autoimmun pajzsmirigygyulladás alakulhat ki.
A pajzsmirigy fokozott működésének megállapítása nehezebb, mint a nem terheseknél, mert egyes tünetek: idegesség, gyengeség, alvási zavarok, izzadékonyság a terhességben egyébként is megfigyelhető tünetek. Ezt nehezíti az is, hogy a hagyományos hormonszintek sem nyújtanak a diagnózishoz mindig segítséget. Azt javasolják, hogy ilyen esetben endokrinológus segítségét vegyék igénybe a diagnózistól a kezelésig .
Az Amerikai Pajzsmirigy Társaság (ATA) azt ajánlja, hogy már a családtervezés időszakában mérjék fel, hogy ki tartozik a fokozottan veszélyeztetett („high risk”) csoportba.
Kiket sorolnak ide:
Akiket már kezeltek pajzsmirigy betegség miatt.
Akiknek a családjában pajzsmirigybetegség fordult elő
Akinek golyvájuk (strúmájuk) ismert.
Akiknek pajzsmirigy elleni antitestek (fehérjék) mutathatók ki a vérükben.
Akinek inzulinnal kezelt cukorbetegségük van.
Akinek egyéb autoimmun betegségük: ízületi-, bél-, bőr-, máj-vese-, szembetegségei ismertek.
Akinek meddősége van (ennek hátterében autoimmun pajzsmirigybetegség állhat!).
Akiknek ismételt vetélésük, koraszülésük volt.
Akiknek nyakát valamilyen okból besugározták
A fokozott rizikójú nők kiszűrése lényegesen csökkentheti a sterilitást, a vetélések, tovább az újszülöttek fejlődési rendellenességeinek számát.
További immuno-endokrin kivizsgálást javaslok és oki kezelést, jó egészséget kívánok:
Jelenlegi korom 21, 18 éves koromban 2 hónapig szedtem napi 50 mg methadienone nevezetű anabolikus szteroidot. Fokozatosan naponta lett emelve az első héten 10mg-al a tabletták száma 50-ig, illetve utolsó héten fokozatosan visszafele is. Majvedöt is használtam mellé, illetve a szer abbahagyasa után kis ido elteltével végig mentem az összes létező orvoson es kivizsgalason: fizioterápiá, reumatológiai, urológiai, endokrinologia. Minden rendben volt. Tehát a kérdés es Köszönöm, h végig olvasta: Olvastam az interneten, hogy befolyasolhatja a hosszanti növekedést is serdülőkorban. Ugyebar ifjukoromban szedtem a szert, mi az on véleménye engem ez érintett ez a dolog?
Tisztelettel, Köszönöm szépen válaszát! Udv.: M.Zsolt
Valóban ezek a szerek több hatással rendelkeznek és a növekedésre is hathatnak. A növekedési hormon szintjét kellene meghatározni.
Jó egészséget kívánok, üdv.:
Szülés után derült ki nálam hogy pajzsmirigy beteg lettem Letrox 100-at kaptam az orvosomtól. Azt szeretnémtudni hogy igy ezzel az állapottal adhatok e vérplazmát?
köszönettel
Amennyiben sikerült a tüneteit befolyásoni és nincs pajzsmirigygyulladása, akkor igen. Ellenkező esetben tisztázni kellene a pajzsmirigy csökkenésnek okát!
Jó egészséget kívánok:
37 éves nő vagyok, babát szeretnénk. Augusztusban abbahagytam a fogamzásgátló tabletta szedését, a következő pár hónapban rendben megjött a mensesem. Az utolsó december közepén, azóta semmi. Terhes nem vagyok, egyelőre hormont vizsgáltak, az FSH értékem 70, az LH 41. Szeretném megkérdezni, hogy van-e megoldás a nagyon magas értékek csökkentésére? Március végére kaptam időpontot, az első konzultációra a lombikkal kapcsolatban,(a nőgyógyászom oda irányított) esetleg addig is tehetek én valamit?
Köszönettel,
Az adott információ nem elegendő a vizsgálat nélküli diagnózishoz, a kezelési javaslathoz. A kérdést úgy is fel szokták tenni: Pajzsmirigyműködés és menstruációs zavarom van.Lehet-e még gyermekem? Mi a perimenopauza? A menstruációs zavarok okai gyakran felderítetlenek maradnak. Ritkán gondolnak arra (néha a szakemberek sem), hogy a zavarok hátterében a pajzsmirigy rendellenessége állhat. Az okok felderítésével viszonylag könnyen gyógyíthatók az addig makacs tünetek.
Mikor beszélhetünk menstruációs zavarról:
Ha az erős vérzés 24 óránál hosszabb
Ha szabályos ugyan, de 7 napnál hosszabb
Ha a periódusok rövidebbek 21 napnál
Ha 3 hónapnál hosszabb ideig kimaradnak
Ha ismételten és szokatlanul fájdalmasak és görcsös jellegűek
A szabálytalan periódusokban, a vérzés elmaradása és a fokozott vérzés esetén feltétlen gondolni kell a pajzsmirigy autoimmun gyulladásos betegségeire és működési zavaraira
Leggyakrabban a pajzsmirigy csökkent működése, az autoimmun thyreoiditis esetén fordul elő „nem magyarázható” vérzészavar. Ilyenkor gyakori a viszonylag csökkent étvágy melletti hívás, fáradékonyság, feledékenység, hajhullás, depresszió hajlam. További gond az, hogy a pajzsmirigy autoimmun betegsége lényegesen gyakoribb nőkben, másrészt az aránya a 20. életévtől kezdve egyre gyorsabban növekedik. Ez többször oka a csökkent működésnek és a meddőség egyre nagyobb hányadának.
Mi a perimenopauza?
Ez egy olyan hormonális állapot, amely évekkel megelőzi az utolsó menstruációt. A betegek egy része azt mondja: „én még menstruálok és csak a 40-s éveim elején vagyok”. Valóban a menopauza a menstruáció periódusok végét jelenti, amikor már 1 éve nincs havi vérzés. Ez az időszak az amerikai nőkben átlagosan az 51. év. Ezért a perimenopauzát úgy szokták definiálni, mint azt az időszakot, amely a menopauzához vezet és átlagosan 10 évvel megelőző annak bekövetkezését. Ez a harmincas évek végétől, a negyvenes évek elejétől szokott kezdődni.
Miért fontos ezt tudni? Mi történik a perimenopauzában?
Amikor Ön megszületik, akkor átlagosan egy millió petesejtkezdemény van, amelyből a pubertásig 75-300 ezer marad. Az első menstruáció után, a reproduktív periódusban 400-500 pete érik meg és válik potenciálisan megtermékenyíthetővé. A menstruációs ciklusokat az ösztrogén és a progeszteron szintjének váltakozása jellemzi. A perimenopauzában a döntően petefészek sejtjei öregedése következtében az általuk termelt hormonok: az ösztrogén és a progeszteron szint fokozatosan csökkenni kezd. A petesejtek hormontermelését az agyalapi mirigy hormonjai: az FSH és az LH stimulálja. Mivel a petesejtek érzékenysége a korral csökken, ezért az agyalapi mirigy úgy próbálja kompenzálni (kezdetben sikerrel), hogy megnöveli ezeknek a stimuláló hormonoknak a mennyiségét. A perimenopauzában tehát egy fokozatos FSH szint emelkedés figyelhető meg. Ebben a periódusban egyre gyakrabban fordul elő, hogy a petesejtek nem érnek meg, a petesejt nem jut ki, progeszteron nem képződik és ún. „anovulációs ciklusok” jönnek létre. Ennek hatására a méh nyálkahártyája a szokásosnál korábban válik le így a menstruációs periódusok megrövidülnek. A rövidebb menstruációs ciklus a perimenopauza egyike a legáltalánosabb tünete. Az ösztrogén szint csökkenése és az FSH szint emelkedése összetett, nem mindenkinél egyformán és azonos időben jelentkező tüneteket vált ki.
Melyek ezek?
A menstruációs periódusok szabálytalanokká válnak: fokozott vérzés lép fel, „fantom periódusok” jelentkeznek, amelyeket az jellemzi, hogy a tünetek hasonlítanak a menzesz előttiekhez, de vérzés nem következik be. Fontos tudni azonban, hogy a vérzészavarok esetén ilyenkor is ki kell zári esetleges daganat jelenlétét!
Csökken a fogamzásképesség, fokozatosan meddőség alakul ki
Az emlők mérete és konzisztenciája változik
A hüvely nyáktermelése változik, érzékenyebbé válik
Gyakoribb a vizelési inger, a fertőzésre hajlam
Alvászavar lép fel, nehezebb elaludnia, gyakrabban ébred fel
A testsúly növekszik: ráadásul a hason, a combokon, csökken az izomtömeg
Hangulati ingadozás következik be: hőhullám, éjszakai izzadás, ingerlékenység, a stressz tűrő képesség csökken, szorongás, mérsékeltebb munkaképesség
Csökken a libidó
Hajhullás lép fel főleg a fejtetőn, de a test más részén is, ugyanakkor a „nem kíván helyeken” az arcon, a hason pedig fokozódik
A bőr és a kötőszövetek szárazzá válnak, elvékonyodnak, viszketnek
Görcsök jelentkeznek a lábban, a vállban
Szívpanaszok gyors és néha szabálytalan szívdobogásban jutnak kifejezésre
Pajzsmirigy betegségem van-e vagy perimenopauzám? Ez fontos és gyakori kérdés
Ennek oka, hogy több tünet nem csak a perimenopauzában, hanem a pajzsmirigybetegségben is jelentkezik.
A pajzsmirigybetegségben ugyanis gyakoriak az alábbi tünetek:
Menstruációs zavarok (a csökkent és fokozott működés esetén egyaránt)
Feltűnő az elhízás
Fokozott ingerlékenység, szívdobogásérzés, alvatlanság éppen úgy lehetséges, mint az aluszékonyság, depresszió
Hajhullás gyakori
A bőr szárazság és fokozott izzadás egyaránt lehetséges.
Perimenopauzában csökkent az ún. anti-Müller hormon (AMH) szintje
Mi is az AMH?
Ezt a hormont a petesejtek termelik. Ma már ismerjük kémiai szerkezetét és funkcióját. Az AMH szintje a petesejtek funkcióját, „rezervjét” tükrözi. Ez talán az egyik legjobb tükrözője annak, hogy a petesejtek öregedése milyen mértékű. Ugyanis az életkorral általában párhuzamosan csökkent a szintje.
Amennyiben a perimenopauza tüneteit észleli magán, akkor célszerű az alapvető fizikális vizsgálatokon túlmenően tisztázni :
A pajzsmirigy működését, a TSH-n kívül a perifériás hormonok (T3-T4 is!) szintjét
az esetleges autoimmun betegség fennállását, az elhízás fokát (ha van), vércukor és az inzulin szintjét.
A menstruációs ciklus jellegét, az ösztrogén és progeszteron mellett az FSH és az AMH értékét
A megelőzés kérdései:
Egyre több ismerettel rendelkezünk az emberi hormonrendszerre zúduló veszélyekről és azok forrásairól. Riasztó következtetésekkel járó kutatási eredmények igazolják az EDC-k („Endocrine Disrupting Chemicals”) emberi szervezetre gyakorolt hatásait: bebizonyosodott, évtizedeken át elsiklottunk a hormonháztartás egyensúlyát súlyosan megzavaró, élelmiszerekben, ivóvízben, kozmetikai és háztartás-vegyipari termékekben, műanyagokban és egyéb úton ránk leselkedő ártalmak felett. Az időzített bomba már ketyeg. A következmények súlyosak: autoimmun betegségek, elhízás, meddőség, sterilitás, megváltozó nemi jelleg! (erről a kérdésről korábban már részletesen írtam)
A gyermekvállalás előtt célszerű kizárni az autoimmun betegségeket, ill. kezelni azokat (pl. pajzsmirigybetegségek)
A hiányzó hormonok pótlása ma már sokat segíthet
Nem szabad elfeledkezni olyan egyszerű dolgokról, mint a testsúlycsökkentés (az AMH szint ilyenkor emelkedhet!), az ésszerű mozgás, fittness, a dohányzás elhagyása, a pajzsmirigybetegség kezelése. További immuno-endokrin vizsgálatot javaslok, jó egészséget kívánok:
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy 2014 október elején nagyon hullani kezdett a hajam. Hosszas kivizsgálás után, januárban megtaláltál az okát, magas tesztoszteron szint. 2,79 . 30 éves nő vagyok. Semmilyen más problémám nem volt, csak a hirtelen jött nagymértékű hajhullás, sőt kopaszodás, egyes helyeken már látszik a fejbőröm. .
Nem híztam, pontos havi vérzésem volt. Kizárták a PCO lehetőségét.
A családban senkinek nem volt ilyen problémája, kopasz sincs senki.
Dienille fogamzásgátlót kaptam az endokrinológus- nőgyógyásztól. Semmilyen felvilágosítást nem adott hozzá.
Január 27.-óta szedem a gyógyszert. Azóta talán, mintha mérséklődött volna a hajhullás, egyes helyeken nő ki a haj, de a fejem tetején nem.
Mennyi esélyem van a gyógyulásra? Egész életemben gyógyszert kell, hogy szedjek, vagy megkopaszodok? Van ebből gyógyulás? Csak fogamzásgátló a megoldás rá? Félek, mi lesz, ha nem fogom tudni szedni, akkor kopasz leszek?
Előre is nagyon köszönöm!
Ne féljen! Lehet segíteni, de az okokat meg kell keresni és oki kezelés szükséges.
A hajhagymák növekedésének három fázisa van. Az első az un. „anagén”, ez növekedés gyors fázisa, amely időszakban a haj növekedése 28 naponként akár 1 cm-t is elérhet. Ez az időszak néhány évig is tarthat. Ezt követi az u.n. „katagén” szakasz, amely a gyors növekedés végét jelenti és néhány (2-3 ) hétig tart. Majd a „telogén” fázis köszönt be, amikor a hajhagymák nyugvó állapotba kerültnek. Ez az összes hajszál 10-15%-t is jelentheti és 100-120 napig is eltarthat. Lényeges ez a szakasz is, mert biztosíthatja a kihullott hajszálak utánpótlását. Természetes, hogy fésülködéskor, vagy hajmosáskor több hajat veszítünk, mint egyébként. Normálistól eltérő hajhullásról csak akkor beszélhetünk, ha azt vesszük észre, hogy a korábbinál jobban hullik a hajunk, fénytelenné, töredezetté válik, reggel, ébredés után a párnánkon sok hajszálat találunk, vagy már kisebb fizikai hatás alkalmával is csomókban szakad ki hajunk. Ezekben az esetekben minden alkalommal érdemes kideríteni, hogy milyen okok állnak a háttérben.
A hajhullást számos tényező válthatja ki:
Hormonok (tesztoszteron szabad tesztoszteron, PCOS,
Fogamzásgátló
autoimmun betegség (ez érintheti a hajhagymákat is!)
Stressz
mérgező anyagok
Gyógyszerek
Sugárkezelés
táplálkozási rendellenességek
vitaminhiányok.
A férfi hormonok szintjének emelkedése a vérben és a hormonok iránti érzékenység fokozódása egyaránt lényeges ebben a kérdésben. A férfi hormonok nőkben a petefészekben és a mellékvesékben (ritkán más szervekben) képződnek. A hormonálisan kevésbé aktív férfihormont, a tesztoszteront, a vérben lévő fehérje, az SHBG („Sex Hormone Binding Globulin") juttatja el a szervezet különböző részeibe. Az SHBG-ről lehasadó tesztoszteronból a bőrben különböző mennyiségben jelenlévő 5-alfa-reduktáz enzim egy rendkívül aktív férfihormont, a dihidro-tesztoszteront képezi, amely elsődlegesen bűnös a hirzutizmusért.
Az androgén, azaz a férfias típusú hajhullásnak több oka lehet:
Döntően a vérben, de főleg a bőrben képződő férfi hormon (FTI) a fontos ebben a kérdésben, de a következőket is ki kell(ne) vizsgálni:
· PCOS (policisztás ovárium tünet együttes)
· Menstruációs hormonális zavarok
· Mellékvesék túlműködése és daganatai
· Kóros elhízás, fokozott inzulin szint
· Petefészek egyes daganatai
· Pajzsmirigy betegségei
A kezelés oki, tehát tisztázni kell a hajhullás okait.
A kezelések támadáspontjai a következők:
Csökkentik a férfihormonok termelődését és vérszintjét
Növelik a női hormonok mennyiségét és vérben, ill. a bőrben a szintjét
Gátolják az 5-alfa-reduktáz enzim működését a bőrben
Befolyásolják a kisiklott pajzsmirigyműködést
A legújabb kísérleti adatok igazolták, hogy a pajzsmirigy hormonjainak jelentős szerepe van a nők hajának növekedésében. Ezt kísérletekkel bizonyították. Azt vizsgálták, hogy a nőkből kozmetikai műtétek során kivett hajhagymák növekedése hogyan változik pajzsmirigy hormonok hatására. A kivett hajhagymákat tenyésztették és vizsgálták az egyes fázisokat a pajzsmirigy két hormonjának: a trijódtironinnak és a tiroxinnak a jelenlétében. Meglepetésükre azt figyelték meg, hogy ezek a hormonok növelték az anagén fázis hosszúságát, sőt fokozták a bőr pigmentációját is. A kísérlet azért jelentős, mert felhívja a figyelmet arra, hogy a pajzsmirigy hormonjainak hiánya felelős lehet a nők fokozott hajhullásáért, A száraz és ritka haj mellett pajzsmirigyhormon szint csökkenésére utalhatnak az alábbi tünetek: fáradékonyság, a koncentrációs képesség romlása, lelassult anyagcsere, mozgás, beszéd és gondolkodás. Aluszékonyság, hízás, szorulás, fázékonyság lesz jellemző, az arc felpuffad, csökkent a libidó (nem vágy). A bőr hideg, száraz, sápadt és durva. A kezek fájhatnak, a körmök töredeznek, a testen ödémák alakulhatnak ki. A pajzsmirigy gyulladása, ill. csökkent működése jól kezelhető gyógyszerekkel.”
Jó egészséget kívánok:
23 éves nő vagyok, nemrégiben a vérvételi eredményem 93-as TSH szintet mutatott ki, melyre Letrox 50 tablettát írtak fel, egyenlőre napi fél szemet, majd két hét múlva az adagot egy egész szemre kell emelnem.
A mai ultrahangos vizsgálat alapján Thyreoiditis chronica-t írtak a szakvéleményre, mely ha jól tudom egyenlő a pajzmirigy autoimmun gyógyíthatatlan betegségével.
Olvastam egy cikket Öntől a cöliákiáról, nálam három éve állapítottak meg lisztérzékenységet, a diétát egy éve tartom szigorúan. Gondolja, hogy a két betegségnek köze lehet egymáshoz?
Szeretném Önt felkeresni endokrinológiai szakrendelésén, érdeklődni szeretnék, hogy ezt hol tehetem meg?
Illetve azt szeretném még kérdezni, hogy ilyen magas TSH szint esetén is lehetőség van a betegség teljeskörű gyógyszeres kezelésére?
Válaszát várom és előre is nagyon szépen köszönöm!
További eredményes munkát kívánok:
Fruzsina
Mindenek előtt: az autttoimmun betegségek kezlhetők,gyógyíthatók és ma már nem jelentenek egész életre szóló betegséget!
Miként azt korábbi cikkeimben is írtam, az autoimmun betegségek az esetek döntő többségében nem önmagukban jelentkeznek, hanem a leggyakrabban társulnak egymással. Általában nem egyetlen szerve betegségét, hanem a beteget kell vizsgálni és kezelni. A cöliakia, ill. a liszt-érzékenység szinte mindig tásulnak egymással. Éppen a héten fejeztem be az új magyar endokrin könyv fejezetét, amelyben éppen ezt a témát bontottam ki részletesen, természetesen a szakorvosok számára. Az autoimmun betegésget és nem a TSH-t kell kezelni. Az alulműködésnek (hypothyreosis), vagyis a pajzsmirigy alacsonyabb hormontermelésének oka lehet a pajzsmirigy megbetegedése, melynek hátterében állhat gyulladás, a jód hiánya, pajzsmirigyműtét, röntgensugárzás vagy akár gyógyszerek is. Amikor a pajzsmirigyhormon szintje még csak kismértékben tér el a normálistól, a tünetek nem jellegzetesek, így általában nem is tulajdonítunk nekik jelentőséget. Enyhe fáradékonyságon és a koncentrációs képesség romlásán kívül más nem érzékelhető. Komolyabb esetben az anyagcsere lelassul, lassabb lesz a mozgás, a beszéd, a gondolkodás is, érdektelenség alakulhat ki, ami könnyen összetéveszthető a depresszióval. Aluszékonyság, hízás, szorulás, fázékonyság lesz jellemző, az arc felpuffad, a haj ritkává és szárazzá válik, gyakran hullik is, csökkent a libidó (nemi vágy!). Ilyenkor a bőr hideg, száraz, sápadt és durva. A kezek fájhatnak, a körmök töredeznek, a testen ödémák alakulhatnak ki. A pajzsmirigy hormonjainak és az agyalapi mirigy által termelt TSH-nak a meghatározása segít a kórismézésben, de egyetlen hormonérték önmagában nem diagnosztikus értékű! A pajzsmirigy ultrahang vizsgálata fontos vizsgálat, de a betegség pontos diagnózisát önmagában nem biztosítja! A pajzsmirigy alul működése jól kezelhető hormonpótlással és a kísérő, ill. kiváltó betegségek egyidejű gyógyításával. Fontos! A pajzsmirigybetegségekhez gyakorta más tünetek, kórképek is társulnak!!!!:.
Mellékvese csökkent működése
A szem betegségei. Gyakran allergiásnak gondolt szemtünetek hátterében a Basedow-Graves betegség áll.
Az idegrendszer általános gyengeséggel járó betegsége (myasthenia gravis) ritkán kerül időben felismerésre, pedig idejében felismerve gyógyítható. Ennek a betegségnek egyik formája a szemen jelentkezik.
Cukorbetegség: u.n. inzulinhiányos, 1. típusú diabetes mellitus
A bőr festékhiányos betegségei (vitiligo)
Ismételt vetélés, terméketlenség
Klinikai immun-endokrin vizsgálatot javaslok, amelyben tudok segíteni személyes konzultáció alapján. Az előjegyzést illetően keresse munkatársamat, Székely Melindát az alaábbi e-mail címeken: Szekelym@vipmail.hu vagy szekelymelinda66@gmail.com
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Azon elmélkedem,hogy vajon hányszor kell elvetélnie egy nőnek az élete folyamán mire az orvosa(nőgyógyász)elhiszi azt amit a beteg mond.3 hónapja próbálkoztunk az Ön javaslatára,ebben a hónapban tegnap előtt lett egy pozitív tesztem egy nagyon halvány csíkkal,ezen a napon kellett volna jelentkeznie a menstruációmnak.A nőgyógyászomnak jeleztem már előzőleg,hogy progeszteronra lesz szükségem,de ha megvan a pozitív teszt az már késő,mert vetélek és kész(6 vetélés).Erre csak ragaszkodik az ő verziójához....Persze,tegnapi értékeim hcg14.9,progeszteron 9.5.A 21.napi progeszteron értékeim 42,39 között voltak.Ezek jók voltak, tehát elég a pozitív tesztnél elkezdeni a pótlást-ez a nőgyógyász véleménye.Közben pedig szedem 2x500 Meforál,1 tbl.Szelén,1tbl.D vitamin.Az inofolic nem tudom,hogy milyen hatással lehet rám,mert a tegnapi éhomi inzulinom sokkal rosszabb lett mint tavaly októberben volt.Most várom a vérzést,mert nem tudnak már mit csinálni,-"úgysem lesz ebből már semmi"(idézet az orvostól).Egy többször vetélő nőnek ezek a legsúlyosabb mondatok az életében amikor annyira nagyon szeretne anya lenni.Lenne esetleg javaslata arra,hogy valamilyen úton-módon befolyásolni tudjam a progeszteron szint emelkedését?(nőgyógyászt váltottam)Az immun okot kizártuk az Ön javaslatára kért vérvétellel.
Üdvözlettel:Varga M.Henrietta
Nagyon nehéz megszólani is ilyen történet után... Talán csak az nyújthat reményt, hogy van olyan kedves betegem, akinél a 15. vetélés után sikerült megszülnie az egészséges babát. A hormonális kezelést illetően csak egyet tudok érteni Önnel, a következő alkalommal már erre bizonyára lesz mód. Az Inofolicnak nincs a vércukorra kedvezőtlen hatása. Ha akarja és akarja(!), akkor van remény és lesz eredmény!
Együttérzéssel és üdvözlettel:
Felkerestem a házi orvosom, mivel már régóta fennálló problémáim voltak. 21 éves vagyok, másfél éve nem tudok fogyni egy dekát sem, diéta mellett lassan híztam, azonban év végére egyre gyorsabb ütemben. Jelenleg kezd aggasztani a helyzet. Elviselhetetlen levertséget és fáradékonyságot érzek napközben, éjjel nehezen vagy nem is tudok elaludni, pedig nem vagyok stresszes élethelyzetben sem és ezek mellett hullik a hajam is. Régóta alacsony a pulzusszámom is, átlagosan 60 körüli értéket éri el. Rendezetlen a menstruációs ciklusom. Rendszeresen mozgok, nem tömöm magam egészségtelen ételekkel, figyelek a diétára, de semmi változás. Laborleleten csak a TSH értéket tudtam meg ami jelen helyzetben a normál tartományon belül van (0.27-4.2), : 3.98 MlU/L. Tehát jól működik a pajzsmirigy a lelet szerint. Viszont a tüneteim fennállnak... Szeretném a tanácsát kérni, hogy milyen irányban induljak el, hogy a problémámra megoldást találjak! Jól gondolom, hogy csupán a TSH szint nem lesz elég, hogy megbizonyosodjak arról, hogy valóban nem az okozza a problémáim?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Tisztelettel, Petra
Panaszainak több oka is lehet. Eze kközül az egyik a pajzsmirigybetegség lehet. Jóllehet nem vagyok a laboratóriumi leletek fétisizálásának híve, de tünetei és leletei is felvetik a betegség lehetőségét.Mi ugyanis a TSH? Ez egy olyan fehérje, amelyet az agyalapi mirigy (nem a pajzsmirigy!) állít elő, de szükséges a pajzsmirigy működéséhez. Amennyiben a TSH értéke emelkedett, a pajzsmirigy működése általában csökkent, amennyiben a TSH lényegesen csökkent, akkor gyakran beszélhetünk fokozott működésről. A nagy kérdés, hogy mikor mondhatjuk azt, hogy a beteg TSH értékei „normálisak” vagy az ún. referencia tartományon belüliek?
Fiatal koromban nagyon örültem annak, hogy saját fejlesztésű módszerrel a hormonok szintjét meg tudjuk határozni. Azt reméltük, hogy ezzel a dolgok nehezén túl vagyunk. Tévedtünk! A rendelkezésünkre álló módszerek nem az aktív, a pajzsmirigy működését fokozó TSH aktivitását, hanem mennyiségét mérik. Ezért fordul elő gyakran, hogy két egyénnek azonos a TSH értéke, mégsem azonos a pajzsmirigyműködése.
Fontos azonban tudni - a teljesség igénye nélkül -, hogy nincs „köbe vésett” normális érték! Figyelembe kell venni a következőket:
Az egyéni, azaz individuális TSH tartományt
a referenciatartomány meghatározásánál az életkort (TSH szintje az életkorral nő, így a 4 mIU/l feletti, de 10 mIU/l alatti érték akár normális is lehet időseknél)
a beteg lakóhelyének jódellátottságát
a beteg nemét
az évszakot
napszakot
a kísérő betegségeket (az intenzív osztályokon az infarktusos betegek, ill. a krónikus súlyos senyvesztő betegek vérében a TSH érték alacsony, vagy nem is mérhető. Gyakran hívtak ilyen betegekhez konzíliumba és nehéz volt a kollégákkal is elfogad-tatni, hogy betegeknek nincs fokozott pajzsmirigyműködésük!)
az alkalmazott gyógyszereket!
a vizsgálati módszereket
az beteg vérében kimutatható autoimmun gyulladást jelző anyagokat (pl. TPO elleni antitestek)
felszívódási viszonyokat
TSH elleni antitest jelenlétét
Nemzetközi megállapodás alapján az ún. normál érték 0,4-2,4 IU/l között van.
További immuno-endokrin kivizsgálást javaslot,
tisztelettel:
Kaptam Öntöl egy tel. számot, mely ha jól tudom nem Önhöz irányít, hanem egy másik orvoshoz.
Kérem szíveskedjék megírni az ajánlott orvos nevét, hogy egy kicsit többet meg tudjak róla.
Az okot már nem is merem kérdezni, hogy miért Ő kell nekem?
Köszönettel: Sz Ágnes
Valami félreértésről lehet szó. Az előjegyzést nem én végzésem, hanem Székely Melinda kolléganőm.
e-mail: Szekelym@vipmail.hu vagy info@endokrinkozpont.hu
Köszönettel:
40 éves nő vagyok. 2013 novemberében műtöttek meg, bal oldali lobectomiát végeztek. Szövettani eredmény: a lebeny részleteiben chr. interstitialis gyulladás és degeneratív jellegű göbös átépülés megfigyelhető. Azóta szedem az L-thyroxin 50-et, hormonszintem folyamatosan jó. A műtét után foniáterhez kerültem, mert rekedtség jelentkezett, ill. a beszéd is hamar fárasztó lett. A javasolt gyakorlatokat igyekszem naponta végezni.
Decemberben jelentkezett a problémám. A gégémtől kezdődően, felfelé végig egész nap folyamatosan enyhe fájdalmat érzek, a füleim nyilallanak. A beszéd nehezebb, a nyaki izmaim húzódnak, feszülnek. Ráadásnak még a szemeim is sokat gyengültek, sokszor szúr, olyan érzésem van mintha homok szóródott volna bele. Műkönnyet kezdtem el cseppenteni.
Januárban kezdtek kivizsgálni.
1. Fül-orr-gége negatív, doktor úr javasolta Aflamin forte szedését.
2. Labor eredmények jók (TSH 2,03 FT4 15,2 FT3 4,52 Anti-TPO 10,0)
3. Ultrahang: a jobb lebeny nyomásérzékeny, 17X14X52 mm, norm. Echogenitású és szerkezetű, erezettsége eltérést nem mutat. A nyaki regiokban pathológiás nyirokcsomó nem detektálható. A nyálmirigyek echoképe norm.
4. Belgyógyászat: doktor úr javasolta Ouamatel 40 mg szedését.
Két hét eltelt, de nem javult a helyzet.
Professzor Úr szerint mi okozhatja a problémámat? Hová fordulhatnék segítségért?
Válaszát előre is köszönöm, tisztelettel: Mihalikné Berecz Judit, Balmazújváros
Kelt: Balmazújváros, 2015-02-04.
Jelen problémáit nem feltétlen a korábbi műtét okozta, jóllehet az autoimmun gyulladás az alkalmazott kezeléstől nem szűnik meg. Azt javaslom, hogy gégészeti vizsgálatra menjen el és folytassa a foniátriai kezelést. Amennyiben panaszai nem szünnének meg, akkor javaslom az endokrin, ill. immuno-endokrin kezelést.
Jó egészséget kívánok, tiszteletel:
62 éves hódmezővásárhelyi hölgy vagyok.Köszönöm szépen az eddigi gyors válaszát a pajzsmiriggyel kapcsolatosan!Sikerült magánlaborban az Anti-TPO-ra és a TSH-receptor elleni antitest/TRAK6-re a vért levetetni.A többi eredményem már meg van,de ezt le is írtam a professzor Úrnak.Amint a vérvétel eredménye megérkezik,bejelentkezem a professzor Úrhoz vizsgálatra és kontrollra.Szeretnék érdeklődni,hogy Önnél kb.mennyi a várakozási idő,mert szeretném konkrétan tudni,hogy a betegségem milyen jellegű és minél hamarabb szeretnék meggyógyulni! Üdvözlettel és tisztelettel! Márta További szép napot kívánok!
Köszönöm levelét. Az előjegyzési idő sajnos nem rövid, bár állandóüan annak rövidítését dolgozunk.
Az előjegyzést nem én végzem,ezért arra kérem, hogy kolléganőmnek, Székely Melindánál kérjen időpontot, így az esetleg felszabaduló helyre korábban tud eljönni.
e-mail: Szekelym@vipmail.hu vagy info@endokrinkozpont.hu
Jó egészséget kívánok, tisztelettel.
Tanácstalan vagyok. Elmesélném a történetemet. 14 éves koromban kezdődött. Akkor 99 kiló voltam, diagnosztizálták nálam a pcos-t. Akkor kaptam a cypromix nevű gyógyszert és a hatására 30 kg-ot fogytam. Majdnem 4 évig tünetmentes voltam tartottam a súlyom. Aztán volt egy terhességem ami vetéléssel végződött. Akkor mintha egy lavina indult volna el. Ahogy teltek a hónapok egyre jobban híztam el. 114 kg voltam amikor elmentem orvoshoz. Nagy nehezen diagnosztizálták újból a pcost. a Véreredményem alapján kiderült hogy a szervezetem nem bontja a szénhidrátot ennek következtében kaptam a Merckformin nevű gyógyszert napi 1000 mg-t tavaly februárban. Ez mellett szedtem továbbra a cypromixet. 10 kilót fogytam 3 hónap alatt. Aztán októberben abba hagytam a cypromixet mert már 7 éve szedtem és nem akartam, hogy később ne lehessen kisbabám(1-1,5 múlva szeretnénk kisbabát). Novemberben meg is jött a vérzésem napra pontosan. Decemberben már 2 hetet késett. December 23-án múlott el a vérzésem és azóta sem jött meg. Szeretném megkérdezni, hogy a merckformin mellett ez előfordulhat e? És ha igen akkor mit tegyek? Vagy ha nem akkor mi a teendő? Mi lehet a probléma? Válaszát nagyon szépen köszönöm! 21 éves tanácstalan fiatal lány
Köszönöm megtisztelő bizalmát. A kérdései világosak és érthetőek, de a választ etikai és szakmai okokból azoktól kaphatja meg, akik a vizsgálatokat végezték és a gyógyszeres szedés módosítását indikálták, ill. a felvilágosítást adták. Nagyon fontos szakmai problémát vetett fel. A kérdés általánosságban úgy fogalmazható meg, hogy mi a helyzet akkor, ha egy adott betegséggel kapcsolatban több orvosi vélemény van, akkor melyik igaz? A helyzet az, hogy ezekben a szakmai kérdésekben a helyes orvosi vélemény nem „demokratikus” szavazás kérdése, amikor a többségi vélemény dönt. A tudományban a Keplertől- Semmelweisen át mindig kisebbségben voltak azok akiknek később igazuk lett. Ezért nem tartom jónak azt az elterjedő gyakorlatot, hogy „ több orvost megkérdezünk és a többségi véleményt fogadom el”. Ezért nehéz szívvel mondom és írom, de nemcsak az etikai, de a jogi korlátok is kötnek! Noha e-mailen szakvéleményt és tanácsot adni kényelmi szempontból előnyösebb lenne, mégis azt kell, hogy mondjam, szakmailag nem vállalható. Szakmai véleményt, tanácsot csak úgy tudok felelősen adni, ha nem csak a leírható eredményeket van lehetőségem megítélni, de Önt is láthatom, megvizsgálhatom, és így a klinikai képet, kórtörténetet, labor- és ultrahang eredményeket egyben, egységben holisztikusan értékelhetem. Bizonyára belátja, hogy a megfelelő információk hiányában az eltérő orvosi véleményekben nem foglalhatok állást, mivel etikai és jogi kötelékek kötnek.
Jó egészséget kívánok: