Szépvölgyi-Hunti Eszter

Szépvölgyi-Hunti Eszter

Kineziológus
Elérhetőségeim:
Rendelés: 1123 Budapest, Nagyenyed u. 7. sz. és Kecskemét, Miskolc, Ózd
Honlap: https://szepvolgyieszter.hu
https://www.szepvolgyihuntieszter.webnode.hu
Facebook: Szépvölgyi-Hunti Eszter Kineziológus/Életvezetési tanácsadó

Kérdezz-felelek

Böngéssz a korábbi kérdések és szakértői válaszok között.

20 kérdés ezen a lapon · összesen 90

2009. 02. 08.⧉
Olvasói kérdés

Kedves Eszter,
már régóta gond, hogy 35 hónapos kicsi fiam utál aludni.Már az alvás szóra is idegesen reagál, eddig megoldottuk úgy, hogy este úgymond beszélgetni megyünk vele, délután meg egy komolyzenei csatorna műsorát nézzük, persze kizárólag együtt, hogy attól megnyugodjon, így szép lassan el tudjon aludni, de ennek is megvan a maga rituáléja, hogy csak ölben, és amikor elalszik, akkor szépen letéve. Nem is lenne ez gond, legfeljebb majd az oviban, csak most már van egy háromhónapos kistestvére, aki szintén nem egyszerű eset alvás szempontjából. Kezdetben főleg a hasfájás miatt volt, hogy felébredt, de most már szinte csak háton kendőben tud nyugodtan aludni napközben. este elég jól alszik, csak a hasfájás, vagy éhség éberszti fel, persze sokszor van, hogy előbb sírni kezd, mielőtt felébred, ezért külön kell aludnunk a báttyuskájától, így ap alszik a nagyobbal, én pedig a kisebbel. A déli alváskor meg a nagyi rázza a picit, amíg altatom a nagyobbat. Ez hosszú távon nem maradhat így, ezért ha nem tudom megoldani valahogy, hogy legalább valamelyik gyerekem nyugodtabb legyen, akkor vagy a nagyobbnak marad el az alvás, és akkor extra nyűgös lesz, vagy akisebb fogja végigüvölteni azt az időszakot, amíg altatom a nagyobbat, de ezt nem szeretném semmiképpen. Az együtt altatásnál még az is gond lehet, hogy a nagyobb fiam kicsit hangoskodó, szelburdi, úgy érzem feszültté teszi ezzel a picit. Egyik gyerek sem született csásázrral, igaz, elég gyorsan történt a szülés, burokrepesztéstől számítva 4-5 órán belül megvolt mind a két gyerek, úgy, hogy csak burokrepesztés után jóval indult be bármiféle fájástevékenység. Azt szokták mondani, hogy az sem olyan jó. Sajnos a környékünkön, Jászberény, nem tudok kineziológust, márpedig ilyen picivel még a városban is körüülményes mászkálnom.

Szakértői válasz

Kedves Anyuka!
Nem irigylem tényleg nem egyszerű az élete most, de azt gondolom, érdemes megnézni a gyermekek alvóhelyét földsugárzás beméréssel, milyen idős házban laknak (?), meghalt-e ott valaki (?), és igen kineziológiával megnézni a lelki eredetét a problémának. Szolnokon van egy kineziológus kolléganő sajnos nem jut eszembe a teljes neve, de az biztos, hogy Dr. és valamilyen Saci, ha beírja a keresőbe remélem, megtalálja, ha mégse akkor jelezzen vissza és kiderítem.
Üdvözlettel:

Szépvölgyi-Hunti Eszter2009. 02. 08. 10:05Még nincs értékelés
2009. 01. 13.⧉
Olvasói kérdés
Tisztelt Doktornő!Fél éve derült ki a cukorbetegségem és azóta mindig különböző betegségekhez kapcsolódó tüneteket veszek észre magamon (mellkasi fájdalom, nehéz légzés, füldugulás, gyakori fejfájás, nyakfájás, hajhullás). Elmentem orvoshoz és ő azt mondta, hogy valószínűleg a szorongást örököltem. De azt mondta, hogy majd csinálnak kivizsgálásokat a vizsgaidőszak után. Mostanában gyakran jár a fejemben a halál gondolata (nem csak az enyém, hanem a családomé is, féltem őket is a betegségektől) is és hogy milyen lesz a jövőm.Nemrég utánanéztem a interneten ezeknek és kiadta, hogy a szorongás és pánikbetegség tünetei ezek. Azok a tünetek, amiket nem írt le továbbra is aggasztanak. Nem tudom mit kellene tennem, mert én nem így akarok élni, folyamatosan félve. Az lenne a kérdésem, hogy a kineziológia mennyire lenne hatásos. Körülbelül hány alakalomra lenne szükségem? Egyáltalán hasznos lenne-e a kineziológus vagy inkább pszichológushoz menjek?
Válaszát előre is köszönöm!
Anett
Szakértői válasz
Kedves Anett!
Kineziológiával stressz oldást végzünk, minden problémának lelki oka van, és ezt lehet oldással "orvosolni". Én azt gondolom, igen fontos lenne, hogy menjen el oldásra, mert nagyon hatékonyan segít a lelki problémák feltárásában. Nem lehet tudni, mennyi kezelés szükséges, de az biztos, hogy 4 hét után lehet új kezelést folytatni.
Üdvözlettel:
Szépvölgyi-Hunti Eszter2009. 01. 13. 16:08Még nincs értékelés
2009. 01. 07.⧉
Olvasói kérdés
Tisztelt Szakértő!
Kisfiam 33 hónapos és a folyton ismétlődő légúti megbetegedések mellet (kb. 2 hetente járunk gyerekorvoshoz) jelentkezett egy új "problémánk", a kézfejével dörzsölgeti a szemét, orrát, száját, időnként a fülét, fejét, estére általában erősebben és gyakrabban. Azt gondoltam, hogy valamilyen allergia lehet, de - miután kivontam pár lehetséges ételt, a tünetek ugyanúgy megmaradtak - érdekelne, hogy esetleg kineziológiával lehetne-e kezelni, mielőtt újra állandóan orvoshoz járnánk és gyógyszereket kapna. Talán nem mellékes, hogy van egy kishúga és mostanában folyamatos a veszekedés köztük, okozhat a stressz ilyen tüneteket?
Válaszát előre is köszönöm
Szakértői válasz
Egyáltalán nem mellékes a kishúga, nagy valószínűséggel, reá allergiás a fiatalember.
Az allergiának valamilyen érzelmi stressz az oka. Azt gondolom, az is egy nagy "trauma" / testvér féltékenység, Anyu" elvesztése"/, ha testvér születik, de a veszekedés is okoz ilyen tüneteket.
Teljesen biztos, hogy jól lehet kineziológiával ezt a problémát orvosolni.
Üdvözlettel:
Szépvölgyi-Hunti Eszter2009. 01. 07. 09:03Még nincs értékelés
2008. 11. 17.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Eszter.
Az én kislányom két éves múlt júniusban és már kb. egy év óta küzdünk szorulással.Ez a szorulás azt jelenti,hogy ha nem adok neki hashajtót vagy glicerines kupot a csuda tudja mikor lenne széklete.De egy hetente szokott kb.lenni,de mondom csak hashajtóval,vagy valamilyen szerrel.Már minden természetes dolgot is kipróbáltunk,a szilvalétől,a lenmagpehelyig szinte mindent.Pici korában volt olyan,hogy a kakilás végett berepedhetett a feneke,mert volt,hogy vérzett picit neki a kakiláskor és gondoljuk ezért lehet,de Ő nem is jelez addig amíg valamilyen szerrel meg nem hajtom.Addig szerintem nincs ingere az egészre.Pedig minden nap kérdezzük(nem tolakodóan)hogy lesz e kaki.De Ő csak ennyit felel nem.Most már ott tartok,hogy teljes körü kivizsgálást szeretnék kérni a háziorvostól,mégha az kellemetlen is lesz a kicsinek,mert Ő eddig azt mondta biztos attól fél a gyermek mert fájni fog.De ez már nem mehet így tovább.Kérnék valami tanácsot,segítséget.Előre is nagyon köszönöm.Andi.
Szakértői válasz
Kedves Andi !
Ne haragudjon, nem voltam itthon és gép közelben.
Én azt gondolom, nagyon jól meglehet találni a lelki okát a szorulásnak kineziológiával, mert biztos vagyok benne, hogy ez áll a hátérben és nem más.
Üdvözlettel

Szépvölgyi-Hunti Eszter2008. 11. 17. 15:43Még nincs értékelés
2008. 11. 17.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Eszter!
Van egy 7 éves kisfiam és néha-néha bepisil éjszakánként. Szervi bajt nem állapítottak meg nála. Egyébb probléma nincs vele , nagyon értelmes, okos kisfiú.
Tudna-e ajánlani nekünk valamilyen kezelést, módszert?
Köszönettel:
Rita
Szakértői válasz
Kedves Rita!
Ne haragudjon, nem voltam itthon és gép közelben sem.
Igen nagyon jól lehet kineziológiával kezelni a bepisilést, szorongás okozza és a lelki okát vagy stresszt kell megkeresni és akkor megszűnik a probmléma.
Üdvözlettel
Szépvölgyi-Hunti Eszter2008. 11. 17. 14:51Még nincs értékelés
2008. 10. 05.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Eszter!
32 éves nő vagyok, és világ életemben gondom volt a szexszel. Pontosabban nem kívánom, a libidóm nulla körül mozog. Ha egy új kapcsolatba belekezdek, ez megváltozik, de néhány hónap elteltével "viszaesem". Néhány oldáson már túl vagyok, de semmi nem változott. Lehet, hogy más módszerrel kellene próbálkoznom, vagy csak rossz embernél jártam, esetleg erre nem is jó a kineziológia?
Válaszát előre is köszönöm, Üdvözlettel: Dia
Szakértői válasz
Kedves Dia!
Igen érdemes megpróbálni más módszert is: homeopátia, Hellinger terápia, de alapvetően a kineziológia is tökéletesen jó erre a problémára is.
Üdvözlettel
Szépvölgyi-Hunti Eszter2008. 10. 05. 21:09Még nincs értékelés
2008. 08. 01.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Eszter!
Középkorú nő vagyok.
Egy ideje megfigyeltem, hogy nagyon sok olyan emberrel találkozom - ha jövök, megyek, utcán, buszon, baráti körben, stb. - akinek valamelyik hozzátartozója rákos beteg. Ez nagyon aggasztó.
Én egészségesnek érzem magam, a Családunkban tudomásom szerint nem fordult elő rákos betegség, szüleim, nagyszüleim már meghaltak, de nem rákos betegségben.
Szeretném a Véleményedet kérni ezzel kapcsolatban, hogy mi az oka, hogy sűrűn találkozom ezzel a problémával, miért történik ez éppen velem.
Üdvözlettel: Drágakő
Szakértői válasz
Kedves Drágakő!
Biztosan nem valami rossz előjel miatt, inkább az kérdés számomra esetleg lehet-e velük valamilyen dolgod, pl.ápolás, hosspit szolgálat, stb. Azért az eszembe jutott, hogy egy vérvételt megér az ember biztonságérzése, előfordulhat üzenet értéke is az információnak, de inkább az előbbit tartom valószínűbnek. eszter@szepvolgyieszter.hu írj légy szíves, ha valami kérdés maradt benned
Üdvözlettel
Szépvölgyi-Hunti Eszter2008. 08. 01. 22:20Még nincs értékelés
2008. 04. 17.⧉
Olvasói kérdés
Tisztelt Eszter.Egy nagy problemaval fordulok Onhoz kislanyom 5 eves es egy ideje nagyon dadrizik(dadog),mar logopedushoz is horddjuk de nem igazan veszem eszre javulasat.van amikor szinte nem is tudja kiejteni a szavakat ,majd szinte tokeletesen beszel.Mintha szorongna valamitol.Varom valaszat,kerem adjon tanacsot
Koszonom
Szakértői válasz
Tisztelt Kérdező!
A kineziológiával nagyon jól lehet segíteni beszéd problémákat. Dadogás valóban valamilyen szorongással függ össze.
Üdvözlettel
Szépvölgyi-Hunti Eszter2008. 04. 17. 09:54Még nincs értékelés
2008. 03. 27.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Eszter!Tudna ajánlani kineziológust Kiskőrös v.Kiskunhalas környékén?
Szakértői válasz
Kedves Kérdező!
Sajnos nem ismerek senkit, aki itt kezel kineziológiával, Baján van Mójzes Mária és Kecskemétre Én is járok oldani. Elérhetőségem eszter@szepvolgyieszter.hu vagy 06 30 416 8538
Üdvözlettel
Szépvölgyi-Hunti Eszter2008. 03. 27. 14:44Még nincs értékelés
2008. 02. 25.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Eszter! Kislányom 2 és fél éves,és még mindig szopizik.eezíti a dolgot a tény,hogy egyedül vagyok vele az altatási időkben(délben,este),ha rábízom a nagyira vagy a keresztszülkre inkább nm alszik el,de cici nélkül soha.Vagyis ha autóban utazunk akkor igen,de ha én is utas vagyok akkor harcol a ciciért.Nem találok megoldást a leszoktatásra,próbáltam a bimbóm bekenni mentolos fogkrémmel,mondta,hogy "csíp"de szívta tovább,próbáltam citrommal kenegetni,mintha mi sem történt volna szopott.Mit tegyek,amit egyedül is tudok,mert nem akarom napokra a mamánál hagyni ahogy a védőnőm javasolta.Köszönettel. Edit
Szakértői válasz

Kedves Edit! Ha valóban úgy érzi,hogy már nem szeretné szoptatni kislányát akkor ajánlom a Pulsatilla CH 15 potenciában homeopátiás készítményt, de az biztos, hogy édesanyának is meg kell érni a döntésében, mert ezt gyermeke is jól megérzi és ha felmerül a "bűntudat" kérdése, azt Ő jól megérzi és nem akar akkor leszokni. Gondolja végig, miért nem szeretné már szoptatni és ha erős a szándék, akkor egy kis homeopátiás készítmény beszedéssel sikerülhet. Homeopátia készítményt szopogatni kell mint a cukrot és nem szabad 20 percig utána enni, inni.Remélem meg tudja oldani a kérdést. Ha nem, akkor írjon újra van még "ötletem". Ne hagyja a nagymamánál ezért, mert azzal nagyobb traumát okoz. Üdvözlettel

Szépvölgyi-Hunti Eszter2008. 02. 25. 15:20Még nincs értékelés
2008. 02. 13.⧉
Olvasói kérdés
Nagyon szereti a Hiperakziv fiam a tüzet minden tüzzel való dolgot. Le kéne szoktatni róla de lehet, hogy csak nagyon azt akarja, hogy őt figyelje mindenki. Ezt bármiáron akarja.
Szakértői válasz

Szerintem minél előbb nagyon fontos lenne neki egy stresszoldás. Keresse fel, ha van lehetőség, a közelükben lévő kineziológust. Üdvözlettel

Szépvölgyi-Hunti Eszter2008. 02. 13. 14:58Még nincs értékelés
2008. 02. 11.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Eszter! Nem hiszem el, hogy a középszint fölé tudnék jutni egy sikerlétrán, pedig nagyon szeretnék. Valami mindig visszatart. Talán kishitüség. Lehet ezen segítni?
Szakértői válasz

Igen, a kineziológiával stresszoldást végzünk és a múlt eseményeit korrigáljuk, ami a jelenben megakadályozza azt, hogy elérjük céljainkat. Köszönöm az érdeklődést Üdvözlettel

Szépvölgyi-Hunti Eszter2008. 02. 11. 11:02Még nincs értékelés
2007. 12. 05.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Eszter! Kislányom három éves, és mozgásproblémákkal küzd. Kis súlyú koraszülött volt, ikertestvére sajnos csak három hónapot élt. Három hónaposan került haza a kórházból, azóta az életünk folyamatos, több féle, szinte napi rendszerességű kezelésekből áll. Súlyos izomtónus eloszlási zavara miatt minden mozgásformára hosszú hónapok alatt lehetett megtanítani. Szerencsére ha lassan is, de jó irányba és szépen fejlődik. Már eljutottunk oda, hogy kapaszkodva feláll, és segítséggel lépeget is. Értelmileg pedig teljesen ép és egészséges. Viszont a sok, általa egyre jobban utált kezelések és a szintén kellemetlen járósín miatt gyakran vannak erős érzelmi kitörései. Többször is előfordult, hogy a kezelésen addig hergelte magát, amig kihányta ami a gyomrában volt. Folyamatosan küzdünk a székrekedéssel is. Feltételezem, hogy folyamatosan szorong, a rá kényszerített kezelések miatt. Sajnos ezeket nem hagyhatjuk abba, mert nélkülük esélyünk sem lenne arra, hogy teljesen felépüljön. Kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben is tud-e segíteni a kineziológia? Sajnos én is folyamatosan szorongok, rajtam is nagyon nagy a nyomás. Van amikor sikerül lepleznem, van amikor sajnos nem, és ingerült leszek. Emiatt persze állandó lekiismeret furdalásom van, mert tudom, hogy őt ez mennyire nyugtalanítja, s ezzel csak rontok a helyzeten. Nagyon szeretnék ezen váloztatni, hogy legalább én egy biztos és nyugodt pont lehessek neki ezekben a nehéz helyzetekben. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Gyöngyi
Szakértői válasz

Kedves Gyöngyi! Kineziológiával stresszoldást végzünk biztos, hogy nagyon hasznos és eredményes lenne az oldás. Én azt gondolom, hogy először az Édesanyával kezdeném, mert gyermekeink minden érzelmeinket tőkéletesen megéreznek és az ikertesvér elvesztésének feloldása is nagyon fontos lenne mind kettőjük részére. Köszönöm érdeklőlést. 06 30 416 8538 Üdvözlettel

Szépvölgyi-Hunti Eszter2007. 12. 05. 10:26Még nincs értékelés
2007. 11. 26.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Eszter! Lehet hogy butaságot fogok kérdezni de a kineziológia nyújthat e megoldást 5 és fél éves kisfiam gyakori felsőléguti megbetegedéseire. Válaszát köszönöm. Adrienn
Szakértői válasz

Kedves Adrienn! Igen, kineziológiával stresszoldást végzünk és a felsőlégúti megbetegedésnek is negativ érzelmi oka van, amit oldással jól lehet kezelni. Köszönöm érdeklődését Üdvözlettel

Szépvölgyi-Hunti Eszter2007. 11. 26. 11:27Még nincs értékelés
2007. 10. 02.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Eszter! Kisfiam miatt voltam kineziológiai oldáson, hogy lehetőség szerint elkerüljünk egy műtétet. Azóta (legalábbis én ehhez tudom kötni) gyakorlatilag egész nap nyomást érzek a gyomromban, émelygek, hányingerem van, ég a gyomrom. Úgy érzem itthon nem változott semmi, de nem tudok rájönni a testem jelzésére. Lehet, hogy csak nem veszek észre valamit? Válaszát köszönöm!
Szakértői válasz

Kedves Kérdező! Oldás után elvileg nem rosszabbul kell, hogy érezze magát valaki, hanem jobban. Azt gondolom, hogy a test jelzése arra irányul, hogy Ön is részt vegyen egy oldáson, mert megmozdított Önben valamit gyermeke kezelése, de amikor a megerősitést csinálja gyermeke helyett, akkor nagyon fontos, hogy úgymond visszahozza Önmagát saját nevére, ha nem lenne ez érthető, akkor telefonon szívesen elmondom hogyan kell csinálni 06 30 4168538 Üdvözlettel

Szépvölgyi-Hunti Eszter2007. 10. 02. 10:33Még nincs értékelés
2007. 09. 17.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Eszter, Kislányom 20 hónapos. Sosem volt jó alvó,de már a javulás útjára léptünk, legalább hajnalig elaludt a saját ágyában. 2 hónapja minden éjjel felébred, olyan is van, hogy le sem lehet tenni. A szoptatásról is szeretném leszoktatni, attól tartok ettől való félelmében jöttek elő az alvási problémák. Magam is fáradt és bizonytalan vagyok, lehet, hogy együttes kezelésre van szükségünk? Lehet ilyen kicsi gyereket kineziológiával kezelni? Egy másik kérdés: pajzsmirigy alulműködésem van,amit gyógyszerrel kezelnek, ezen tud a kineziológia segíteni? Előre is köszönöm válaszát.
Szakértői válasz

Kedves Kérdező! Kineziológival kicsi gyermeket úgy tudunk oldani, hogy az édesanyán keresztül oldunk. Valószinű, hogy negativ energiát sugárzó helyen fekszik a kicsi gyermek és ezért nem tud nyugodtan aludni vagy ha császármetszéssel született, akkor is előfordulhatnak ezek a problémák. A pajzsmirigy alulmükődéssel kapcsolatban van egy természetgyógyász kollégám, akitől meg fogom kérdezni, hogy Ő mit ajánl. Tudom, hogy neki vannak pozitív eredményei ezen a területen. A szoptatásról leszoktatás valóban akkor tud eredményes lenni, ha 100% az elhatározás az anya részéről. Gyermekeink nagyon jól megérzik, ha nem vagyunk határozottak. Tisztelettel:  www.szepvolgyieszter.hu eszter@szepvolgyieszter.hu

Szépvölgyi-Hunti Eszter2007. 09. 17. 11:09Még nincs értékelés
2007. 06. 12.⧉
Olvasói kérdés
23 éves lány vagyok, problémám a következő: egyik pillanatról a másikra ideges leszek, kiabálok és akaratlanul is megbántok másokat.Sokszor apróságokon "kapom fel a vizet", és sajnos ezt már én sem bírom elviselni, nemhogy a szeretteim..Meg kellene tanulnom uralkodni magamon, de fogalmam sincs hogyan. Tisztában vagyok ezzel a problémával, igyekszem változtatni de egyik pillanatról a másikra robbanok, folyamatos feszültséget érzek, de gyógyszert nem szeretnék szedni.Tudom h képes vagyok változni, de egyedül nem megy.Válaszát előre is köszönöm!
Szakértői válasz

Kedves 23 éves lány! Biztosan nagyon sokat tud segíteni a kineziológia, mert stresszoldást végzünk a kezelés során és minden problémának a múltban történt negatív élmény az oka. Ha gondolja, szívesen láttom egy oldáson! 06 30 416 8538 Üdvözlettel

Szépvölgyi-Hunti Eszter2007. 06. 12. 22:44Még nincs értékelés
2007. 06. 07.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Eszter! 3hete éjjel volt egy kiúgró 220/120 magasvérnyomásom,azóta vizsgálgatnak,gyógyszert kell szednem,amit nehezen visel a szervezetem,és alacsony lett a vérnyomásom.Nemtudok rendesen aludni,nyomást érzek a mellkasomba a szívem felett.46 éves vagyok,eddig nem volt az egészségemmel próbléma.17 éve meghalt a férjem 3 gyermekem egyedül neveltem fel.A legkissebb 19 éves:Ő még itthon lakik velem.Kérem legyen szíves tanácsot adni,hogy lehetnék újra egészséges?Nagyon köszönöm válaszát! Ha lehet kérem írja meg a kezelések árát is.Szeretettel üdvözlöm: Greta
Szakértői válasz

Kedves Greta! Biztosan az elmúlt évek nehézségei, negatív történései, amit most a fizikai test jelez .A kineziológiával stresszoldást végzünk, a múlt terheit lehet lerakni és könyebben tudunk élni érzelmileg, lelkileg. Az oldás 10000 Ft ba kerül, ha szükség van újabb kezelésre azt csak 4 hét után lehetséges vagy csak később. Elérhetőségem 06 30 416 8538. Szerettel üdvözlöm. Köszönöm érdeklődését:

Szépvölgyi-Hunti Eszter2007. 06. 07. 10:51Még nincs értékelés
2007. 03. 27.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Eszter! Kisfiam 4 éves elmúlt tavaly decemberben. Nagyon kedves, érdeklődő, sokat beszélő kisgyerek. 3 éves kora előtt vált szobatisztává pisi ügyben, szinte 1 hét alatt. Levettük róla a pelust, 2 nap alatt rájött mennyivel jobb wc-be pisilni. Azóta még "balesete" sem volt. Ebben az időszakban született meg a kishúga is. A széklet kérdés azóta sem oldódott meg. A 4. éves születésnapjáig "rendben", napi rendszerességgel kakilt a pelusába esténként. Soha nem volt szorulása, itt nem lehet probléma. Próbáltuk rávezetni a wc használatára kaki ügyben is, de mereven ellenállt, egy percet sem hajlandó a wc-n ülve eltölteni. Azóta rosszabbodott a helyzet, már a pelusba sem hajlandó kakilni, mondván ő már nagyfiú, és az a kisbabáknak való. Sőt ő soha többet nem akar sehova sem kakilni. Nos, kb 3 hónapja tart ez a kálvária, kakilni már csak glicerines kúppal tudunk, borzasztó szenvedések és sírások közepette. Sejtem ennek lelki, vagy a wc-re való ráüléstől való félelem lehetnek az okai. Úgy érzem itt már nem elég csak várakozni, az összes "cselen" túl vagyunk már. Tud a kineziológia ezen segíteni? Előre is köszönöm a válaszát!
Szakértői válasz

Kedves Anyuka! Igen, lehet segíteni a kineziológiával ezen a problémán. Volt már rá eset, hogy oldással megoldás született a "normális" széklet elengedésre.  06 30 416 8538 a telefonszámom. Üdvözlettel:

Szépvölgyi-Hunti Eszter2007. 03. 27. 21:39Még nincs értékelés
2007. 02. 26.⧉
Olvasói kérdés
Kedves Eszter! Egy 6 éves értelmes, roppant érzékeny kisfiú anyukája vagyok. Komoly problámink vannak, mert rettentő agresszív megnyílvánulásai vannak (legfőképpen felém). Azt gondolom, hogy alapvetően önbizalom hiánya is van, és a sok kiprovokált "cirkusz", verekedés (teljes erőböl nekem támad, üt, vág, rug, ordít) mögött valami érzelmi zavar(ok) lehet(nek). Voltunk már pszichologus(ok)nál is, de nem sokat jutottunk előbbre. Megjegyzem, a mi családunk érzelmileg többszörösen sérült, kisfiam születése előtt autóbalesetben elveztettük az 5 éves kisfiunkat, aki most már 13 éves lenne. Kineziólogia tud segíteni? Amennyiben úgy gondolja, kérem, ha tud, segítsen. Köszönettel: Anita
Szakértői válasz

Kedves Anita! Biztos vagyok benne, hogy tud segíteni a kineziológia, de Én azt gondolom, Anita, Önnek van szüksége oldásra, mert bűntudata van az elvesztett gyermeke miatt. Így a most 6 éves fiú az Anya érzéseit leképezve bünteti Anyut, persze ez tudatalatti információ és nem tudatos, de mint látjuk működik. Várom jelentkezését! 06 30 416 8538 Üdvözlettel

Szépvölgyi-Hunti Eszter2007. 02. 26. 10:46Még nincs értékelés

Kérdeznél a szakértőtől?

Tedd fel kérdésedet – a szakértőnk igyekszik válaszolni.