Prof. Dr. Balázs Csaba

Tisztelt Anna!
Mindenek előtt nagyon köszönöm kedves és megtisztelő sorait.
Erről a témáról sok előadást tartottam és írtam is. Talán leginkább érthetővé válik válaszom, ha az un. epigenetika szemszögéből igyekszem a teljesség igénye nélkül választ adni.
Mi az „epigenetika?” Hogyan jutnak át érzelmeink, szokásaink az örökítő kromoszómákba, a génekbe?
Az elmúlt héten megtisztelő felkérésre szakorvosoknak tartottam továbbképzést az autoimmun betegségek és ezen belül az autoimmun pajzsmirigybetegségek öröklődéséről. Az elhangzott előadást nem volna célszerű ezen a fórumon ismertetni, de röviden szeretnék néhány dolgot elmondani, amelyekre a kérdések alapján kedves Olvasóim bizonyára kíváncsiak és az ismeretek megszerzése számukra is hasznos lehet. Gyakran teszik fel ugyanis a kérdést, hogy a betegségeik öröklődnek-e és mit tehetnek azért, hogy csak a jót örököljék gyermekeik. Bevallom, hogy a több ezer oldalas anyagot felölelő referátumomban is ezeket a feltett kérdéseket tartottam szem előtt. Vallom, hogy a kutató orvos feladata a beteg panaszainak felismerése, kutatása és a kapott eredmények átültetése a gyakorlatba. Ennek a gyógyítás mellett magába kell(ene) foglalnia az ismeretek átadást, a betegség megismerését, s ami a legfontosabb, tudatos megelőzését is. Igyekszem kerülni a szakkifejezéseket és csak olyanokra szorítkozok, amelyekről az elemi iskolákban és később a gimnáziumban, ill. más fórumon már értesülhettek.
Az ezredfordulóra elkészült az ember géntérképe és azt gondoltuk, hogy már minden tudunk. Hiszen ez a géntérkép olyan, mint egy könyv, „törvénykönyv”, amelyben megtalálható minden tulajdonságunk, tágabb értelemben a sorunk is. De valóban így van ez? Ma már a tudósok számára világosnak tűnik, hogy a szervezet legkisebb egységét képező sejtek magjában található örökítő anyag az ún. DNS merev alapszerkezete a maga 46 kromoszómájával és sok ezer génjével, csak az egyik eleme az emberi sejt bonyolult genetikai gépezetének. Az alapszerkezetben tárolt, 18 darab 1500 oldalas könyvre elegendő információ az emberiség egészében 99,9% átfedést, azaz azonosságot mutat és mégis mennyire külön-bözünk egymástól! Ennek magyarázata az, hogy gének által befolyásolt, kódolt információk nem feltétlenül kerülnek át, nem „íródnak át” a szervezet fehérjéibe és nem találhatók meg az utódokban. Néhány – első olvasásra nehéznek tűnő - alapvető információt szükségesnek tartok leírni. Hangsúlyozom, hogy nem tudományos szintű genetikával kívánom untatni a tisztelt Olvasót.
Mi a gén?
 Gén: az öröklődés egysége, strukturális alapját a DNS molekula képezi
 Gén átírás (expresszió): az a folyamat, amelyben a génben lévő kód a fehérjébe átíródik
 Genom: a sejtek minden örökletes anyagát jelenti
 Genomika: a genommal foglalkozó tudomány
 Proteom: a szövetekben, sejtekben jelenlévő fehérje
 Proteomika: a proteinek felépítésével, funkciójával foglalkozó tudomány
 Tireodomika: a pajzsmirigy örökletes faktorainak összességével foglalkozó tudomány(ág)
Az autoimmun (beleértve a pajzsmirigy eredetű) gyulladásos betegségek öröklődését, már régóta vizsgálták, vizsgáltuk. Az első fontos megállapítás az volt, hogy ezek a betegségek családokon belül halmozottan fordultak el. Sok ismert személy családjára (idősebb G. Bush, Kennedy- és Sárközy elnökök) utalhatok, ahol valóban a vérségi rokonok között sok Hashimoto thyreoiditises és Basedow kóros beteget figyeltek meg. Ilyen családokat mi is jelentős számban találtunk és publikáltunk. Sikerült megtalálni ezeknek a betegségeknek a génjeit (2. ábra), de bebizonyosodott, hogy ezek a gének „némák” maradnak mindaddig, amíg kiváltó hatások nem érik a kóros géneket hordozókat. Ilyen kiváltó tényezőknek bizonyultak:
• Gyógyszerek: jód, interferon kezelés
• Stressz hatások
• Hormonok, illetve hormonszerű anyagok
• Fertőzések
• Káros sugárzás
Ezek után érthető, hogy a betegek jelentkezése után fontos kérdésem, hogy volt-e a családjában pajzsmirigy vagy egyéb autoimmun betegség. A következőkben azt célszerű tisztázni, hogy a fenti kiváltó tényezők előfordultak-e a betegségét megelőzően. Miért fontosak ezek? Az ismételt káros, indukáló hatások a betegség kiújulását idézhetik elő!
Az öröklődés valószínűsége a szülőkről az utódokra 10-19% volt. A legizgalmasabbnak az egypetéjű ikrek vizsgálata bizonyult. Az ilyen ikrek génjei teljes mértékben azonosak és mégis „csak” 50%-ban öröklődnek a tulajdonságok és a betegségek.
Ennek mi lehet az oka?
Erre a kérdésre a feleletet egy új tudomány, az „epigenetika” adta meg. Ez a tudományág az örökítő anyag működésére ható környezeti tényezőket vizsgálja. Azokat a szabályozó mechanizmusokat foglalja magába, melyek a gének felett működnek (a görög epi előtag jelentése: felett). Ez azt jelenti, hogy génünkben lévő információ nem valami ítélet, amely 100%-ban előírja, hogy pajzsmirigybetegségben fogunk szenvedni. Ezen mechanizmusokat többek között külső (pl. táplálkozás) és belső (hormonok, stressz) tényezők befolyásolják. A Johns Hopkins Egyetem (Baltimore, Maryland) kutatóinak újabb eredményei megerősítik: a genetikai örökítő anyagunkhoz, azaz DNS-ünkhöz kapcsolódó különféle kémiai csoportok sajátossága, ún. „mintázata” változik az életkorral, s a változások módja családon belül azonos, vagyis öröklődik. Ezek a bennünket ért hatások az örökítő anyag: a DNS változását, „metilációját” eredményezik (2. ábra). Mai ismereteink szerint éppen ebben a metilációs folyamatban rejlő különbségek vezetnek a betegségek iránti eltérő fogékonysághoz. Ez a folyamat nem jár együtt a genetikai anyag megváltozásával, de a gének működése módosul az életünk folyamán hozzájuk kötődő molekulák közvetítésével, és ez adódhat tovább a következő generációnak. Az utóbbi években számos kutató feltételezi, hogy ez az úgynevezett epigenetikus folyamat magyarázhatja például a családon belüli, illetve az életkor előrehaladtával bizonyos betegségekre (pl. rák) mutatott megnövekedett fogékonyságot. Ezek a legújabb kutatási eredmények az orvostársadalmat is sokkolták. Egyszerűen (ám kevéssé szakszerűen) úgy is fogalmazhatunk, hogy a génjeinknek van "emlékezete". Ezek szerint a nagyszüleink által szívott levegő és elfogyasztott étel évtizedekkel később közvetlen hatással lehet ránk, még akkor is, ha magunknak nincsenek hasonló élményeink. A külső hatások tehát generációkra befolyásolják életünket, azáltal, hogy a DNS metilációs szintje egyénenként eltérhet, és a túlzott vagy épp csökkent metiláció hozzájárulhat a súlyos betegségek kialakulásához. Előbbi esetben kikapcsolódhatnak, azaz működésképtelenné válhatnak gének, utóbbiban - a metiláció hiányával - adott gének aktiválódhatnak. A legkézenfekvőbb gyakorlati hatás, hogy az anya dohányzása nem csak számára, de az unokájának is ártalmas (átörökítheti káros szenvedélye következményeit). Yu-Fen Li és munkatársai egy 2005-ös tanulmányukban kimutatták, hogy a dohányzó anyák gyermekeinél a nemdohányzókhoz képest másfélszeres gyakorisággal fordul elő az asztma, ha pedig a nagymama dohányzott a terhessége alatt, akkor ez az arány 2,1-szeresére nő az unokánál (akkor is, ha az anya nem dohányzott!)(3. ábra).
A legfontosabb gének feletti (epigenetikai) faktorok:
• az anya-magzat viszony
• táplálkozás
• hormonok, hormonszerű anyagok (permetező szerek, műagyagok)
• gyógyszerek
• fertőzések
• sugárzások hatása
• testmozgás hiánya
• társas kapcsolatok jellege (figyelemre méltó például, hogy a társ elvesztése után tízszeresre nő az emlőrák-kockázata!)
Az epigenetikai, tehát több generációt érintő, a génekbe szinte beégő legfontosabb hatások a következők:
• Az idő múlásával a sejtjeinkben egyre több sérülés halmozódik fel, és egy bizonyos sérülésmennyiség után a sejt „döntés” elé kerül, hogy tovább szaporodik, de akkor lehet, hogy rákot produkál, vagy önpusztítást követ el. Ezt szaknyelven apoptózisnak, vagy programozott sejthalálnak nevezzük. Azt kell tehát mind az orvostudománynak, mind az egyéneknek szem előtt tartania, hogy az öregedés gátlása, nem a már sérült sejtek minél tovább való életben tartása kell, hogy legyen, hanem a sérülések kivédése.
• A táplálkozástól függően megváltozhatnak olyan tulajdonságok is, amelyek az emberi fajon belül többnyire megegyeznek: jó példa erre az első havivérzés és az emlőfejlődés időpontjának eltolódása az USA sok szóját fogyasztó lakosságában, vagy a szexuális indexek európaitól való eltérése a régóta sok szóját fogyasztó kelet-ázsiai népcsoportoknál. Ez azt mutatja, hogy életünket befolyásolja nagyszüleink táplálkozása. Rendkívül érdekes, hogy svéd kutatócsoport egy izolált közösség táplálkozását elemezte, amelyhez 1799-től kezdve rendelkezésre álltak az éves gabonatermés mennyiségi adatai. Az 1905-ben született nagyszülői generációk eredményei azt mutatták, hogy azokban az években, amikor a termés gyengébb volt (vagyis a nagyszülő viszonylagosan "koplalásra" kényszerült), akkor a fiú unokák élettartama meghosszabbodott, ellenben amikor bőven volt táplálék, akkor furcsa módon rövidebbnek bizonyult az utódok élettartama. Svéd megfigyelésekből kiderült, hogy a nagyapa 12 és 15 éves kora közötti táplálkozása jelentősen befolyásolta az unoka keringési rendszeri és cukorbetegségben történő elhalálozásának valószínűségét. Minél nagyobb "fogyasztó" volt a nagyapa a kamaszkort megelőzően, annál hamarabb halt meg ezekben a betegségekben a fiú unoka, míg a nagymama esetében a lány unokában a 2-es típusú cukorbetegség kockázata négyszeresére nőtt. Egy vizsgálat felvetette annak lehetőségét, hogy az anya életmódja befolyásolhatja az utód genetikai állományának kémiáját. Már régóta ismert, hogy az anya életvitele a terhesség korai szakaszában komolyan visszahat az utódra, annak egész élete során. Ennek lehetséges mechanizmusát patkányok esetében sikerült is bizonyítani, mely szerint az anyai gondoskodás befolyásolja az utódok stressz tűrő képességét.
• A hormonoknak, ill. hormonszerű anyagoknak (rovarirtók, háztartási mosogató és öblítő szerek, teflonbevonatú edények használata, stb.) kiemelt szerepük van. Az újszülött állatoknak adott pajzsmirigy-hormon (tiroxin) a következő generációban csökkentette a pajzsmirigyserkentő hormon (TSH) koncentrációját. Az egyik gomba-, illetve rovarölő szerről pedig bebizonyosodott, hogy még a negyedik utódgenerációban is károsítja a hímivarsejtek képzését. A terhesség alatt adott mellékvesekéreg-hormon három generáción keresztül okozott alacsony születési súlyt, felnőtt korban pedig megnövelte a kísérleti állatok vér inzulin- és vércukorszintjét (cukorbetegséget eredményezett!).
• A legmegdöbbentőbb az a megfigyelés volt, hogy azok gyermekek, akik szerető családban nőttek fel, azok szintén erre vágytak. Tehát az olyan nehezen megragadható tényezők, mint az érzések: szeretet, segítőkészség, szolidaritás, átöröklődhetnek. Az intimitás és szerelem évei ragyogóak, a szeretet melegével telítettek. Szeretni, megtalálni valakit, a másikban beteljesülést találni a kölcsönös öröm forrása. Utóddal gazdagítani az emberiséget vidám és örömteli dolog. Látni, ahogy felnőnek és elsajátítják mindazt, amit fontosnak tartunk, amit saját életük fenntartásához szükséges, csodálatos és nagyszerű érzés. Ezek mind átkerülhetnek gyermekeinkbe, unokáinkba! Sajnos olyan tulajdonságok is átjuthatnak a következő generációkba ezen az úton, mint a gyűlölet, az agresszióra való hajlam, egoizmus, a stressz hatások nem megfelelő feldolgozása stb.
A WHO szerint az egészségünket mintegy 50 százalékban az egészségtudatos viselkedés megléte befolyásolja, 20 százalékban a genetika, 20 százalékban a környezetet, és mindössze 10 százalékot tehet az orvostudomány! Ezt példásan szemlélteti az is, hogy száz évvel ezelőtt még a fő halálokok között fertőző betegségek szerepeltek (tüdőgyulladás, tuberkulózis). Ezeket ma antibiotikus kezeléssel jól lehet gyógyítani, ugyanakkor első helyre olyan civilizációs betegségek kerültek, mint a szívbetegség, rák és gutaütés, autoimmun betegségek. A pajzsmirigy betegségek hatalmas mértékben növekvő száma is azzal függ össze, hogy nem vesszük figyelembe és nem igyekszünk elkerülni (ha módunk is van rá!) azokat a kiváltó tényezőket, amelyek a betegség kialakulásához vezetnek (4. ábra). A hangsúlyt az egyén aktivitására, önmegismerésére kellene helyezni. A jól megtervezett szűrővizsgálatok sem érnek sokat, ha az egyén nem kíván változtatni addigi életmódján, gondolkodásán (környezettudatos életmód), hanem csak passzív módon várja a segítséget. Tudom, ennek az elfogadása és megvalósítása nem egyszerű, de minél előbb kell elkezdenünk, mert nem lesz olyan gyógyszer, amely ezt pótolhatja. Az emberi élet „pótszerei”: az alkohol, dohányzás, kábítószer hatásai ismertek, azért kell tennünk ellenük, mert a függőségünk az utódokba is átjuthat!
A mai orvostudomány eldicsekedhet azzal, hogy kitolta a várható élettartamot, de az már kérdés, hogy ezt a kort milyen életminőségben élik meg az emberek. Az epigenetika arra tanít bennünket, hogy nem fogadhatjuk el úgy az öröklődést tényét, mint eleve elrendeltetést, hanem felelősek vagyunk öröklődést meghatározó génjeink működéséért és utódaink tulajdonságaiért is. Ne a tudománytól várjuk a gyakran szenzációt jelentő génmódosításra, géngyógyításra vonatkozó legújabb eredményeket! Nagyon sok jó és rossz gént öröklünk elődeinktől, de saját tulajdonságainkért, életünkért, boldogságunkért magunk tehetünk a legtöbbet egészségtudatos magatartással, ezáltal nem csak magunk és családunk, közvetlen környezetünk, hanem unokáink sorsát, jövőjét is befolyásolhatjuk.
Jó egészséget kívànok, szeretettel: