Olvasói kérdés
Mit csináljak abban az esetben, ha az élettársam nem tudja elviselni a gyermekemet, aki már nem velünk él. Számomra már elviselhetetlennek tűnik ez az állapot, Olyan érzést vált ki bennem mintha versengene a gyermekem szeretetével. Ha itt van a gyerekem és nem vele foglalkozom elkezd hisztizni férfi létére. És én borzalmasan érzem magam, mert az ő házában élek és nagyon sokszor felmerült bennem, hogy elhagyom, de nagyon szeretem, mert amúgy rendes, dolgos ember. Neki is van egy fia akivel nagyon jó a viszonyom, és engem ez nagyon bánt, hogy az én gyermekemet, aki árva, nem fogadja el. Mit tanácsolsz mit tegyek.
Szakértői válasz
Tanácsot kérni nagy dolog, tanácsot adni nagy felelősség. És tanácsot adni borzasztóan könnyű is - kibicnek semmi se drága; nekem csak le kell írnom egy pár sort, de a felelősség, a feladat, a szenvedés, a következmények mind neked jutnak. Ráadásul én csak azt írhatom le, amit én gondolok, ahogyan én gondolkodom - másoknak más lesz a kritériumrendszere. Ezért hát leírom, hogy én hogyan gondolkodom erről, te pedig annyit fogadj el belőle, amennyit bírsz, és kérdezz meg még egy csomó embert, súlyozd, amit hallasz és úgy alakítsd ki, hogy TE hogyan döntesz.
Innen, ahol én ülök, három ember látszik: a gyerek, az anyja meg a férfi. Mind a háromnak vannak lelki szükségletei, lelki igényei. Vajon melyiküké a legerősebb, a legsúlyosabb? Az én gondolatvilágomban a gyereké - mert ő gyerek, mert ő kiszolgáltatott, mert most készül el a személyisége és mert azzal, hogy megszüljük, valamit ígérünk neki... egy egész sor dolgot. Természetesen a te lelki igényeid is fontosak, pl. az is, hogy legyen férfi az életedben, már csak azért is, hogy a gyereknek boldogabb anyukája legyen. Ez a mostani kapcsolat ebben a formában - azt írod - nem így hat.
Az én fejemben más lett volna a sorrend: legyen egy jó kapcsolatom a gyerekemmel, legyen jó kapcsolatom a társammal, megnézem, kialakítható-e jó kapcsolat a kettejük között is, és ha igen, akkor jöjjön a költözés. Tudom, könnyű ezt innen mondani, és nem ismerem a körülményeket.
A végső kérdés viszont az: mennyire érett az a férfi, aki rivalizálni kezd egy kislánnyal, aki nem tudja elfogadni, hogy egy anyának a gyereke az első? Mekkora eséllyel lesz tartós vagy kezelhető vagy jó a kapcsolat, ha eben az együtt élős formában folytatódik?
Egy párkapcsolat számtalan formában és konstrukcióban működhet. Egyetlen dolog a fontos. hogy az a felállás leképezze a résztvevők lelki igényeit. Így - ha el tudunk fogadni néhány kompromisszumot, fenntartható lesz mindegyik érzelmi kapcsolat. Ellenkező esetben szelet vetünk és bizonyosan vihart is aratunk. Én pedig sem szélben, sem viharban nem szeretnék kisgyerek lenni. Tudom, hogy nem könnyű. Gondolkodj és tedd, amit bírsz, amit jónak látsz.
Innen, ahol én ülök, három ember látszik: a gyerek, az anyja meg a férfi. Mind a háromnak vannak lelki szükségletei, lelki igényei. Vajon melyiküké a legerősebb, a legsúlyosabb? Az én gondolatvilágomban a gyereké - mert ő gyerek, mert ő kiszolgáltatott, mert most készül el a személyisége és mert azzal, hogy megszüljük, valamit ígérünk neki... egy egész sor dolgot. Természetesen a te lelki igényeid is fontosak, pl. az is, hogy legyen férfi az életedben, már csak azért is, hogy a gyereknek boldogabb anyukája legyen. Ez a mostani kapcsolat ebben a formában - azt írod - nem így hat.
Az én fejemben más lett volna a sorrend: legyen egy jó kapcsolatom a gyerekemmel, legyen jó kapcsolatom a társammal, megnézem, kialakítható-e jó kapcsolat a kettejük között is, és ha igen, akkor jöjjön a költözés. Tudom, könnyű ezt innen mondani, és nem ismerem a körülményeket.
A végső kérdés viszont az: mennyire érett az a férfi, aki rivalizálni kezd egy kislánnyal, aki nem tudja elfogadni, hogy egy anyának a gyereke az első? Mekkora eséllyel lesz tartós vagy kezelhető vagy jó a kapcsolat, ha eben az együtt élős formában folytatódik?
Egy párkapcsolat számtalan formában és konstrukcióban működhet. Egyetlen dolog a fontos. hogy az a felállás leképezze a résztvevők lelki igényeit. Így - ha el tudunk fogadni néhány kompromisszumot, fenntartható lesz mindegyik érzelmi kapcsolat. Ellenkező esetben szelet vetünk és bizonyosan vihart is aratunk. Én pedig sem szélben, sem viharban nem szeretnék kisgyerek lenni. Tudom, hogy nem könnyű. Gondolkodj és tedd, amit bírsz, amit jónak látsz.
Frank Orsolya