Négy gyerek, egy férj, munkahely, háztartás… jót nyaraltatok?

Nyár elején az iskola befejezése után még két hétig volt napközi, óvoda. Egyértelmű, hogy a gyerekek a júniust a „kolhozban” töltötték. Július elejére én vettem ki a szabadságom. Mivel a férjem három műszakban dolgozik, ezért amikor lejárt a szabadságom, akkor olyan hetek következtek, amikor a férjem vagy éjszakás volt, vagy pihenőnapon volt. Persze a huzamosabb éjszakai műszak idején a lányok voltak pár napot oviban, de a fiúk otthon maradtak - mama segítséggel.
Az oviszünet idejére is vettem ki szabadságot, ekkorra kért a férjem is, de Ő sajnos nem végig.
Most még tart a takarítási szünet az oviban, így ismét segítséget kellett kérnünk a mamáktól. Apa délutános, akkor csak 4-5 órát kell velük lenni, persze a legkisebb ilyenkor alszik, ennyi a könnyítés. Ha Apa délelőttös az már kicsit húzósabb, hisz akkor már kora reggeltől 15-ig kell a segítség - hiszen én reggel ½ 8-tól délután 4-ig (és van olyan nap, amikor este hatig) dolgozom.

Tudom, hogy sikeresen abszolváltátok a nyarat, fenti mondataid is ezt bizonyítják. Te nem vagy vállalkozó típus, így a munkahely mellett döntöttél. Ők mit szólnak ennyi gyerekhez?

Hála a jó égnek abszolút családbarát munkahelyen dolgozom - eleve úgy vettek fel, hogy ismertettem velük a helyzetet. Négy gyerek, egy férj, aki több váltásban dolgozik. A munkahelyem megértő, azonban Én sem akarok visszaélni a bizalmukkal. Azokon a bizonyos napokon, amikor a párom délelőttös és én vezénylem le az egész reggeli hacacárét (felkeléstől az óvoda/iskola kapuig), akkor bizony szoktam késni. Nem sokat, kb. 5-10 percet, de előző nap szólok, így nincs gond ebből.

Amikor felvettek megkérdezték, ha gond van, mit teszek. Mivel a férjem 3 műszakban dolgozik, munkabeosztásából adódóan Ő hétköznapokon is otthon van, így nem csak rám hárul a feladat.

Most, hogy vége a nyárnak, jön a verkli! A harmadik kismadár is iskolába száll - mi fog változni?

Remélem semmi! Már van egy kialakult ritmusa a napjainknak, heteinknek. Annyi változás lesz, hogy az ovi felé már csak egy gyerekkel megyek. A sorban minél többedik a gyerek, annál több az alkalmazkodó képessége, így őszintén bízom benne, hogy kislányomnak nem okoz majd különösebb problémát az iskolakezdés, hála a jó égnek ott van előtte a két nagy tesó sok-sok jó példával.

Házon kívül akkor jól elboldogultok. De mi a helyzet házon belül?

Hááát a takarítás, mosás, fűnyírás… Mindenki teszi a dolgát, aki kapja, marja alapon. Férjemmel ketten kevesen vagyunk erre a feladatra, így ha véletlenül valamelyik mama betoppan, akkor vagy egy vasalót vagy egy mosogatószivacsot kapnak a markukba, férfi rokonaink pedig a fűnyírót vagy a gereblyét. Csak utána kérdezünk, hogy mi újság? Szerencsére a nagyok már elég nagyok, úgyhogy őket is be tudom fogni kisebb-nagyobb munkákra - rakjanak rendet, ugorjanak el a boltba egy liter tejért, sőt a konyhában való sertepeltélés még játék nekik, így észre sem veszik, de máris segítenek. Néha még a reggeli teát is a nagyfiúk főzik - kár, hogy ebből nem csinálnak rendszert

Minden nap, amikor beszámolsz a napotokról, csupa jókedv árad soraidból. Sosem panaszkodsz és még arra is jut időd, hogy munkahely, főnök, kollegák, gyerekek, férj, házimunka, gondok mellett még belém is töltsd a lelket!
Csak tudnám hogy csinálod?

Először kapálózok én is, mégsem előre, hanem inkább hátrafele haladok. Feszült leszek, hiába igyekszem mégsem megy. A feszültségem pár napon belül átragad a gyerekekre, hisztisek lesznek, az az igazi katasztrófa! Akkor észhez térek, és végig gondolom mit tettem (mindent), mit tehetek még (semmit), akkor meg minek izgatom magam?! Mindig el kell jutnom a mélypontra, hogy rájöjjek a nap csak 24 órából áll.
Amikor gyesen voltam, itthon egész nap dolgoztam, de estére semmi nem látszott belőle. Minden napra terveztem valami tennivalót, de a vége az lett, hogy elmaradt. Ettől azt éreztem, hogy nem csináltam semmit, pedig dehogynem!
Leírtam, mit akartam, ez 2-3 dolog volt. Leírtam mit csináltam, igazán szép lista lett belőle :-)
Ez megnyugtató volt.
A panaszkodás nem kenyerem, én is ráunok magamra, ha rosszkedvű vagyok, hát még mások!
Mert rosszkedvű azért tudok lenni.
Az alapvető dolgokat el kell fogadni, mert egy csomó minden nem rajtunk múlik. Ami igen, azt pedig úgy is úgy teszem ahogyan Nekünk jó, így panaszra nincs okom.

Már megtanultam, hogy ezeket az időszakokat túl kell élni