SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Hét játékötlet apák napjára

Családinet [cikkei] - 2018-06-15
Minden évben június harmadik vasárnapján az apákat ünnepeljük. Őket, akikkel birkózós, bokszolós, harcos játékokat lehet játszani, akik a fiúgyermeknek férfimintát, a lányoknak pedig az első "szerelmet" jelentik. Jelenlétük, gondoskodásuk, odafigyelésük érzelmi biztonságot jelent a gyermek számára, töltsük ezért ezt a napot együtt, szerezzünk közös élményeket, jó hangulatban.

Gyermekkorban fektetjük le az alapokat

A kisgyermekkorban kialakított apa-gyermek kötődés, ha megfelelően ápoljuk, az egész életre megmarad. A biztonságos hátországot biztosító anya mellett az apa az, akivel a gyermek felfedezi a világot, akivel egészen másként lehet játszani, mint anyával. Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője elmondta, hogy az utóbbi években egyre több kutatás is foglalkozik az apák szerepével a gyermek nevelésében. Ezek szerint erősebb társas kapcsolatok és jobb iskolai teljesítmény is jellemző azokra a gyermekekre, akiknek az apjukkal jó viszonyuk volt. Ennek kialakítását a közös élményekkel, játékkal is segíthetjük, a következőkben ehhez adunk ötleteket.

Kapcsolódó cikkünk: Az apák elképesztő hatása gyerekeik érzelmi intelligenciájára
 

Játékötletek apával

 

Mennyire ismered aput?

Akár többen is játszhatjuk ezt a játékot, ismerős apukák, anyukák gyerekek. Anyu kérdéseket tesz fel a gyerekeknek - eközben apu a másik szobában tartózkodik.

  • Mi apa kedvenc étele?
  • Fagyija?
  • Hányas cipőt hord?
  • Mit szokott csinálni először, mikor hazaér?
  • Mi a munkája? - és így tovább.

Írjuk fel a gyerekek válaszait, majd hívjuk be aput és tegyük fel neki is ugyanezeket a kérdéseket. Ha versenyt is rendeznénk, egy pontot ér, ha a válaszok megegyeznek, az nyer, aki a legtöbb pontot gyűjti.
 

Mi van a dobozban?

Válogassunk egy dobozba különböző tárgyakat, lehetőleg olyanokat, amiket apa nem igazán használ. Kössük be a szemét, majd kérjük meg, hogy egyesével vegye ki a tárgyakat a dobozból és próbálja meg kitalálni, hogy melyik micsoda.
 

Szerezd meg!

Az első játékot megfordítva, apák kapnak kérdéseket a gyerekekről - például kedvenc ételekről, mesékről, mesehősökről, játékokról, óvodai, iskolai történésekről -, de itt már komoly tétre megy a játék. Ha például bográcsozást, kerti grillpartit szervezünk, akkor a hozzávalókat tudják begyűjteni a jó válaszaikkal, de bármilyen egyéb, számukra értékes nyereményekért is folyhat a versengés.
 

Apa irányít

Jó idő esetén építsünk akadálypályát a kertben. Felhasználhatjuk hozzá például a kerti játékokat, labdákat, homokozó vödröket, kerti székeket is. A pálya egyik végén álló gyerekek bekötött szemmel várakoznak, apa feladata pedig, hogy biztonságban elirányítsa őket a pálya túlsó végére, ahol ő várja a csemetéket.
 

Főzzünk együtt!

Játék közben biztosan megéheznek nemcsak a gyerekek, de az apukák is. Ilyenkor lehet jó mulatság a közös főzés, persze nehezített feltételekkel. Kössük össze egy gyerek bal kezét apa jobb kezével, majd így kell közösen végrehajtaniuk bizonyos feladatokat, például egy emeletes szendvics elkészítését.
 

Borotválkozzunk!

Tejszínhabra és fagylalt pálcikára lesz szükségünk a következő feladathoz, amikor is az édes habot először felkenjük, majd "leborotvájuk" apu arcáról a pálcika segítségével. Akár aprólékosan is elbíbelődhetünk ezzel a jóízű feladattal, de ha szeretnénk, rendezhetünk akár versenyt is, amikor az nyer, aki adott idő alatt a legtöbb tejszínhabtól szabadítja meg aput.
 

Mondjunk verset!

Nemcsak május első vasárnapján anyának, hanem ebből az alkalomból apának is készülhetünk rövidebb hosszabb verssel, amivel meglephetjük a reggeli ébresztő mellé. Komolyabb és viccesebb köszöntőket is találhatunk az interneten keresgélve, a mi személyes kedvencünk akár még aznap is gyorsan megtanulható:

"Boldog apák napját kívánok neked,
Ha tortát kapsz rá, hagysz majd egy szeletet?!"

További ötletes apák napi köszöntőket itt találsz: Versek Apák napjára - 9 kedves köszöntő apunak

Forrás: jatekliget.hu
Indexkép: pxhere.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja