Életmód

Vajon miért nehéz egyes gyermekeknek figyelni, tanulni vagy nyugodtan végigülni egy órát? A háttérben nem feltétlenül akarathiány áll - érdemes az idegrendszer működését is megvizsgálni.

A hosszú, dús pillák látványosan kiemelik a tekintetünket, a műszempilla pedig ma már hétköznapi szépségápolási megoldásnak számít. Viselése azonban fertőzést, allergiás reakciót, sőt szemsérülést is okozhat. Mutatjuk, hogyan óvhatjuk meg a szemünket.

Mi alapján választunk kenyeret, amikor a boltok polcain egyre többféle termékkel találkozunk? A Szafi 10 067 válaszon alapuló online kutatása szerint a jól ismert márkanév önmagában nem feltétlenül jelent előnyt. Egy ismeretlen élelmiszeren a válaszadók 44,6 százaléka először az összetevőlistát ellenőrzi, míg az árat 14,9 százalékuk, a márkát pedig mindössze 3,2 százalékuk nézi meg elsőként. A kutatásból egyértelműen kirajzolódik, hogy a tudatos fogyasztás mind a hagyományos, mind pedig a mentes étrendet követők körében egyre nagyobb utat tör magának.

Száz mosást ígért a csomagolás, a laborvizsgálat azonban egészen mást mutatott. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság több mosószernél is hiányosságokat talált, az egyik termékben pedig a só aránya meghaladta a 94 százalékot.

Későbbre tevődött és még nem ért véget idén a parlagfűszezon, az allergiások továbbra sem lélegezhetnek fel. A nyirkosabb időjárás ugyanis egyértelműen kedvez a lehullott leveleken megtelepedő penészgombáknak, a fűtési szezon pedig a porallergiának - mondja dr. Kraxner Helga, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának adjunktusa.

Menopauza 50 körül: hogyan kérj segítséget otthon és az orvosnál? Tünetek, kezelési lehetőségek és gyakorlati tanácsok a változókor hétköznapjaira.

Anyai sejtek nyomait találták gyermekek agyában. Mit mutat az új mikrochimerizmus-kutatás, és mit tudunk az egész életen át fennmaradó jelenlétről?

Megbánják-e 50 felett, hogy nem lett gyerekük? Friss kutatások és őszinte vallomások döntésről, időskori magányról és arról, mit tanulhatunk.

Nem látod gyermeked leleteit az EESZT-ben? Megmutatjuk, hogyan kérhetsz szülői hozzáférést, milyen iratok kellenek, és hol keresd a dokumentumokat.

Idős szülőd egészségügyi ügyeiben segítenél? Ismerd meg az EESZT-meghatalmazás típusait, az online és kormányablakos ügyintézést biztonságosan.

245 gyermekorvosi körzet tartósan betöltetlen: mutatjuk, mit jelent a helyettesítés a családoknak, és hol tart az orvosi igazolások eltörlésének terve.

Gryllus Dorka tisztázta: a Reggeliben látott rosszullét egy menopauzakampány része volt. Mit érdemes tudni a tünetekről és a család támogató szerepéről?

Sok szülő megnyugszik, amikor gyermeke visszatérő hasfájásáról kiderül, hogy nincs mögötte szervi baj. A Semmelweis Egyetem kutatóinak az International Journal of Pediatrics című folyóiratban megjelent tanulmánya szerint azonban ilyenkor érdemes néhány kérdést feltenni: érez a gyermek fájdalmat máshol is? Legalább egy éve fennáll a fájdalom? Ha bármelyik kérdésre igen a válasz, az figyelmeztető jel lehet.

A Krisna-tudatú Hívők Ételt az Életért Missziója 1200 élelmiszercsomag kiosztásával és további finomságokkal szeretné felhívni a figyelmet a Nélkülözők Hete kezdeményezésre, amely a Szegénység elleni küzdelem világnapjához kapcsolódik minden évben. Az akció résztvevői hangsúlyozzák, hogy a nélkülözés olyan élethelyzet, amely bárkit érinthet, bármilyen életkorban, elég egyetlen rossz döntés, vagy veszteségek sora az ember életében. Az a legkevesebb, hogy megértéssel és támogatással fordulunk embertársaink felé.

Hamarosan ismét át kell állítanunk az óráinkat: október 24-ről 25-re virradó éjszaka kezdetét veszi a téli időszámítás. Bár egy órával többet alhatunk, a változás a szervezetünk belső óráját is megzavarhatja. Mutatjuk, mire érdemes figyelni, és hogyan könnyíthetjük meg az átállást.

Október 1-jétől szociális munkások segítik a kórházakban maradt csecsemők sorsának rendezését. A gyermekvédelmi rendszerben további változások is készülnek: felülvizsgálják a szabályozást, és egy krízis-nevelőszülői hálózat létrehozását is előkészítik.

Kitölthető hagyatéki lista: digitális fiókok, pénzügyek, iratok és kívánságok egy helyen. Semmit nem tárol, kitöltés után nyomtasd ki vagy mentsd PDF-be.

Add meg gyermeked születésnapját, és megmutatjuk, hány közös hétvégre van lehetősg a 18. születésnapjáig.

Tizenötödik szemeszterét kezdi október 5-én a Semmelweis Egyetem népszerű, ingyenes programja, a Szenior Akadémia. A hetente új témával jelentkező online rendezvénysorozatban egyebek mellett az Alzheimer-kórról, a mesterséges intelligenciáról, a gyomorfekélyről, az elhízásról és az unoka-nagyszülő kapcsolatról is a legújabb ismereteket bemutató előadásokat hallhatnak a résztvevők.

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.