Legfrissebb cikkek

Két szakértővel beszélgettünk arról, hogyan érdemes ilyenkor belefogni a társkeresésbe, és arról is, hogy elvált szülőként mikor szükséges beszélni az új partnerrel arról, hogy gyerekünk is van.

Az angol Christine Miller 12 éve veszítette el autóbalesetben a fiát, tragikus történetét most a Scarymommy elevenítette fel.

A gyerekeknek nem irányított fejlesztésre van szüksége ahhoz, hogy felszínre hozzák a bennük rejlő képességeket, hanem a családjukkal eltöltött szeretettel teli, tartalmas élményekre.

Egyre vadabb dolgokra képesek a fiatalok, csak hogy elismerést szerezzenek a közösségi oldalakon. A minap egy mindössze nyolcéves orosz kisfiú mutatott be egy hajmeresztő mutatványt, és tette fel az erről készült videót a Facebookra.

Itt a június, itt a nyár. És ezzel egy időben a szóbeli vizsgák időszaka is. Most összeszedtem a tippjeimet a szóbelire való tanuláshoz, a feleléshez!

Mit takar a titokzatos "hygge"? Milyen nevelési módszereket tanulhatunk a dánoktól? Hogyan válnak gyermekeik boldog és kiegyensúlyozott felnőtté?

Baktérium okozta járványos agyhártyagyulladás gyanújával életét vesztette egy 6 hónapos kislány kedden Hevesen - erősítette meg az MTI információját a füzesabonyi járás tisztifőorvosa.

Az aeroszolos vagyis fújós naptej rendkívül praktikus találmánynak tűnik. Még egy örökmozgó kisgyerekre is egy pillanat alatt ráfújható, ráadásul a kezünk sem lesz krémes tőle. Egy kislány azonban nagyon csúnyán összeégett miatta.

Nemsokára kitör a nyári szünet és vele a táborszezon is. Szülőként bármibe lefogadom, hogy már egy ideje bújod a táboros oldalakat, nézed a hirdetéseket és a szórólapokat. Sok szempont mentén hozhatsz ilyenkor döntést.

Az iskoláknak ezentúl is kötelező fejleszteniük a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.

Még két hónapig lehet fizetni a készpénzes vásárlásoknál a régi - 2016 előtt kibocsátott - 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel, mert július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat.

Régóta tudjuk, hogy a gyerekek játszva fejlődnek a legkönnyebben. A Cambridge-i Egyetemen már egy egész kurzust is szentelnek a témának, egészen pontosan annak, hogyan segíti elő a tanulást a Lego.

A hajtogatás egy nagyszerű, játékos időtöltés, mely fejleszti gyermeked - próbáljátok ki a nyáron!

Nemsokára csodás ruhákkal találkozhatunk az üzletekben, megfizethető áron: Heidi Klum és a Lidl mindenki számára elérhetővé teszik a minőségi divatot.

Belefulladt egy 19 éves fiú a Balatonba vasárnap, a holttestét Balatonlelle partjára sodródva találták meg. A fiatalember társát a vízirendőrök mentették meg.

A szülők szerint a nagymama elkényezteti a gyereket, és otthon nehéz újra visszaállítani a szabályokat. A nagyi szerint egy nagyszülő dolga a kényeztetés. Most akkor kinek van igaza?

A nyár beálltával egyre ritkábban és kevesebbet alszanak ebéd után a gyerkőcök. A következményről pedig mindannyian tudnátok mesélni: ingerültség, hiszti, ok nélküli dührohamok, kezelhetetlenség...

Néhány napja ismét látogatható a Lepkekert a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A szezonális látnivalónak számító bemutatóhelyen jelenleg 21 trópusi lepkefaj több száz egyedében gyönyörködhet a nagyközönség. A látogatók be is sétálhatnak a lepkék közé.

A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed, és az összege is nő minden képzéstípusban részt vevő számára - mondta Novák Katalin.

Még javában zajlik az érettségik és felvételik időszaka. A tanulás, és az ismeretanyag alapos elsajátítása elengedhetetlenül fontos a sikeres vizsgákhoz, a jó eredményekhez azonban kiegyensúlyozott lelkiállapotra, mentális kiegyensúlyozottságra is szükség van. Ez utóbbiban pedig nagyon nagy szerepe van a mozgásnak.