|
Frank OrsolyaPszichológus, családi kommunikációs szakértőPszichológus, Gordon-instruktor CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer? Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel. Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt: Elérhetőségeim: E-mail: posta@arete.hu Honlap: http://www.szeresdjol.hu |
Kérdezz-felelek
Két kislány boldog édesanyja vagyok, a nagyobbik lányom hamarosan 6, a kisebbik pedig 3 éves lesz. Nagyobbik lányom oviba jár, a kicsivel még itthon vagyok. A problémám az, hogy mostanában nem értjük meg egymást a nagylányommal. Bármit mondok neki vagy kérek tőle, épp az ellenkezőjét teszi. És ehhez még vissza is szól. Ha összefogom a haját, kibontja, ha megkérem, hogy öltözzünk, készüljünk, azért sem. Pedig mindig szépen kérem, többször is megkérem, ennek ellenére nem hajlandó együttműködni, csak duzzog, mondja a magáét öltözés közben, fésülködéskor, reggelikor és sorolhatnám. Engem ez nagyon rosszul érint, úgy is mondhatnám, hogy fáj, és vérzik a szívem. Mert korábban mindent meg tudtunk beszélni. Nem volt sokkal egyszerűbb, de meg lehetett vele mindent beszélni. Most pedig azt látom, hogy minden jobb neki annál, amit én kérek tőle. A kisebbik lányommal könnyebb a helyzet, ő alkalmazkodóbb, szófogadóbb. Előfordulnak vele is nehezebb helyzetek, de ha választási lehetősége van, könnyen meg tudjuk oldani. Nagylányom ezzel szemben akkor is hárít, ha megpróbálom vele megbeszélni, miért van mindez, mit szeretne inkább. Szeretném, ha ismét olyan bizalmas viszony lenne közöttünk, mint korábban volt, bár valamiért abban is biztos vagyok, hogy az egyik fő oka a viselkedésének, hogy a kicsi itthon van velem. Neki pedig oviba kell járnia. Hogyan tudnék változtatni ezen a helyzeten? Mit tehetnék, hogy minden újra a régi legyen, hogy azt érezze, attól, hogy oviba jár, még ugyanolyan fontos nekem, mint a testvére. Pedig amikor csak lehet, elhozzuk délben, és ha szünet van, egyáltalán nem megy, valami mégsem működik. :( Tanácsát és segítségét előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Nóri
Nagyon átérzem a fájdalmát, és a nosztalgiáját, visszavágyódását, hogy legyen minden újra olyan harmonikus mint régen. Mintha egy elveszett idillt siratna. Értem és átérzem – ugyanakkor ez az erős érzés az Ön vérző szívében megnehezítheti, hogy teljes egészében a kisgyerek igényére tudjon koncentrálni. És mintha azt is éreztetné, hogy ezt személyesen, Önnek szóló üzenetként venné. Pedig erről szó sincs. Nyilván a kislány is visszavágyik a harmóniába, de lehet, hogy az már egy egészen kicsit módosult, másfajta harmónia lesz, mint az eddigi. A gyerekek növekedési pályája időnként kanyarodik egyet, más szakaszba érkezik – és ilyenkor a szülőnek is módosítani kell az együttlét módját. Lehet, hogy ezzel a hat éves nagylánnyal másfajta harmóniát fognak találni. Azt viszont világosan hallom a soraiból, hogy Ön is hallja: valamiért most még a minimális óvodába járás sem esik jól a kislánynak. Bármi légyen is a helyzet – és egy levélben lehetetlen annyi információt adni, hogy igazából mélyére lássunk a problémának – az az egy bizonyos, hogy érdemes szüntelenül és fenntartások nélkül keresni, mire van szüksége a gyermeknek ahhoz, hogy visszanyerje a lelki egyensúlyát. Az első feltétel minden bizonnyal az, hogy egy anyai önbizalmában megingathatatlan, stabil, jókedvű szülőre, aki támogatja a gyermeket. Mindnyájan, akik anyák vagyunk, beleesünk időnként abba a hibába, hogy a gyerektől várjuk a jó bizonyítványt. Az ő viselkedéséről olvassuk le, szinte tőle kérdezzük: jó szülő vagyok? És a gyerek boldogtalanságát, nyűgösebb szakaszait egy az egyben a saját rossz osztályzatunknak tekintjük. Pedig ez tévút: akkor tudjuk őt jól, stabilan tartani, ha a saját szülői önbecsülésünk stabil, és ha az érzelmi egyensúlyunk, jól-létünk is a saját lábán áll, nem pedig a gyerektől vár visszaigazolást. Ha mindenkor mi maradunk szülők és ő lehet a gyerek. nehéz, ideális elvárás ez, csupán afféle tájékoztató, sorvezető céljára vázoltam föl. Minél jobban meg tudjuk ezt közelíteni, annál jobb a velünk élőknek. Általánosabb értelemben is igaz, hogy minél inkább érzelmileg önjáró és autonóm valaki, annál jobbak lehetnek (paradox módon) a kapcsolatai.
Kérem, ha úgy érzi, nem boldogul egyedül, keressen szakszerű segítséget, nem érdemes a problémákat évekig magunk előtt görgetni. Segítséggel könnyen szert tehet annyi tudatosságra és hozzáértésre, amellyel már örömmel és könnyedén boldogulhat egy család többszereplős, soha nem egyszerű érzelmi labirintusában.