|
Gimes KatalinCsaládterapeuta, addiktológus konzultánsElsősorban szenvedélybetegen, függőkön (alkoholistákon, drogosokon stb.) tudok egyénileg segíteni addiktológiai konzultáció keretében. Pár- és családterápiát vállalok mindenféle problémás családdal. A VI. kerületi, jó helyen levő lakásomon várom szeretettel az érdeklődőket. Elérhetőségeim: Telefon: 06-30/250-80-20 E-mail: gimkat@gmail.com Honlap: http://szenvedelystop.hu |
Kérdezz-felelek
Kedves Katalin
Egy hónapja, hogy kiderült, hogy a feleségem hónapokon kersztül megcsalt engem. 13 éve vagyunk házasok, három gyermekünk is van.
A kapcsolatának már több, mint fél éve vége (a szeretője megszakított minden kapcsolatot vele), de nem érzem úgy, hogy ezzel a tudattal tovább tudom folytatni a házasságunkat. ,
Miután a megcsalás ténye kiderült, rengeteget beszélgettünk. Ő azt mondja, hogy őszintén megbánta amit tett, és állítólag szerelmes is volt az illetőbe. Állítása szerint a lelki társát találta meg benne, akivel őszintén meg tudott beszélni dolgokat, amit velem nem. Többször is lefeküdtek egymással, sőt olyan dolgokat is kipróbált vele, amiket korábban sosem. Ő azt állítja, már sikerült túllépnie rajta, és újra megtalálta bennem azt, akibe újra szerelmes lehet. A másik férfit nem ismerem, nem találkoztunk sosem.
Igen elkövettem korábban hibákat én is (néha elhanygoltam, vitatkoztunk), de a probléma inkább az volt, hogy anno valami visszatartotta attól, hogy nekem is beszéljen az igazi problémáiról. Számára könnyebb volt egy másik féfival beszélgetni ezekről adolgokról, aki kihasználta a kivételezett helyzetét, és elcsábította őt. A mi gondjaink nem voltak nagyobbak annál, mint amelyeket bármelyik normális kapcsolatban nap.mint nap megoldanak mások.
Tartok attól, hogy megismétlődik. Ő nem igazán egyenes ember, mindíg szerette "kerülő úton" megoldani a problémáit, függetlenül attól, hogy kit és hogyan bánt meg vele. Utólag persze megbánja ezeket a tetteit. Jelzi ezt, hogy tudtomon kívül többeket is beavatott a kapcsolata részleteibe, egyik ezek közül egy számára szinte vadidegen férfi, akivel isten tudja meddig mentek volna el újra. A korábbi viselkedése miatt eddig is tartottam attól, hogy bekövetkezhet ilyen, de látszólag boldog volt velem, és azt gondoltam, abban bíztam , hogy a kapcsolatunkra és a gyermekeinkre tekintettel nem fog ilyet tenni. Én sosem tettem volna ilyet vele, és ezzel tisztában is volt mindig.
Nehéz ezt feldolgozni. Akkor "megbocsátottam" neki, így is éreztem. Ellenben most többször úgy érzem, hogy hazudok magamnak, hazudok neki, hazudok mindenkinek arról, hogy sikerült ezen túllépnem és továbbra is szeretem őt. Rengetegszer látom őt magam előtt a másik férfi karjaiban, elképzelem, hogy szerelmet vallank egymásnak etc. Sejtem, hogy ez teljesen természetes, de nem érzem úgy, hogy ez valaha változni fog. Lehet, hogy nem is őt szeretem, hanem inkább csak a kényelmes életünket.
A házasságunk értelemszerűen megváltozott. Ő keresi a kegyeimet, próbál kedvemben járni, többször sikerül beszélgetnünk az érzéseinkről, többet vagyunk eggyütt, jobban figyelünk egymásra. Viszont ez a gyötrődés nem tompul, sőt néha úgy érzem, hogy már az egészségemre is megy a játék. Nem tudok megbízni benne, és az ágyban is többször eszembe jutnak ilyen dolgok. Tervezem, hogy szétköltözünk, de akkor mindenki tudomást szerezne arról, hogy mit művelt, és ezt egyelőre nem akarom, mert annál jobban szeretem. Viszont ez az egy, és csak ez az egy dolog tart vissza attól, hogy végleg elhagyjam, gyerekek és anyagiak ide vagy oda.
El tud ez múlni valamikor? Lehet ilyen tudattal, ilyen félelmekkel élni? Sokszor eszembe jut, hogy feladom a küzdelmet saját érzéseimmel és a büszkeségemmel, és otthagyom. Még mindíg jobb, mint ez ami most van. Még talán szeretem őt, de a csalódottság, a becsapottság érzése nem hagyja, hogy túllépjek ezen. Gyerekek, anyagiak ide vagy oda, kezdek rájönni, hogy az önbecsülésem és az egészségem fontosabb annál, minthogy ezt bármilyen módon folytassam. Ez a 13 évet ő dobta a kukába akkor amikor engedett a másik férfinak, nekem csak a szemetes tetejét kellene rácsuknom, de egyelőre tétovázom. Tud valamit tanácsolni?
Kedves Uram!
Megrázóak a sorai, és megértem a fájdalmát, a csalódottságát és a bizalomvesztését is. Leveléből azonban úgy érzem, hogy még nem tisztultak le az érzései, még nem biztos abban, mit is tegyen. Tudja-e vajon szeretni ezek után a feleségét? Meg tud-e bocsátani neki? Tud-e újból bízni benne? Ez mind kérdés. Tanácsot nemigen szoktam adni, most mégis azt javasolnám, adjon időt magának, hagyja magában letisztulni a történteket, mielőtt végleges döntést hozna. Hogy mennyi időt? Ezt nehéz megmondani, ezt magának kéne eldönteni, de én akár fél évet is mondanék. Zaklatott lelkiállapotban nem szerencés komoly döntéseket hozni. Ami nagyon jó, hogy sokat beszélgetnek egymással. Ezt én biztató jelnek vélem.
Egy valamit nem értek: azt írja, nem az anyagiak, nem is a gyerekek miatt maradna (egyelőre), hanem azért, hogy ne tudják meg az emberek, mi történt. Ezt nem értem. Miért foglalkozik mások véleményével? (Azt írja, azért, mert szereti még annyira a felelségét, hogy nem akarja, hogy kiderüljön, mit tett.) Egyrészt nem kellene senkinek megtudnia, másrészt ebben a történetben csak magukkal, Önnek magával és a feleségével és talán a kapcsolatuk rendbehozásával lenne érdemes foglalkoznia. A külvilág, netán a "botrány" mellékes. Ez a történet kettejüket rázta meg, másoknak nincs köze hozzá.
Amit még javasolnék: érdemes lenne párterápiába menniük. Egy elfogulatlan külső, hozzáértő fél tudna segíteni a helyzet és az érzéseik tisztázásában és egy esetleges döntésben is, amit persze magának kellene majd meghoznia.
Tisztelettel üdvözlöm.