Gimes Katalin

Gimes Katalin

Családterapeuta, addiktológus konzultáns
Elsősorban szenvedélybetegen, függőkön (alkoholistákon, drogosokon stb.) tudok egyénileg segíteni addiktológiai konzultáció keretében.
Pár- és családterápiát vállalok mindenféle problémás családdal.
A VI. kerületi, jó helyen levő lakásomon várom szeretettel az érdeklődőket.

Elérhetőségeim:
Honlap: http://szenvedelystop.hu

Eredeti végzettségem középiskolai tanár, de tíz évvel ezelőtt az érdeklődésem fordulatot vett a segítő pályák felé.

2003 és 2005 között elvégeztem az Egészségügyi Főiskolán az addiktológiai konzultáns szakot, hogy már képzett szakemberként segíthessek szenvedélybetegeken.

Ezt követően, a Magyar Családterápiás Egyesület keretei között családterapeuta lettem, így a „specialitásom” olyan családokkal való foglalkozás, ahol egy szenvedélybeteg is él. Kiemelt figyelemmel kísérem az olyan társfüggő (kodependens) kapcsolatban lévőket is, akik egy szenvedélybeteggel élnek együtt.

Miután sokat foglalkoztam ezzel a területtel, így alapítója is vagyok a Coda nevű önsegítő csoportnak, amely a társfüggők felépülését szolgálja.

A munkahelyeim is a segítő, illetve szociális szakmák irányába módosultak: három évig dolgoztam a Csepeli Családsegítő Központban családgondozóként, jelenleg pedig - immár ötödik éve - egy gyermekotthonban, droggal érintett kamaszlányokkal is foglalkozom.

Részt vettem egy közösségi pszichiátriai képzésen is, így intézményi keretek között, részben pszichiátriai betegekkel is foglalkoztam.

Kérdeznél a szakértőtől?

Tedd fel kérdésedet – a szakértőnk igyekszik válaszolni.

Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást.