Gimes Katalin

Gimes Katalin

Családterapeuta, addiktológus konzultáns
Elsősorban szenvedélybetegen, függőkön (alkoholistákon, drogosokon stb.) tudok egyénileg segíteni addiktológiai konzultáció keretében.
Pár- és családterápiát vállalok mindenféle problémás családdal.
A VI. kerületi, jó helyen levő lakásomon várom szeretettel az érdeklődőket.

Elérhetőségeim:
Honlap: http://szenvedelystop.hu

← Összes kérdés

Olvasói kérdés
Kedves Katalin! Nem is tudom, hogy kezdjem, mert azt tudom Velem van a hiba, csak nem tudom, hogyan tehetnék ellene. A férjemmel három éve vagyunk együtt, nagyon boldog vagyok Vele, egy szálka van bennem, hogy van az előző élettársi kapcsolatából ikerlányai. Tudom, ennyi időnek elégnek kellett volna lenni, de egyszerűen nem tudom elfogadni. Ott kezdődött, hogy az első évben amikor összekerültünk a férjem nem dolgozott, én tartottam el (semmihez nem járult hozzá) és már egyből az elején elvárta, hogy befogadjam a lányait is amikor jönnek hozzá (akkor három évesek voltak) még Őket is etessem... és gondolom tudja, hogy két kicsi gyerek milyen. Ennek köszönhetően megnőtt az adósságom is (szerencsére azért a lakás hitelét azt tudtam fizetni). Lehet ennek köszönhetően érzem azt, hogy miattunk nagyon sok mindenről le kellett mondanom, adósságom van. Havonta jönnek a lányok és elvárná, hogy örömmel fogadjam Őket, de nem tudom. Amíg itt vannak, még mosolyogni sincs kedvem, alig várom, amikor elmennek. (ehhez az is hozzátartozik, hogy amíg itt vannak, vagy a gyerekek civakodását, dumálását hallom, vagy hogy kiabál velük, hogy ezt ne csináld, azt ne csináld, fogd be... stb.) és nem látom hogy Ő is boldog lenne amikor itt vannak, szinte megkönnyebbül mikor elmennek... lehet miattam??!!! Mindig mielőtt jönnek megfogadom kedves leszek, foglalkozok velük, de mire ideérnek felhagy a lelkesedésem, főleg mert úgy járkálnak, úgy csinálnak mintha "otthon" lennének és bármit megcsinálhatnának, pedig ez az én lakásom, csak az enyém.... Persze én nem szólok rájuk csak belül őrlődöm, mérgelődöm. Ehhez még pluszba hozzá jön az is, hogy nyáron megszületett a közös gyerekünk, akit foggal-körömmel fogok védeni velük szemben. Mit tegyek hogy elfogadjam Őket? Hogyan tehetném túl magam hogy ne úgy gondoljak rájuk mint életem megrontóira, megkeserítőire? Hogyan fogadjam el, hogy miattunk élünk rosszabb körülmények között mint élhetnénk? Hogyan dolgozzam fel?? Tudom nem szép dolgokat érzek, de nem tudok mit kezdeni vele, próbálnék küzdeni ellene, de nem sikerül.
Másik dolog, hogy lehet ez már régről indult ki, és ez csak a jéghegy csúcsa?! Mindig is befelé forduló voltam, leginkább egyedül szerettem lenni, és lehetőleg senkivel se megbeszélni a dolgokat. Az első komoly kapcsolatom is olyannal volt akinek volt egy gyereke (összejöttünkkor csak 3 hónapos). Neki sem örültem annyira, sőt sokáig titkoltam a család előtt, hogy olyannal vagyok akinek gyereke van. Lehet ez is közre játszik?
Az is igaz, hogy én szeretek nyugisan lenni, és lehet nem szép dolog, de ha jön hozzánk valaki, alig várom, hogy elmenjenek, mert én inkább csak a férjemmel és a lányommal lennék. Nyugodtan. Ha pl. itt vannak a lányai akkor ennek a nyugalomnak lőttek...
Miért vagyok ilyen? Magamnak való vagyok? Mit tehetek? Kérem segítsen, mert szeretnék jobb lenni!!!! Válaszát köszönöm. üdv. anonymus
Szakértői válasz
Kedves Fiatalasszony!
Először is ne vádolja, ne hibáztassa magát, mert az nem vezet semmire. Nagyszerű már az is, hogy ki tudta, ki merte mondani, mit érez. Erre kevesen képesek. Mert bizony nehéz kimondani, hogy "nem kedvelem a mostohagyerekeimet". Márpedig ez sokszor így van. "Idegen" gyerekekhez más a viszonyunk, mint a sajátunkhoz. És nyilván ezek a lányok arra is emlékeztetik Önt, hogy a párjának volt egy előző kapcsolata.
Amiben talán Ön hibás, hogy előbb, korábban nem húzta meg a határait. Már azt is sokallom, hogy eltartotta a párját, aki ezt természetesnek vette, és elfogadta. Ezek után ne csodálkozzon, ha azt is természetesnek veszi, hogy a lányait is rendszeresen otthonába fogadja, és ellátja. Húzza meg a határait! Mondja meg a párjának, hogy minderre nem telik. Megjegyzem, azért ha havonta egyszer jön a két kislány (ha jól értem), az talán nem olyan megterhelő, de az ellátásukba szálljon be a férje vagy az gyerekek anyja! És én bizony beleszólnék a fegyelmezésükbe, mégiscsak az Ön otthonában vannak. Meg fogják érteni, hogy itt mások a szabályok, és Ön diktál. ne hagyjon mindent rájuk. Legvégső esetben, ha ez ügyben nem tudnak dülőre jutni a férjével, akkor ő találkozzon a kislányaival másutt. Bár jó lenne, ha erre nem kerülne sor. Bátran vállaja fel az érzéseit - legalább önmaga előtt. A gyerekek meg el szokták fogadni, hogy mindenütt mások a játékszabályok, szóval ne féljen őket fegyelmezni. Így a férjének is jobb lesz, ő is kevésbé lesz feszült, ha megvannak a korlátok, sőt a gyerekek is nagyobb biztonságban érzik magukat olyan felnőttek társaságában, akik megmondják, mit szabad, és mit nem. Korlátok nélkül jön a zűrzavar és az anarchia, ami senkinek sem jó. Azzal sincs semmi baj, hogy maga zárkózott, nyugalmat szerető ember. Ezt is fogadja el. Persze havonta egyszer érdemes lenne "elviselnie" a két kislányt, de ha meghúzza a határokat, felállítja a korlátokat és az Önöknél érvényes szabályokat, akkor már nem "elviselés" lesz, hanem lehet belőle egy elfogadó, akár szeretetteljes kapcsolat is.
Remélem, tudtam valamennyit segíteni.
Gimes Katalin2012. 12. 10. 19:50Még nincs értékelés

Kérdeznél a szakértőtől?

Tedd fel kérdésedet – a szakértőnk igyekszik válaszolni.

Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást.