Kedves Katalin!
Segítségét kérném.Férjem alkoholista.2005-ben volt elvonón.5 évig nem ivott.Közben megszületett 2. gyermekünk ,de anyagi helyzetünk miatt kiment külföldre dolgozni.Alkohol problémái 1,5 éve újra jelentkeztek vagyis iszik.
Szeretnék neki ismét segíteni de azt mondja hogy inni akar, elfáradt.
Hogyan segítsek neki?Elmondtam mennyire fontos nekünk és hogy mennyire szeretjük ,de nem jártam sikerrel.
Nem szeretném kitenni a gyermekeimet ennek,főleg a nagy lányomat aki ezen már keresztül ment egyszer.
Kérem segítsen tanácsával.
Köszönettel
Kedves Asszonyom!
Azzal kezdeném – amit kevesen tudnak –, hogy az alkoholizmus betegség, és sajnos nem gyógyítható. Lehet valaki akár hosszú ideig is absztinens, a visszaaesés nem szokatlan, sőt a betegség egyik jellemzője. De ettől ne ijedjen meg, mert van megoldás! Mindjárt rátérek erre is, de előbb a maga segítségéről. Nem tud rajta segíteni, de ne is akarjon. Ez a a férje problémája, a férje felelőssége, a feleség úgymond segítsége csak hátráltatja a gyógyulást. Hogy miért, azzal könyvek hosszú sora foglalkozik, most nem részletezném. Mégis azt kell mondjam: hagyja magára a problémájával, ne akarja megmenteni. (Ezzel nem azt mondom, hogy váljanak el.)
Sajnos az elvonókúrák nem szoktak segíteni (talán ideig-óráig igen, de véglegesen szinte soha.) Csak a fizikai elvonás történik meg ilyenkor, a lelki nem. Ráadásul az orvosok többsége is tehetetlenül áll az alkoholbetegség előtt, nem értenek hozzá, legalábbis a lelki részéhez nem.
A alkoholbetegség, mint írtam, mai tudásunk szerint nem gyógyítható, de felépülés van, és csak teljes és végleges absztinenciával érhető el. Hogyan? Mi az, ami reményt adhat? Nem tudom, hogy a féje hívő-e, vagy legalábbis van-e benne valamilyen affinitás a spirituális létezés iránt? Mert létezik egy-két olyan gyógyító közösség, ami segíthet, pl. a Református Iszákosmentő Misszió. Én a magam részéről - talán szubjektíven - leginkább az AA-ban hiszek, az Anonim Alkoholisták önsegítő csoportjában, ahol a hasonló problémával küzdők osztják meg egymással tapasztalataikat. Rendkívül befogadó és szeretetteljes közeg, és van egy felépülési programjuk. Ma már az ország számos helyén, vidéken is elérhetők (és ingyenesek), Budapesten pedig olyan sok csoportjuk van, hogy minden napra esik egy-kettő, és a város különböző pontjain vannak. Megtalálhatja őket a interneten, a www.anonimalkoholistak.hu honlapon.
Ami Önt illeti (én mindig inkább azzal szoktam foglalkozni, aki hozzám fordul): az alkoholbetegek társainak is vannak önsegítő csoportjai, úgy hívják őket, hogy Al-Anon. Melegen ajánlanám, hogy keresse meg őket, és próbáljon eljárni ebbe a csoportba: mindent megtudhat a hozzátartozók gyakran torz viselkedéséről. És ők is - a sorsközözösség révén - nagy segítséget jelenthetnek – ezúttal Önnek.
Ha még lenne kérdése, szívesen állok rendelkezésére.
Tisztelettel üdvözlöm.