Olvasói kérdés
Kedves Katalin
Továbra is a problémás nagy fiú anyukája vagyok. Amiért írok, hogy vissza jött ugyan a fiam, de minek. Továbbra is folytatja a semmi életmódját. Az iskolának már lőttek, dolgozni nem akar, itthon semmibe sem segít, csavarog, és sorra olyan haverokat szerez magának, akiket én sosem fogok elfogadni, mert isznak, csavarognak, a fogdákat járják stb. Most ott tartunk, hogy azt veszem észre tünnek el a házból dolgaim, minden, ágyneműk, készletek és minden ami mozdítható, majd amikor számon kérem úgy csinál mintha semmi köze nem lenne hozzá, és megjátsza hogy vérig sértettem, és azt akarja hogy a lelkiismeretem engem bántson amiért ilyeneket feltételezek. Amíg nem volt itthon csend és nyugalom volt itthon, egy hangos szó a családban nem volt sem férjemmel sem kisebb fiammal, most hogy haza jött ismét áll álandóan a bál. Ön szerint mit tehetnék hogy hallgasson rám, hogyan érhetném el hogy azt tegye végre amit egy normális embernek tenni kell? Miért van az hogy nem tudom fogni amióta nagy? Miért van az hogy neki tetszik az amit mi nem fogadunk el. Lehet őt még változtatni, hiszen ő nem volt ilyen jó volt, akkor miért lett ellensége a családjának és saját magának? Mit tanácsol, hogyan érhetném el hogy, visszaváltozzon?
Ági

Szakértői válasz
Ha egy kamaszfiúról lenne szó, akkor bizonyára mást írnék, de ez a fiú bizony már felnőtt, és nem teheti tönkre az Önök - három másik ember - életét, így csak azt tudom mondani, bármilyen keménynek hangzik is: küldjék el hazulról! Vállaljon felelősséget a saját életéért. Ne lopjon a szüleitől! Ha beszélni nem lehet vele - úgy tűnik nekem, hogy nem lehet-, akkor veszekedni sem érdemes. De úgy küldjék el, hogy éreztessék vele, nem tagadták ki, a család tagja marad, és ha változtatni tud az életmódján, visszavárják. Próbáljanak ebben következetesek lenni. Nincs hatalmunkban a másik embert megváltoztatni vagy visszaváltoztatni, de ő maga - legfőképpen némi segítséggel - még változhat. Jelezzék neki, hogy ha van ilyen vágy, törekvés benne, akkor abban segítségére lesznek. (pl. pszichológust keresni neki, esetleg részben beszállni a terápia fizetésébe) De ehhez a jelenlegi életformájához ne asszisztáljanak.