Gimes Katalin

Kedves Katalin
Nagyon szépen köszönöm a válaszát, már alig vártam hogy olvashassam. Kicsit megnyugodtam a válaszát illetően, bár az éjszakám zaklatottan és ébren telt nagyfiam miatt. Most látom hogy Önnek igaza van, már nem állíthatom vissza azt hogy mi 4-en egy családot boldogságban alkossunk, hiszen igen, ő már felnőtt és nem lenne szerencsés gyerekként kezelni. A betegségével mindig zsarolt, ha fájdalmat akart okozni akkor közölte hogy nem tesz a kezelést illetően semmit, és élvezte ha sírásban könyörögve kértem őt hogy ne tegye, mert akkor a szövődmények kialakulnak, ami után bizony már semmit nem tehet. Sokszor próbáltam neki elmondani, megértetni vele, hogy örüljön annak hogy ő 5-éve még szövődmény nélküli, ami a korai felismerésnek köszönhető, de ha elhanyagolja a kezelést, akkor sajnos ami időt nyert, azt most elveszíti. Tudom hogy rossz lehet, hiszen ma még gyógyíthatatlan betegség a cukorbetegség, de sokszor mondtam neki hogy bármely percben átvenném tőle ha tehetném, de én nem tehetek róla hogy az anyám és nagyapám betegségét ő kapta meg és nem én. Annyira fáj hogy imádott fiam nem szeret minket úgy ahogyan mi őt, és hogy másokat részesít szeretetében. Természetesen bármikor számíthat ránk, de most szeretném ha érezné milyen ha nem vagyunk neki, mert nagyon megbántott mindanyiunkat, és az ahogyan jó ideje senkiként kezelt már bennünket és alázott meg mások előtt minket, ezt éreznie kell hogy többé ilyet nem tehet. Sokszor volt, sőt naponta fordult elő, hogy direkt a koszt csinálta magakörül mivel tudta hogy idegesít vele, hogy haza csak aludni és enni járt miközben mindenhol máshol rossz körülmények között is jólérezte magát, miközben nálunk bár nem luxus körülmények között ugyan, de szép környezetben bútorok között és tisztaságban élhette volna normális életét. Mindent megtettünk hogy jók legyünk neki, de valamiért minden az ellenkezőjére fordult vele kapcsolatban. -éve azt is megtettük értük, hogy elmentünk az ország másik végére, hogy Ausztriába kijárva dolgozva napi 14-16-órát szebb körülményekre cseréljük a régi szerény környezetünkbe lévő dolgokat, és hogy amit lehet megkapjanak. Minden sikerült az 5-év alatt, egy lakáson kívül mindenünk meg van, reméljük a lakás is 1-2 év kemény munkával megteremtődik hiszen jó esélyünk van rá, de akkor miért teszi ezt velünk? Mi sohasem beszélünk csúnyán ő igen, mi megteremtettük a számára a tanulás lehetőségét még felnőttkorban is, de ő nem él ezzel, mi dolgos becsületes emberek vagyunk ő lusta ha rólunk van szó és a nem tiszta uton akar pénzhez jutni, mi felelőségteljes életet élünk ő nem foglalkozik sem a felelőséggel sem a kötelezetségekkel, mi 21-éve szép példát próbálunk neki mutatni férjemmel de ő az ellenkezője lett. Mit rontottunk el? A másik fiunk olyan lett mint ahogyan neveltük, akkor az elsővel mi hibáztunk? Mit tudna mondani nekem, mert néha úgyérzem belehüjülök a helyzetbe. Köszönöm előre is. pandamaci