Gimes Katalin

Gimes Katalin

Családterapeuta, addiktológus konzultáns
Elsősorban szenvedélybetegen, függőkön (alkoholistákon, drogosokon stb.) tudok egyénileg segíteni addiktológiai konzultáció keretében.
Pár- és családterápiát vállalok mindenféle problémás családdal.
A VI. kerületi, jó helyen levő lakásomon várom szeretettel az érdeklődőket.

Elérhetőségeim:
Honlap: http://szenvedelystop.hu

← Összes kérdés

Olvasói kérdés
Üdvözlöm
Évek óta nagy problémával küzdök, nagy fiam sok-sok bánatot okoz nekem, csak azt nem tudom miért. Sajnos én család nélkül nőttem fel, nagymamám nevelt, nagyon szegények voltunk, és nem szeretett szinte senki. Amikor még gyerek voltam, meg fogadtam, hogy én szerető anyja leszek a gyerekeimnek. Azt hiszem így is lett, első babám elment sajnos kis idős terhesen, és második babám aki most a nagyfiam megszületett végre. Nagyon aranyos jó gyerek volt, el lett kényeztetve, és nagyon sokáig maradtam vele otthon. Én nem is akartam másik gyereket, mert mindent első gyerekemnek akartam megadni. Aztán lett a második fiam 5-év múlva. Nagyon szeretem őt is, és most már jobban is. A nagyfiam nagyon megváltozott 15-éves korában, addig jól viselkedett, ekkor cukorbeteg lett. Sajnos nem kezelte jól, és még ma sem. Szerintem minket hibáztat a betegsége miatt is, és az miatt is hogy gyakran költöztünk anyagi nehézségeink miatt. Mindig olyan dolgokat tesz, ami nekünk fájdalmat okoz, és olyan embereket szeret akiket mi nem. Nem tanult, nem akar sem tanulni, sem dolgozni, pedig ma már 21-éves, sőt csúnyán beszél velünk szülőkkel semmibe nem vesz, pedig mi mindig mindent megtettünk hogy szeressen és boldog legyen. Nem tudok többet teni, és bevallom, anyiszor okozott már szívfájdalmat nekem direkt, hogy szeretem ugyan, de anyira haragszom már rá, hogy egyre kevésbé szeretem őt. Már a törvényt is megszegte, csak hogy bántson minket, és évek óta a cukorbetegségét sem kezeli, csak hogy fájjon. Mi nehéz, de szép házasságot élünk férjemmel 21-éve, és a másik fiunk teljesen más, tisztel és szeret minket, jólérzi magát velünk, és haragszik amiért bánt minket a nagyfiam, a testvére. Ma végleg betelt a pohár amit tett, és elküldtük a háztól, szeretném ha érezné hogy milyen ha nem vagyunk neki, hiszen jó ideje már hogy csak csicskásnak vesz minket. Olyan emberekhez húz, akik a saját gyerekeiket eldobták annak idején, és most a munkabírása végett kihasználják őt, de ő ezt szeretetnek véli a részükről. Aggódom érte nagyon, bajba ne kerüljön, de viszont megleckéztetni meg meg kell, mert ha nem annál rosszabb lessz, hiszen eddig engedtünk neki 15-éves korától, most 21-éves, ez sok év szenvedés volt nekem. Változhat e valami hogy visszakaphassam az én aranyos édes kisfiamat, aki most nem az. Hogyan élhetnénk boldog családi életet 4-en? Várom válaszát, egy anya
pandamaci
Szakértői válasz
Kedves Hölgyem!
Valóban nehéz helyzetről számol be, nehéz mit mondani erre. A nagyfia már félig-meddig felnőtt, és úgy érzem, jól tette, hogy elküldte. Meg kell állnia a saját lábán, hiszen az is szülői feladataink közé tartozik, hogy elengedjük, el tudjuk engedni a gyermekeinket. Ahogy a madarak megtanítják kicsinyeiket kiröpülni afészekből. Viszont jó lenne éreztetni vele, hogy számíthat Önökre, hogy nem vesztette el a szeretetüket, hogy bármi problémájával magukhoz fordulhat, és most nem arra gondolok, hogy anyagilag kisegítik. Ami a betegségét illeti, az is az ő felelőssége. nyilván tisztában van a cukorbetegség minden tünetével, a szövődmények lehetőségével, ha nincs kezelve, de ezt már neki kell megoldania. Ön mint anya természetesen aggódik, de nem élhet helyette. Boldog családi élet négyen? Ez túl nagy kívánság. A nagyfiának most a saját lábára kell állnia, és ha ez sikerülni fog neki, az részben az Önök érdeme lesz. Nem biztos, hogy szerencsés lenne újra kisfiúként a család tagjának lennie. Persze családtag marad, és jó lenne, ha ezt tudná is, de az ő élete már az ő felelőssége. A végtelenségig nem vagyunk felelősek a gyermekeinkért. Engedje el őt, és talán ezzel éri majd el, hogy "tékozló fiúként" valamilyen formában visszatérjen Önökhöz.
Gimes Katalin2011. 03. 10. 21:41Még nincs értékelés

Kérdeznél a szakértőtől?

Tedd fel kérdésedet – a szakértőnk igyekszik válaszolni.

Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást.