Kedves Katalin!
Nagyon megörültem mikor megtaláltam ezt az oldalt és a szakértők között Önt! Nagyon összetett és régen kezdődött a problémánk, nem is tudom hol kezdjem. Van egy 3 éves kisfiam és az apukával van a gond. Nagy szerelem a miénk, korán és váratlanul jött agyerek, nem terveztük, de boldogan vállatuk. Első hibámat akkor követtem el mikor azt hittem a drogok alkalomszerű használatát emiatt örökre abbahagyja. Hetente szívott füvet 2-3-4 alkalommal és ezenkívül volt rá precedens, hogy szintetikus dolgokhoz is nyúlt, nézőpont kérdése, hogy ritkán-e... Vidékre költöztünk a baba miatt, születése előtt pár hónappal. Két hetes volt a gyermek mikor borult a bili, valószínűleg a hiányérzet miatt. Elköltözött én pedig maradtam, de vártam mikor jött hozzánk, szerettem mint páromat és a gyerekem apját. 1,5 éves volt a kisfiam mikor újra összeköltöztünk és úgy tűnt normalizálódik a helyzet. Aztán minden visszatért. fű és hetente a szintetikus is. Nagyon rossz volt, kértem, hogy menjen orvoshoz, kérjen segítséget, mert be kell látnia nem megy neki egyedül. Nem tette. Most ismét külön vagyunk és nem látok visszautat egymáshoz, mert nagy baj történt. Szerintem a drog miatti labilis lelkiállapot és előtörő agresszió hatására megverte az anyját, de olyan szinten, hogy majd' 2 hétig kórházban volt. Nagyon lecsúszott és nem tudom van-e visszaút még számára. Rendőrségi elmeorvosi vizsgálat lesz, azt mondja, ott kér segítséget és próbál változtatni. Nem ígérget, de nem tudom mit tegyek. Azt hiszem én már ki akarok maradni ebből, eddig fogtam a kezét, nem tett semmit, most teljesen egyedül kell ezzel szembenéznie. A gyerek miatt kell távol maradnom ettől, viszont nagyon nagy szüksége lenne most a segítségre. Tényleg orvosi eset, ez abszolút betegség és nem tudom van-e kiút számára, hogy apja lehessen a gyerekének és felnőtt emberként tudjon viselkedni. Nagyon fáj, mert egyébként egy önzetlen, szeretni való ember és imádja a fiát, de teljesen tönkretette az életét és ezzel az egész családjáét a drog. Ehhez az apja elvesztése vezetett részben és az, hogy úgy érezte nem szereti az anyja, csak a nővérét. Ezt nagyon hosszú lenne részletezni, de szerintem először ezt kellene kezelni. Mit gondol erről? Mit kellene tennie? És nekem? A gyereknek mit mondjak? Van még esélye?
Kedves Hölgyem!
Megtisztelt azzal, hogy problémájával hozzám fordult. Válasszuk külön a kérdéseket.
1. Először is, ami a párját illeti, Ön jól látja, ő beteg, és nem akaratgyenge vagy jellemhibás ember, mint azt sokan hiszik. Van számára segítség, de az sajnos nem Ön, mert a hozzátartozó mindig tehetetlen a szenvedélybetegekkel szemben. Elsősorban hosszú, akár egy-kétéves rehabilitációs intézetet tudnék javasolni, melyből van néhány vidéken, főleg Pécsett és Baranya megyében, pl. a komlói Leo Amici Alapítvány intézménye, de bármelyikről van is szó, csak akkor van remény és esély, ha önként, saját akaratából, motiváltan jelentkezik. Ezt vizsgálják is a bekerüléshez szükséges interjún. Tapasztalataim szerint a kórházakat és az elvonókúrákat érdemes elfelejteni, de ezt a rendőrségi (elmeorvosi) vonalat is. A másik lehetőség az önsegítő csoport, jelen esetben az NA (Narcotics Anonimous), ahol hasonló problémával küzdő vagy a múltban küzdött, már felépült emberek osztják meg egymással tapasztalataikat, így segítve egymáson. Úgy tudom, ilyen gyűlések vannak több helyen is az országban, nem csak Budapesten, érdemes utánanézni az interneten. Ez teljesen ingyenes, és nagyon sok szenvedélybetegen segített már.
2. Ami Önt illeti, úgy látom, ösztönösen érzi és tudja, mit kell tennie: nagyon helyesen tette, hogy elengedte a párja kezét, és nemcsak azért, mert máskülönben tönkretenné a saját és a gyermeke életét egy együttélés során, hanem mert csak ezzel segíthet a párjának! Ugyanis igazán akkor van esélye, ha eljut a mélypontig, ahonnan már nincs tovább: vagy belepusztul, vagy feláll. Ez az anyaverés talán ezt hozta most el. Bizonyára a párját is sokkolta, hiszen azt írja, jó ember. Ön maximum annyit tehet, hogy információkat ad át a felépülés lehetőségeiről, de azt is inkább úgy, ha kérdezi Öntől. Szomorú igazság, de ahogy a szenvedélybeteg tehetetlen a szenvedélyével szemben, a hozzátartozó is tehetetlen, sőt ha felveszi a megmentő szerepet, azzal csak ront mindkettőjük helyzetén. De szerencsére Ön minden jel szerint nem kodependens, azaz nem társfüggő, hanem egészségesen áll a helyzethez, bármennyire szereti is a párját.
3. Ami a gyereket illeti: beszélgessen vele minél többet, a részletekbe ugyan nem érdemes belemenni, de az életkorának megfelelően tudhat a dolgokról, és főleg ha kérdez, kapjon őszinte választ. Erőltetni viszont nem kell az apjáról való beszélgetést. Csak az ő igényeinek megfelelően hozzák szóba.
Végül arról, ami minden érintettet érdekel: miért is történt ez? Ön feltételez válaszokat, amelyek talán meg is állják a helyüket, de az okok boncolgatásának nincs itt az ideje. Most az elsődleges lenne a párjának a szerhasználatot teljesen abbahagynia, absztinenssé válnia (esetében a mennyiség csökkentése vagy az alkalmak ritkítása nem elég), persze segítséggel. Később, a felépülés után, és ha még mindig érdekes a kérdés, elmehet pszichoterápiába, vagy együtt elmehetnek családterápiába, az csak hasznukra válna. De ez későbbi "program", most felesleges ezen rágódni, mert semmilyen válasz nem ad segítséget.
Én viszont remélem, hogy valamennyit tudtam segíteni, és ha bármilyen további kérdése van, szívesen állok rendelkezésére.
Gimes Katalin