SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

11 éves kislány segített édesanyjának világra hozni a kistestvérét

Családinet [cikkei] - 2021-06-17
Amikor Jordan Eck elmondta legidősebb lányának, hogy öccse születésekor nem lehet ott a kórházban, a 11 éves Shyanne nem volt túlságosan boldog. Végül mégsem így történt...

A járvány miatt bevezetett korlátozások miatt sok kórház csak korlátozott számú személy jelenlétét engedélyezi. Ennek a kisfiúnak azonban más tervei voltak, amikor a vártnál majdnem 3 héttel korábban világra jött.

Az oregoni édesanya április 21-én arra ébredt, hogy fájásai vannak, és bement a fürdőszobába, hogy megpróbálja kideríteni, valóban vajúdik-e. Mint kiderült, valóban vajúdott, méghozzá gyors iramban.

„Azt hittem, sokkal több időm van” – mondta Jordan„Azt hittem, legalább óráim vannak, nem pedig perceim.”

Az édesanya kiabálása felébresztette legidősebb lányát, aki azonnal mentőt hívott.

„Anyukám éppen szül – vajúdni kezdett, és most a fürdőszobában van” 

– mondta Shyanne a diszpécsernek a hívásról készült hangfelvétel tanúsága szerint.

A diszpécser ezután elmondta neki, mit kell tennie, hogy biztonságosan a világra segítse kisöccsét, Kobe-t.

Nehéz elképzelni, hogy egy 11 éves gyerek segítsen az édesanyjának a szülésnél, de Jordan szerint a lánya nagyon érett a korához képest.

„Ő ilyen. Készen áll az életre, és mindig is ilyen volt” – mondta a büszke anyuka.

Hamarosan a mentősök is megérkeztek, elvágták a köldökzsinórt, és kórházba szállították az édesanyát és az újszülöttet. A gyerekek édesapja még éppen időben érkezett, hogy elkísérhesse őket a kórházba.

„Isten kegyelméből minden tökéletes volt” – mondta a háromgyermekes édesanya. „Nem volt semmilyen komplikáció. Két nyomással kint volt, nagyon könnyű szülés volt.”

Jordan szerint ennek így kellett történnie, hogy a lánya jelen lehessen az öccse születésénél.

„Azt hiszem, ez mindenképpen olyasmi, amire emlékezni fogunk” – mondta Shyanne„Határozottan egy élmény volt, és szeretem az öcsémet" – tette hozzá igazi büszke nővérhez méltón.

Forrás: Filantropikum.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja