SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Sikeresen újraélesztettek egy vendéget a Szt. Lukács Gyógyfürdőben

Családinet [cikkei] - 2021-07-26
Egy idős hölgy szíve leállt úszás közben, emiatt süllyedni kezdett a medencében. Az életéért egy emberként küzdöttek a fürdő dolgozói és egy vendég is.

A szolgálatban lévő úszómester rögtön megkezdte a vízből mentését a többi vendég segítségével. Miután észlelte a parton, hogy a kimentett vendégnek nincs légzése, azonnali szakszerű szívmasszázst kezdett alkalmazni. A másik úszómester eközben értesítette a mentőket, a fürdő szolgálatban lévő vezetője pedig azonnal hozta a defibrillátor készüléket. A defibrillátor elektródáinak felhelyezése után a készülék a sokk leadását nem javasolta, így az úszómester kolléga folytatta a mellkasnyomást a mentő kiérkezéséig. Mire a mentős kollégák 10 percen belül megérkeztek a helyszínre, addigra a vendégnek volt spontán keringése és légzése is. 

Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy mindig is kiemelt figyelmet fordítottak a biztonságos fürdőzésre. Óriási felelősség van az úszómesterek vállán, de egy összehangolt csapatmunka kell ahhoz, hogy egy-egy strandszezon idején akár több alkalommal is sikeres legyen az életmentés. Nagy öröm számunkra, hogy sikerült megmentenünk a kedves vendégünk életét. Fontos az is, hogy úszómester kollégáinkat felújító képzésben részesítsük minden szezon indulásakor.

Varga Erika, a Defibrillátor Plusz Kft. vezetője elmondta, hogy egy ilyen eset során mennyire fontos az időben megkezdett újraélesztés és a csapat felkészültsége, hiszen 4-5 perc elmúltával megfelelő szívmasszázs nélkül az agy visszafordíthatatlanul károsodik. Köszönet a dolgozóknak, hogy életet mentettek.

- A defibrillátor készülékeket már évekkel ezelőtt megvásárolta a fürdő, amelynek használatához oktatást is tartottam csapatommal. Egy ilyen helyen rendkívül fontos, hogy rendelkezzenek életmentő eszközzel, és a megszerzett tudást a gyakorlatba is át tudják helyezni vészhelyzet esetén. Szeretném kiemelni, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. összes fürdőjében mindenhol van defibrillátor, valahol két darab is a fürdőzők és a kollégák biztonsága érdekében.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kalkulátorok kismamáknak és szülőknek

Terhességi, ovulációs, BMI és babaméret kalkulátorok egy helyen. Néhány adat megadásával azonnal megkapod a választ.

12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)

1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.

Szívdobogás, pánik, fulladás 50 felett - szívbeteg vagyok, vagy a hormonjaim?

Ott ülsz a kanapén, tévét nézel, és hirtelen elkezd verni a szíved. Levegőt kapkodsz, pánikba esel. "Szívinfarktus?" - villant át az agyadon. Rohansz a kórházba, EKG, vérvétel, szívultrahang. Az eredmény: minden rendben. "De akkor mi ez?" - kérdezed az orvostól. "Lehet, hogy stressz" - jön a válasz. De te tudod, hogy ez nem stressz. Ez valami más.

WC-ülőkébe szorult a feje egy kisfiúnak - a Heim Pál kórházban operálták le róla

A Sebészek a Gyermekekért Alapítvány a közösségi oldalán osztott meg egy különös esetet: egy kisfiú feje beszorult a WC-ülőkébe. Hogy pontosan mi volt az eredeti elképzelés, azt talán már sosem tudjuk meg, de a Heim Pál Gyermekkórház orvosainak és a bátor kisgyereknek a közös mentőakciója végül sikeresen végződött.

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja