SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Praktikus tanácsok - nyári előkészületek az óvodakezdésre

Családinet [cikkei] - 2018-06-08
Arról, hogy pontosan mire lesz szükségünk ősztől az óvodában, az első szülői értkezelten az óvónők adnak részletes felvilágosítást. A pontos lista óvodánként változik, erről a beiratkozás során, vagy az azt követő szülői értekezleten kaphatunk tájékoztatást. Van azonban néhány dolog, amit óvodától függetlenül már a nyár folyamán is beszerezhetünk, így nem terheli egyszeri, nagyobb kiadás a családi kasszát. Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője néhány hasznos tanácsot osztott meg velünk.

Mekkora legyen az ovizsák?

A legtöbben elsőként az ovizsákot vásárolják meg. Több színben, mintával és méretben kapható, külső zsebbel vagy anélkül. Ahhoz, hogy gyermekünk igazán praktikusan tudja majd használni, jó ha ismerjük a szekrény paramétereit, ahová az ovizsák kerülni fog. Ha a szekrényen külön polc is van, akkor elég lehet kisebb ovizsák is, mert nem kell minden ruhát benne tartanunk. Létezik nyitott és cipzáros kivitel is, külső zsebbel vagy anélkül. Fontos, hogy mielőtt kiválasztanánk a megfelelő darabot, tájékozódjunk az óvodai szekrény méretéről! Némely szekrényekben csak a gyerek méretű vállfák férnek el, a felnőtt méretűek nem, ezt mindenképp érdemes lemérni még vásárlás előtt.


Váltó-, benti-, kinti ruha rendszerezve

A nyár folyamán, apránként érdemes az óvodai váltóruhákat is beszerezni. Pólóra, rövidnadrágra és melegítőre egészen biztosan szükségünk lesz, ezekből egyszerre több darabot is az óvodában tartani, hiszen elég csak egy balul sikerült kézmosás és máris nedves lesz a pólója, nadrágja is. Arra azonban majd ügyeljünk, hogy a váltóruhákat a zsákban tartsuk, de legalább is jól elkülönítve a kinti váltóruhától és a hazamenős ruhától. Beszéljük meg gyerekünkkel, hogy például a polcon lévőt kell felvenni, ha kimennek, a zsákban lévő pedig a csere. Az óvodai élet nagyobb önállóságot követel már kiscsoporttól kezdve a gyerekektől, amennyire tudjuk, könnyítsük ezt meg nekik.


Óvodai jelek-csak egyszerűen

Óvodától is függ, hogy a gyerekek mikor kapják meg az ovis jelüket, vagy mikor választhatjuk ki. Van, ahol már a beiratkozásnál kiderül, vagy a nagyobb testvér után "örökli" a kisebb a jelet, de van, hogy csak az első szülőin tudunk egyeztetni a jelválasztásról. Ha megvan az ovis jel, akkor következő feladat, hogy a fogmosópohártól kezdve az ovizsákon át az ágyneműig, kéztörlőig minden óvodába kerülő holmira rávarrjuk, rajzoljuk vagy ragasszuk a jeleket.
Ennek egyrészt praktikus oka is van - a gyermek könnyebben tájékozódik, de más szempontból is fontos; segíti, hogy megszokja a jelét - a jellel szinte teljesen azonosul. A kézimunka iránt nem lelkesedő szülők számára is tökéletes eredményt garantál, a vasalható vagy készen vásárolható ovis jel. Ha a vásárlás során jelezzük, néhány üzletben vállalják a felvarrást is, így mi már a jellel ellátott kéztörlőt, ágyneműt és ovizsákot kapjuk kézhez. A fogkefére, fogmosó pohárra pedig matrica formában is megvásárolhatjuk az ovisjelet.


Jeleket a ruhákba is!

A ruháknál további bonyodalmat okozhat, hogy nagyon könnyen elkeverednek. Egy nap többször is átöltöznek - amikor az óvodába érnek, amikor kimennek az udvarra, majd bejönnek, alvásnál pizsamába, majd vissza - higgyük el, hogy komoly feladat egy 3 évesnek minden alkalommal a saját ruháit megtalálnia és felvennie. Ráadásul az óvodakezdésre rendszerint több új ruhát is kapnak, akár többen is egyformát - így sok esetben tényleg fejtörést okoz az öltözködés. Ebben jelenthet nagy könnyebbséget, ha textilfilccel a gyerek összes óvodában viselt ruhájába – az alsóneműtől a pizsamán át a pólókig, nadrágokig – belerajzoljuk az óvodai jelét.


Ovis hátizsák

Szintén a nyár folyamán beszerezhetjük a mindennapokban jól használható - például az alvós állat, vagy váltóruha szállítására is használható - ovis hátizsákot, de szükség lehet rá egy-egy ovis kirándulás alkalmával is. Ha a családban van nagyobb, iskolás testvér, akkor a kisebbek is örülnek, ha az iskolatáskához hasonlóan ők is kapnak valami "nagyfiús-nagylányos", pakolható hátitáskát. Itt arra érdemes figyelni, hogy jó minőségű, strapabíró darabot válasszunk, erős cipzárral, és persze gyermekünk számára kedves mintával.

Forrás: jatekliget.hu
Indexkép: pxhere

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja