Tanácsok tiszteletlenség ellen - egy amerikai orvos észrevételei, amelyeket mi is megfogadhatunk

„Mivel Kyle nem néz fel a telefonjából, édesanyát kérdezem, mióta fáj a fiú hasa. ’Azt hiszem, két napja’ – feleli az asszony. ’Fogd be anya, azt se tudod, miről beszélsz’ – veti erre oda a tízéves Kyle egy rövid nevetés kíséretében anélkül, hogy egy pillanatra is abbahagyná a videójátékot.” – idéz fel egy jellemző esetet a praxisából a háziorvos. Mint mondja, a 80-as 90-es években elvétve találkozott hasonló tiszteletlenséggel, mára azonban ez a hangnem mindennapossá vált a gyerekek körében nyilvánosan is. – írja a Todaysmama. 

Hogyan történhetett ez meg? Könnyű rávágni, hogy a fegyelmezés hiánya miatt, ám a probléma gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak vissza. Mint mondják, a gyerek a társadalom tükre. Leonard Sax The Collapse of Parenting (A nevelés összeomlása) című könyvében felhívja a figyelmet arra, hogy míg húsz évvel ezelőtt az amerikaiak tisztelték például az elnököt, erre ma már nem képesek.

Ebben a tekintetben nekünk is van hova fejlődnünk. Nézzünk magunkba: létezik-e olyan tekintélyszemély az életünkben, akit nyíltan tisztelünk, és a gyerek erről tud? Vagy otthon is folyton szidjuk a főnököt, a nagymamát és a gyerek osztályfőnökét? Ha mi magunk így állunk hozzá az idősebb vagy tekintélyesebb ismerőseinkhez, mégis milyen alapon várjuk el, hogy a gyerekünk felénk tiszteletet fog mutatni?

Az egész társadalomra kiterjedő szerepzavarral állunk tehát szemben. A multinacionális cégekben általános a tegeződés a vezérigazgatótól a takarítónőig, és a vezetők nem igazán szeretnek a mindennapokban a tekintélyszemély szerepében fellépni, szívesebben söröznek inkább együtt a beosztottjaikkal. Ugyanez a folyamat figyelhető meg a családokban is, ahol a „demokratikus” nevelés zászlaja alatt olyan döntéseket adnak át a gyerek kezébe, amely nem az ő asztala lenne. Dr Sax a CBS televíziós társaságnak adott interjújában elmesélt egy jellemző esetet. Egy középiskolában megpróbálták kitiltani a mobiltelefonokat az osztálytermekből. Az egyik szülő felháborodásának adott hangot, mondván: neki muszáj elérnie sms-ben a lányát, hogy megkérdezze tőle, mi legyen a vacsora. Húsz évvel ezelőtt még fel sem merült volna, hogy a menü eldöntése ne a szülő feladata legyen.

Dr Sax azt a – jellemzően amerikai, de mindenképpen figyelemre méltó – jelenséget is megemlíti, hogy a mai szülők nem érzik magukat felhatalmazva arra, hogy a nevelési helyzeteket maguk megoldják, hanem minden problémával szakemberhez fordulnak. A praxisok tele vannak olyan „problémás” gyerekekkel, akikkel mindössze annyi a baj, hogy szófogadatlanok, rohangálnak, tárgyakat dobálnak – tehát csupa olyan, mindennapos nehézség van velük, amelyet normális esetben a szülőnek tudnia kellene kezelni. Az Egyesült Államokban 90 százalékkal több gyerek áll magatartásproblémák miatt orvosi kezelés alatt, mint mondjuk Olaszországban.

Hogy mit tehetünk? Sajnos a társadalmi változások ellen egymagunkban nem tudjuk felvenni a harcot, de a saját családunkban nekikezdhetünk a szemléletformálásnak. Némelyik tanács elsőre talán szentségtörésnek fog hangzani, pedig minket még valószínűleg ezek alapján neveltek.

Legyen a család az első! Nem a gyerek, hanem a család egésze. Ragaszkodjunk a közös ebédhez azon az áron is, hogy neki haza kell jönnie a focizásból, és ne engedjük, hogy kihagyja a családi programokat azért, mert épp máshoz van kedve.

Kevesebbet kérdezzünk! Ne csomagoljuk az utasításokat kérdésbe. „Most már hazamegyünk a játszótérről?” „Összepakolod a játékaidat?” – ismerős? Ezek helyett ne féljünk nyíltan kijelenteni, hogy most már indulás, vagy hogy itt az ideje a rendrakásnak. Bánjunk óvatosan az olyan – empatikusnak tűnő – kérdésekkel is, mint a „Te mit szólnál, ha a testvéred bánna így veled, ahogy te vele?” mert könnyen lehet, hogy bűnbánat helyett olyasmi választ kapunk, hogy „Akkor én seggbe rúgnám.”

Több elvárás és kevesebb döntési helyzet! Az orvos megfogalmazása szerint: „Bizonyos helyzetekben elvárhatjuk, hogy a gyerekek felnőttként viselkedjenek, de nem rendelkezhetnek a felnőttek tekintélyével.” Ma mintha éppen fordítva lenne. A gyerekek felnőtt döntéseket hozhatnak – mi legyen a vacsora, mi legyen a hétvégi program, melyik iskolába szeretnének járni -, miközben a viselkedésük finoman szólva is éretlennek mondható.

Ne féljünk tehát változtatni! Gondoljuk őszintén végig, mi az, amin változtatnunk kéne, és tegyük meg a lépéseket mielőbb. Ha szükségét látjuk, üljünk le a gyerekkel, és vázoljuk fel az új szabályokat. Békésebb családi élet és kiegyensúlyozottabb fiatal lesz a jutalma.

Fotó: caissie / pixabay