Négy-ötéves korban a gyerek egy perc alatt végigszalad a lakáson, közben három kérdést tesz fel, rajzol egy emberkét három hatalmas ujjal, és először próbálja ki, mi történik, ha nem mondja el, hogy ő törte el a vázát. Ez a nagycsoportos óvodás évek ideje: a barátságok, a szabályok és a "miért" korszakáé. Összeszedtük, mi történik a 4-5 éves gyerek testi, értelmi és szociális fejlődésében, és mivel segíthetjük.
Fizikai fejlődés 4-5 éves korban
Egyedül mosakszik, fogat mos (a szülő utánmosása mellett), öltözik és vetkőzik, viszonylag kulturáltan eszik, pohárból iszik, előveszi és elrakja a játékokat. Egy felnőtt ellenőrzésével végig tud csinálni egy egyszerűbb tevékenységet (felmossa a fürdőszoba padlóját).
Szalad, elindul és megáll anélkül, hogy elesne, hirtelen ki tud térni, ugrándozva vagy galoppban halad. Amikor felugrik, magasra emeli a lábát, földet érésnél behajlított térddel csökkenti az ütést. Váltott lábbal megy le és fel a lépcsőn. El tudja dobni a labdát egy kis távolságra, két kézzel elkapja a kezébe dobott nagy labdát. Nem szeret egy helyben maradni, szeret szaladgálni és fogócskázni, mindig versenyt szeretne futni a következő fáig, és végig akar menni a következő falon. A labdajátékok, a foci vagy a kidobós javítják az egyensúlyérzékét és a koordinációt.
5 éves korban már végig tud menni egy alacsony falon, járdaszegélyen, felmászik a játszótéri csúszda lépcsőjén, felkapaszkodik a nagy mászókára, biciklizik (sokan már pótkerék nélkül), a fogócskánál félreugrik, nagy játékokat visz.
Meg tud tanulni úszni, korcsolyázni, síelni, táncolni. (A trambulin viszont hatéves kor alatt nem ajánlott, védőhálóval sem - a gyermekgyógyászok a sok törés és fejsérülés miatt kifejezetten ellenzik.) A mozgása már felnőttesebb, bár még hiányzik a felnőttek ereje és előrelátása. Még mindig ügyetlen egy kissé, és nem mindig látja előre a tettei következményét (hogy a táskáját lóbálva leverheti az asztalról a poharat).
A finommotoros mozgásai már fejlődnek, de még közel sem érik el a felnőttek szintjét. A többi gyerek kergetése és kikerülése segítségével megtanulja előre megtervezni a mozdulatait; erre a mászókázás, a biciklizés és a foci is jó. A WHO ajánlása szerint a 3-4 évesnek napi legalább 180 perc változatos mozgás kell, ebből legalább 60 perc közepes vagy erős intenzitású; 5 éves kortól napi legalább 60 perc közepes-erős mozgás az ajánlott minimum.
Értelmi fejlődés: rajz, számok, emberkék három ujjal
Rajzaiban egyes testrészek esetleg még hiányoznak, de amit lerajzol, az a megfelelő helyen van. Lehet, hogy nincs is test, de a lábak alul és a karok oldalt vannak. A rajzokon kevés a ferde vonal, a kémények általában nem párhuzamosak a papír szélével. Az események leírásánál tekintettel van a hallgatók nézőpontjára is, megadja azokat a részleteket, amelyek elárulják, merre kell nézni, amikor beszámol valamiről. Golyókat és hurkákat csinál gyurmából, amelyekből emberkéket formáz. Szétlapítja a golyókat, és tányérra teszi a hurkákat. Néha meg szeretné tartani műveit. Szereti a "bolondos" gyurmakészleteket, amelyekkel hajat vagy spagettit lehet csinálni. Ügyesebben bánik a ceruzával, mint a festékkel, de mindkettőt gyakorolnia kell; az irkafirka kezd írásra hasonlítani. Számol, és kezdi megérteni a számok jelentését. Rendet tud teremteni 3-4 tárgy között.
Állandóan összehasonlítja a saját dolgait másokéival. Élvezi a párosító játékokat. Egyre hosszabb az emlékezete, úgy viselkedik, mintha folyamatos terve és gondolatmenete lenne. Csoportosítja a tárgyakat, de a felosztás logikája még mindig sajátos. Másnak tetteti magát, azt játssza, hogy valaki más; váltakozva saját maga és a másik, vagy tárgyakkal helyettesít dolgokat. Ezzel annak megértését gyakorolja, hogy a dolgokat különböző szempontokból lehet nézni. Játékai összetettebbek és fantáziadúsabbak, de csak egyszerűbb szerepeket tud alakítani. Követi az utasításokat, de nem képes összetett történetet irányítani, mint a nagyok, vagy könnyedén váltogatni a valóságot és a szerepeket.
5 éves korára egyre részletesebben kidolgozza a rajzokat. Az újonnan hozzáadott részletek eleinte nagyok, és nem mindig pontos a számuk: az emberkéknek három hatalmas ujjuk van, vagy a ház tele van ablakokkal. A szemek nem pontok, inkább körök; az emberkéknek hajuk, nyakuk, gombjaik és térdük is van. Gyurmából egyszerre több embert is csinál, kipróbálja, mi történik, ha összegyúrja a különböző színeket. Egy-egy új technika hosszú időre lekötheti. Állítsuk ki a műveit a lakásban, ne csak az ő szobájában - néhány parafatáblával "korlátozhatjuk" a mennyiséget. Egyik-másik gyerek nyomtatott betűkkel ráírja a nevét a képeire, és bár a kémény gyakran még mindig furcsa szögben ül a tetőn, egyre több a rézsútos vonal a rajzon.
Szociális fejlődés: barátok, szabályok és az első füllentések
Megérti, hogy mások gondolatai, élményei és érzései különböznek az övéitől, és kezdi számításba is venni ezt a többiekkel való érintkezés során. Elmagyarázza az eseményeket, ha tudja, hogy a szülő nem volt jelen.
Már nem bontja le a mondatokat két szóra; indokol, megvitatja indokait és problémákat old meg, érti és tiszteletben tartja a szabályokat, elmondja, mit gondol, érez. Folyékonyan beszél, kérdez, érti a válaszokat, magyarázat útján képes tanulni. Képes arra, hogy gondolkodjon azon, amit nem lát - a beszéd révén ezt meg is tudja tenni. Eljátszik dolgokat, beszélget és érvel. Utánozni tudja, amit egy nappal korábban látott, de még mindig elsősorban az befolyásolja, amit lát. Azt hiszi, hogy ő a világ közepe, és hogy a tárgyak élnek. A múltban történt és a jövőben várható dolgokról beszél.
Bosszantja és csúfolja a testvéreit, társait. Könnyen köt és bont fel barátságokat. A barátságok erősebbé válnak, de még mindig civakodik a többiekkel. Utánozza a többi gyereket. Sokat kell saját korcsoportja társaságában lennie, és helyet kell teremteni a vaduláshoz is. Amikor hazajön az oviból, nem azt kérdezi, hogy "Ismered azt a fiút, akivel játszottam?", hanem hogy "Ismered a piros kocsis néni kisfiát?".
Sok gyerek ebben a korban kezd füllenteni, mivel rájött, hogy a szülei nem mindig látják, amit csinál, és tudja, hogy megúszhatja a rosszalkodást. Ez fejlődési jelnek tekinthető: azt jelzi, hogy megértette, mások fejében más van, mint az övében. Nem érdemes drámát csinálni belőle; segítsünk, hogy biztonságos legyen igazat mondani.
Mire 5 éves lesz, a beszélgetésben érveket, indokokat hoz fel és megvitatja őket, problémákat old meg. Még tovább terjed az emlékezete, kezd összehasonlításokat tenni, érti, hogy mindenkinek mások az érzései és az érzelmei. Beszélni tud arról, ami a múltban történt, nincs szüksége külső jelekre az események felidézéséhez. A nyelv segítségével érti meg a dolgokat, sorrendet tud felállítani egyes tárgyak között. Odafigyel, és bonyolultabb szabályokat is megért. Magyaráz, és szeret a felnőttek kedvére tenni.
Hogyan fejlesztheted, segítheted a 4-5 éves gyereket?
Szaladgálás közben hirtelen nekilódul, kikerüli társát; birkóznak. Hagyjuk vadulni őket. Az építésben jártas gyerek sokkal kisebb elemekkel és bonyolultabb játékokkal is megbirkózik.
A szülő legyen edző a kispadon és szurkolótábor, de ne siessen a segítségére, ha nincs szüksége rá. Dicsérje és értékelje erőfeszítéseit. Fogja vissza a kritikát, inkább a viselkedést bírálja, ne a kicsit: ő egy jó gyerek, aki éppen rosszul viselkedik. Adja tudtára, hogy a felnőttek is követnek el hibát. Mondja és mutassa meg neki, hogy szereti.
Gyakran utánozza a szülők testtartását és hangját. Játsszunk utánzásra serkentő játékokat! Elsajátította a környezete által beszélt nyelv(ek) főbb nyelvtani szabályait. Tekintsük természetesnek, hogy a gyerek szépen beszél. Beszélgessünk a múltról, a jelenről és a jövőről, például fényképek segítségével (felismeri a saját babakori képeit). Bíztassuk őt különböző nyelvtani elemek használatára: beszélgessünk arról, hogy mit csináltunk a múltban, és mi lesz a jövőben. Megérti, hogy az élete folyamatos, ő mindig ugyanaz a személy volt és lesz; nem mondja már, hogy "Ha majd nagy leszek, apu/anyu leszek".
A mindennapi mese ebben a korban is a legjobb befektetés: a felolvasás bővíti a szókincset, fejleszti a figyelmet és az iskolai olvasástanulást is megalapozza. A képernyő ezt nem pótolja: a Bethesda Gyermekkórház 2025-ös ajánlása szerint óvodáskorban legfeljebb napi 30 perc képernyőidő fér bele, lehetőleg közösen nézve, és lefekvés előtt egy órával már nem.
Játékai: építőjátékok, könyvek és kirakós játékok, amelyek segítenek kategorizálni, egyszerű társasjátékok, memóriajáték, gyurma, olló-ragasztó-papír, labda, futóbicikli vagy bicikli, beöltözős és szerepjátékok.
Mikor érdemes szakemberhez fordulni?
Beszéljük meg az óvónővel, a védőnővel vagy a házi gyermekorvossal, ha a 4-5 éves gyerek:
- beszédét idegenek nehezen értik, sok hangot cserél, nem beszél összefüggő mondatokban, vagy nem tud elmesélni egy rövid történetet;
- 5 évesen nem tud legalább 6 testrészből álló emberkét rajzolni, kört, keresztet, négyzetet lemásolni, vagy nagyon ügyetlenül fogja a ceruzát;
- nem érdeklik a többi gyerekek, nem játszik szerepjátékot, nem tud közös szabályjátékban részt venni;
- figyelme néhány percnél tovább semmire nem tart ki, folyamatosan mozog, vagy éppen ellenkezőleg: szélsőségesen visszahúzódó és szorongó;
- gyakran elesik, nem tud fél lábon állni, lépcsőn váltott lábbal járni;
- a dührohamok 4 éves kor után is naponta többször, hosszan jelentkeznek, vagy közben magát, másokat bánt.
Az óvodai logopédiai szűrés, az 5 éves kori státuszvizsgálat és a pedagógiai szakszolgálat ingyenes vizsgálata pont erre való. Ne várjunk az iskolakezdésig: minél korábban indul a fejlesztés, annál többet ér.
Gyakori kérdések a 4-5 éves gyerek fejlődéséről
Normális, hogy a négyévesem hazudik?
Igen, sok gyereknél 4 éves kor körül jelenik meg: megérti, hogy a szülő nem lát a fejébe, és kipróbálja, mi történik, ha mást mond. A füllentés ebben a korban fejlődési lépés, nem jellemhiba. Ne állítsunk csapdát ("Te ettél a sütiből?" - amikor látjuk a morzsát), inkább állapítsuk meg a tényt, és dicsérjük, ha bevallja.
Miért hisztizik még négyévesen?
Az érzelemszabályozás lassan érik, a fáradtság, az éhség, a túl sok inger vagy egy nagy változás (új csoport, testvér) 4-5 évesen is kihozhatja a kicsit a sodrából. A különbség a kétéveshez képest, hogy már lehet vele előre beszélni, és utólag átbeszélni, mi történt.
Mikor kezdje az iskolát?
Magyarországon a gyerek abban az évben válik tankötelezessé, amelynek augusztus 31-éig betölti a 6. életévét. Ha a szülő úgy látja, hogy még egy év óvoda kellene, azt az Oktatási Hivatalnál kell kérelmezni, legkésőbb a tárgyév január 18-áig (a felület jellemzően december végén nyílik) - erre a 4-5 éves kor a felkészülés ideje.
Kapcsolódó cikkek a CsaládiNeten
- Mikor kezdi az iskolát a gyermekem? - Kalkulátor
- 10 dolog, amit tudnia kell a gyereknek, mire iskolába megy - egy pedagógus listája
- Tanítsd meg őt várni, és mindig el fogja érni, amit szeretne! - A híres Marshmallow-teszt tanulságai
- Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: a korlátlan kütyüzés veszélyei
- Hány évesen tanuljon biciklizni a gyerek?
- Mikor kezdjünk el úszni tanulni a kisgyerekkel?
- Sokkal fontosabb, mint gondolnád: így fejleszti a gyereked a szabad játék
A cikksorozat további részei
- Az 1-2 éves gyerek fejlődése
- A 2-2,5 éves gyerek fejlődése
- A 3 éves gyerek fejlődése
- A 6-7 éves gyerek fejlődése
- A 7-12 éves gyerek fejlődése
- A 12-15 éves kamasz fejlődése
További tudnivalók: a tankötelezettség és az iskolahalasztás szabályai az Oktatási Hivatal (oktatas.hu) oldalán érhetők el; a képernyőidő-ajánlás a Bethesda Gyermekkórház 2025-ös tízpontos útmutatójából, a napi mozgásmennyiség a WHO 5 év alatti gyerekekre vonatkozó ajánlásából származik.
