SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A szelén a másik csodafegyver, hogy átvészeljük a telet

Családinet [cikkei] - 2015-11-26
A D-vitaminról tudjuk, hogy nem csak a csontritkulás megelőzése miatt fontos. Pótlásával - több krónikus betegség megelőzése mellett - az őszi-téli időszakban gyakori megbetegedéseket is csökkenthetjük. Prof. Balázs Csaba endokrinológus, immunológus, az Endokrinközpont orvosa emellett a szelén kedvező hatásaira is felhívja a figyelmet.

Korábbi évek kutatásai igazolták, hogy a hazai lakosság döntő többségénél jelentős D-vitamin hiány jelentkezik tél végére. A D-vitamin napfény hatására termelődik a bőrben, ezért a téli hónapok alatt fontos pótolni tabletták, cseppek segítségével. A jelenleg érvényben lévő ajánlások szerint gyerekeknek 1000NE, felnőtteknek 2000NE az ajánlott napi bevitel.

Az utóbbi évek figyelemfelhívó kampányának köszönhetően sokkal többen tudnak a D-vitamin szerepéről. Van azonban egy nyomelem, amiről kevesebbet hallani, pedig szintén fontos eszköz a védekezésben. A szelén szedését minden betegem számára javasolni szoktam – mondja Prof. Balázs Csaba. „Betegeim körében elsősorban hormonális problémák – pajzsmirigy rendellenességek, női és férfi meddőség - kapcsán merül fel a szelén szedése, ám egyéb betegségek kiegészítő terápiájában és prevenciójában is hasznos eszköznek tartom. A szelén pótlás segíthet megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket, antioxidánsként pedig a bőrön jelentkező gyulladásos betegségek, a stroke, az asztma, a diabétesz, vagy a daganatos elváltozások kockázatát is csökkentheti.” 

Számos kedvező tulajdonsága mellett, a téli időszakban leginkább a szelén antivirális hatását élvezhetjük. 2005-ös felmérések alapján az influenzajárvány Európa azon országaiban volt különösen nagymértékű, ahol alacsony szelén szint jellemző. „Európa országainak nagyobb részében, így hazánkban sem elegendő a talaj szeléntartalma. A szelénben legszegényebb skandináv országokban erre a problémára már megoldás is született: különböző módszerekkel érték el, hogy az ott termesztett növények, és az arra épülő táplálékláncban a szelénhiányt kiküszöböljék.”

Szelén a legnagyobb mennyiségben a brazil dióban, a tenger gyümölcseiben (rák, kagylók, tonhal), állati belsőségekben, szárnyasok húsában és a vörös húsokban található. Jó forrásai még a tejtermékek - elsősorban a vaj -, a citrusfélék, az avokádó, hagyma, paradicsom, sörélesztő és a teljes kiőrlésű gabonafélék. A brokkoli különösen sok szelént tartalmaz. 

Mivel azonban az étrendünk gyakran nem tartalmazza napi szinten a felsorolt élelmiszereket, illetve a talaj alacsony szeléntartalma miatt az egyes ételek szeléntartalma nem éri el a szükséges napi mennyiségét, érdemes táplálék kiegészítőként fogyasztani, meghatározott mennyiségben. A szelén nagy dózisban mérgező hatású, ezért nagyon fontos, hogy betartsuk az orvos által felírt napi dózist. „Meg kell találnunk tehát azt a tartományt - általában 150-200 ug/nap - amelytől kedvező hatás várható, azonban a dózis függ a beteg állapotától, az indikációtól: a kritikus állapotban lévő betegeknek ennél lényegesen nagyobb dózisra van szükségük. Az optimális hatás érdekében a napi szükséges mennyiséget személyre szabottan javasolt beállítani: csak akkor és csak annyit, amit a szervezetünk feltétlenül igényel.”

Forrás: www.endokrinkozpont.hu
Fotó: www.flickr.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja