SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Nyáron romlik a visszerek állapota

Családinet [cikkei] - 2011-07-20
A nagy melegben egyre többen tapasztalják, hogy visszereik erősebben kidagadnak és kellemetlenebb tüneteket is okoznak. Dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical angiológusa, érspecialistája a kockázati tényezőkről és a megoldási lehetőségekről beszélt.

Az álló foglalkozás kockázatos

Különösen a nőket és az álló foglalkozásúakat érinti a visszérbetegség, amely kezeletlenül súlyos szövődményekhez vezethet, megelőzéséért viszont sokat tehetünk. Ezt nyáron különösen komolyan kell venni, hiszen a melegben a panaszok romolhatnak.
A visszér-betegség oka a visszerekben megnövekedett nyomás, ami főként a gravitációból ered, és tartós fennállása a vénabillentyűk elégtelenségéhez, a vér pangásához, majd az erek kitágulásához vezet. Amennyiben a felmenők is szenvedtek ettől, az utódoknál is megvan a hajlam a kialakulásra. A jellegzetes tüneteket felismerve tehát mindenképpen orvoshoz kell fordulni. Ilyenek a láb- és bokadagadás, a lábszárfájdalom, a visszeresség hirtelen rosszabbodása, a bőr bepirosodása, nyomásérzékenység, illetve a gáttáji visszerek kialakulása.
 
Rizikófaktorok, amely esetén fontos a megelőzés:

- Nyári meleg
A visszerek állapota a kánikulában azért romlik, mert a melegben az erek kitágulnak, lassul a vérkeringés, fokozódik a pangás és emiatt rosszabbodnak a panaszok. Éppen ezért nyáron elengedhetetlen a kompressziós zokni viselése fontos lehet a kezdeti stádiumban is. Visszeres problémáknál kerülendőek a hosszú forró fürdők és a szaunázás!


- Álló munka
Mindazok, akik rendszeresen 8-10 óránál többet állnak egyfolytában (például pincérek, eladók), a vénás véráramlás egyik fontos feltételétől, a környező izmok munkájától vannak megfosztva. Ilyen szempontból a mozgásszegény, ülő életmód is jelentős kockázati tényező.

- Terhesség / elhízás  
Az első trimeszter idején főként a hormonális hatások, később pedig a vénás nyomást okozó, növekvő testsúly következtében változik meg a vénás keringés. Különösen többszörös terhesség esetén megjelenhetnek gáttáji és a kismedencei vénatágulatok is, ezek azonban a legtöbb esetben a szülést követően visszafejlődnek. A hanyattfekvés a vénák összenyomódása által fokozhatja is a panaszokat. Fontos, hogy az érintett kismama minél hamarabb szakszerű tanácsokat kapjon!

Mit lehet tenni?

Léteznek a mindennapokban bevethető tippek, amelyek enyhíthetik a tüneteket. Ilyen a

  • meleg-hideg váltózuhany, amely kiváló
  • a túl magas sarkú cipők kerülése (optimális az 5 centi alatti sarokmagasság
  • a túlsúly leadása
  • rendszeres mozgás, esténként értorna a vénák kiürítése végett
  • napközben kompressziós harisnya viselése, esténként a láb felpolcolása.

Komolyabb tünetek esetén merül fel a tágult visszerek eltávolítása műtéttel, illetve a szklerotizáció, amely során egy speciális anyagot fecskendezünk a vénába. Ez az anyag elzárja a vénát és ezzel megszünteti az adott érszakasz visszértágulatát. Ilyenkor az elzárt vénaszakasz feladatát a környező egészséges vénák veszik át. – ismerteti dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical angiológusa, érspecialistája.

Forrás: www.oxygenmedical.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja