Legfrissebb cikkek

Változnak az idők...halljuk ezt sokszor. Régen én is laza fintorral hallgattam anyám, nagyanyám "bezzeg az én időmben..." kezdetű beszámolóját. Most már én nosztalgiázok, vágyok vissza az egyszerűbb és szorosabb kapcsolatokat fűző múltamba. De nem időzhetek ott sokat, maximum meríthetek egy kis erőt, hiszen itt várnak rám a gyerekek, az ő értékeiket, emlékeiket most van idő megteremteni. Sajnos ez egyre nehezebb, ha körülöttünk rohan minden és mindenki, mint a mérgezett egér...

Az ember, mikor kezébe vesz egy könyvet, sohasem tudhatja, hogy a holnapja az olvasmány miatt mennyire meg tud változni.

Egy levél a jövőből, avagy milyen lesz az élet 2110-ben? Jövőbeli énemtől kaptam ezt a levelet, amelyet most megosztok a tisztelt olvasókkal. Az írásban megtudhatják azt is, mi a legfontosabb egy 100 évvel később élő embernek, s hogy van-e különbség a ma és jövő embere között?

Egy olyan hotelben, ahol egész évben naponta több mint száz kisgyermek pihen együtt szüleivel - a kiemelt időszakokban nem ritka a kétszáz feletti gyermeklétszám -, elkerülhetetlen, hogy ne történjenek apróbb balesetek, kisebb sérülések. Ezért a szálloda speciális tanfolyamot szervezett, amelyen az intézmény valamennyi munkatársa elsajátította a legfontosabb tudnivalókat.

Minden mozdulatunk a személyiségünkre jellemző akciók-reakciók sorozata. A mozgását figyelve következtethetünk egy vizsgált személy tulajdonságaira, így az írómozgásból is elemezhető létrehozójának egyénisége. Az írás és a rajz ezért mozdulataink síkban rögzült lenyomatainak tekinthetők.

Rengeteget hallani arról, hogy milyen nehéz beilleszkednie a társadalmilag kevésbé, vagy egyáltalán nem tolerálható gyermekeknek. Egy hátrányos adottságú gyermeknek - ezen belül is az autista tünetegyüttesben szenvedőket emelném ki -, már előre meghatározottan beszűkültek az érvényesülési lehetőségei.

Szeretitek a hosszú és izgalmas regényeket? Kíváncsiak vagytok a valóság és álomvilág, ébrenlét és révülés mesés kettősére? Betekintenétek a táltosok és sámánok, tündérek és szellemek, boszorkányok és lidércek varázslatos világába? Akkor rajta, olvasásra fel!

Egyes nők bármit megtennének érte. Te mennyit volnál hajlandó fizetni annak érdekében, hogy gyermeked lehessen?

Mese az összeragasztott lélek törhetetlenségéről

Válasszuk a könnyebb utat vagy legyünk kitartóak? Bébiétel vagy saját készítésű ételek a babának? Olyan rohanós lett a világ, hogy egy kismamának már erre sincs ideje? A kifogások korát éljük.

A tavaszi és nyári hónapokban sokan vágnak bele lakásuk felújításába. Ki-ki pénztárcájához mérten mesteremberekkel végezteti el, vagy saját maga lát neki az emberpróbáló feladatnak. Arra azonban nem szoktunk gondolni, milyen egészségkárosító hatásai lehetnek a munkának.

Sikeres kísérleti programja után a CIB Csoport az egész fiókhálózatára kiterjesztette az előzetes időpontfoglalás lehetőségét, amelynek segítségével az ügyfelek várakozás nélkül intézhetik pénzügyeiket. Az interneten vagy telefonon történő időpontfoglalást a bankfiókok közzétett forgalom előrejelzési adataival is segítik. Az ügyfelek kényelmét a CIB fiókok és ATM-ek adatbázisa teszi teljessé, amely különböző GPS-készülékekre tölthető le.

Épp túl a szülésen. Hirtelen azt sem tudom hol vagyok, mihez kezdjek. Mit kezdjek egy csecsemővel? Hogy induljak el az anyaság felé vezető úton?

A Japánban történt tragédia annyira lesújtott, hogy csak a sokadik kérésre írtam le az alábbi sorokat. Ma például az egyik beteg kérdezte ezt tőlem: "Mit tehetek az unokámért, hogy megóvjam?" Ekkor átszaladt rajtam az a 25 évvel ezelőtti tragédia, Csernobil agyonhallgatott, de el nem felejthető tragédiája...

Az elcsépelt anyós téma, ami még mindig aktuális, a legtöbb pár életében.

Felhívott ma a lányom, hogy haza jön a városból, ahol tanul, mert nagyon beteg lett. Fáj a feje, a torka, és rosszul érzi magát. Javasoltam, hogy útközben menjen be a szomszéd városban lévő házi orvosunkhoz, akihez azért vittük át anno a betegkártyánkat, mert a helyi orvosunk megfázásnak hitte a lányom perforált vakbelét, ami miatt életveszélybe került.

Ha kifognád a mesebeli aranyhalat és kívánhatnál hármat, mi lenne az? Van egy tippem, melyek lennének a legnépszerűbb kívánságok.Lehet, hogy belelátok a gondolataidba?

Munkám során nagyon sokszor használom a tiszta kókuszvizet terápiás célból, szép eredményekkel, ezért gondoltam, hogy tapasztalataimat megosztom a CsaládiNet olvasóival is. Él néhány félreértés a kókusszal kapcsolatban, ezeket is szeretném tisztázni.

A hosszú távú szoptatás pártolójaként írom ezt a cikket, és remélem, hogy sok anyában megerősítésre számíthatok, és mernek hallgatni belső hangjukra! Persze, nagyon sok mindentől függ, ki meddig tudja anyatejjel táplálni a gyermekét, de ha nincs egyéb akadálya, mindenkit arra biztatok: csak bátran!

Te mennyire vagy Pató Pál, ha a pénzügyeidről van szó? És mennyire, ha a gyereked pénzügyeiről? Szerinted mikor kell elkezdeni a pénzügyi nevelést? Kell nekünk olyan egyáltalán? Megfordult már a fejedben, hogy nap mint nap modellként szolgálsz az anyagiak megítéléséhez? Vajon jó modell vagy?