Legfrissebb cikkek

A nap első igazán szikrázó sugarai nemcsak azt mutatják meg, hogy milyen koszos az erkélyajtó, hanem arra is felhívják a háziasszonyok figyelmét, hogy rövidesen vége az "ápol és eltakar" holmiknak, télikabátoknak, jó nagy pulcsiknak az ideje, sőt: közeleg a rémálom, a fürdőruhás évszak. Ilyenkor a legtöbb családanya évről-évre kétségbeesett próbálkozásba kezd, hogy harcoljon a pluszkilók, s egyúttal önmaga ellen.

Az első bomba május közepén robbant. Áron akkor alig múlt 6 hetes.De mint minden robbanásnak ennek is voltak előzményei.

Gasztronómiai élmény fokozása.Igyunk, főzzünk vele vagy mindkettőt?

Hiányérzetem van, olyan "másállapotú". Már semmi sem működik úgy mint régen, a kezdődő klimax engem is elér.

Már tavaly elkezdődött. Jött a tervezgetés, milyen anyagból legyen a kosztüm, milyen színű legyen a nyakkendő, milyen táncot mutassanak be. És persze jöttek a viták, mert mindenki mást akart. Augusztusban már tanulni kezdték a táncot. A gyerekek tele várakozással, lelkesedéssel készültek a nagy napra, ami teljesen érthető, hiszen nekik az utolsó év igazi mérföldkő. Azon viszont már nem árt elgondolkodni, hogy jó néhány szülő is vérre menő dolgot csinált a szalagavatóból.

Hogyan is viszonyul a mai gyermek a tisztelethez? Tudja egyáltalán mi az a tisztelet?

Minden gyermekváró pár minél hamarabb szeretné tudni az új családtag nemét. A címben is feltett kérdés az egyik leggyakoribb felvetés a terhességgondozás során. Jelen cikkemben arról írok, hogy mi dönti el a gyermek nemét, és hogyan mutatható ez ki vizsgálattal.

Dr. Baktay Zelka és dr. Baktay Miklós kapcsolat-terapeuták egyik februárban megjelent cikke nagy vihart kavart, s komoly vitákat indított a psziché dolgai iránt érdeklődők olvasók és családtagjaik körében. Ennek folytatásaként kerül sor a Kapcsolatgazdagító Akadémián a Kővári Esték ismeretterjesztő sorozat keretében március 22-én, kedden este arra a vitára, melynek alapjául az alábbi Baktay-írás szolgál.

A stressz és a meddőség kapcsolatáról rengeteg tanulmány született, melyek azt támasztják alá, hogy a fokozott stressz megakadályozhatja a megfoganást. Persze az ellenkezőjére is van példa, hiszen a szervezet egy rendkívül rugalmas rendszer. Azonban ha evolúciós szemszögből nézzük, akkor teljesen természetes, ha a szervezet a fokozott stresszre meddőséggel reagál, hiszen a várandósság és a szülés az emberiség fejlődése folyamán kiemelkedően veszélyeztetett időszaknak számított.

Életünk közel egyharmadát alvással töltjük. Valamennyien megtapasztaltuk, hogy az alvás után kipihentek vagyunk, szervezetünk egésze regenerálódik. Stresszes életvitelünk káros hatásait leginkább alvással enyhíthetjük. Az alváskutatók ma már sokat tudnak az alvásról és arról, hogy miként tudjuk önmagunk számára biztosítani ezt a nélkülözhetetlen relaxációt, felfrissülést, mely az egészséges élethez elengedhetetlen.

"Szépnek születni nem olyan fontos, mint szerencsés csillagzat alatt születni. Szerencsés csillagzat alatt születni nem olyan fontos, mint jószívűnek lenni. Jószívűnek lenni nem olyan fontos mint jó csivel rendelkezni" - tartja egy ősi kínai mondás. Nemcsak az otthonunk építésénél, de a berendezésénél is érdemes figyelembe venni a feng shui alapelveit, de akkor is segítségünkre lehet az egyensúly megteremtésében, ha már megépítettük lakásunkat, házunkat.

A cikkíró pályázat írásai közé keveredett olvasói levelet csak most vettük észre, alant közöljük. Néha minden szerkesztési elképzelést meghalad a valóság, s olykor a legjobb szakértőktől kért írásoknál is érdekesebb lehet az, ami veletek történik a hétköznapokban. Neked is van egy sztorid? Írd meg nekünk!

Amíg a férfiak - különösen a fiatalemberek - inkább a gyors siker és a magas életszínvonal elérésére törekszenek, addig a nők életében a tolerancia és a szociális érzékenység játszik inkább szerepet. "Minél fontosabbak valaki számára az idealisztikus értékek, annál inkább elfogadja az erőszakot tiltó jogi normákat. S minél fontosabbak számára ezek az értékek, annál kisebb a valószínűsége, hogy erőszakos cselekményeket fog elkövetni" - mondja ki - meglehetősen általánosító - értékelésünk, melynek persze egyes esetekben ellentmond a valóság.

Nehéz ma igazi nőnek vagy férfinak lenni, hiszen szerteágazó igények merülnek fel velünk szemben, a nemünktől függetlenül. Szinte már unásig szajkózzuk, hogy a nőknek helyt kell állni a munkahelyükön, anyaként, feleségként, szeretőként stb. Arról viszont elfeledkezünk, hogy a férfiaknak is hasonló szerepek jutnak, csak a saját oldalukon.

A kamaszkor emberpróbáló időszak. Háborús stratégia felvázolása helyett próbáljuk inkább megérteni, mi történik mindannyiunkkal.

A lelkileg erős gyermekek felnőttként is sikeresebbek. Erre az egyébként eléggé logikus következtetésre jutottak a cambridge-i egyetem kutatói. Az eddigi kutatások általában visszamenőleg vizsgálódtak: a problémáknak csak a gyermekkorra gyakorolt hatását nézték, közben a dolog "odafele" is működik: pozitív lelkiállapotban megélt gyermekkor a jövőben is jótékony hatással lesz a felnőtt személyiségre.

Vannak olyan emberek, akikről valahogy azt hisszük, örökké élnek. Ők azok, akik nemcsak olyan dolgot tettek le a nagy közös asztalra, amivel megváltották a halhatatlanságra jogosító jegyet, hanem egész személyiségükkel képviselték azt, amiben alkottak és gondolkodtak. Ilyen nagyszerű ember volt a tegnap 75 éves korában elhunyt Ranschburg Jenő, a Tanár úr is.

Van-e még szex a baba megszületése után?

Nagyon sok, nagyon sokféle és nagyon sok jó cikket kaptunk! Köszönjük mindenkinek a fáradozását, aki nevezett a versenyünkre!

Számos családban előfordul megfelelési kényszerben szenvedő ember. Ez a cikk azokról a gyermekekről szól, akik szüleiknek szeretnének megfelelni bármi áron.