Legfrissebb cikkek

Legtöbben hallottunk már a búzában található fehérjéről, amely kiterjedt gyulladást okoz a testben. Amerikában az emberek dollármilliárdokat költenek gluténmentes étrendekre egészségük megőrzése érdekében. De mi van, ha eleve nem jól közelítjük meg a kérdést?

A kézírás javítja a memóriát, jobban megmozgatja az agyat, mint a billentyűzeten történő gépelés, kutatások szerint pedig annak, aki lefekvés előtt végezi, még az alvása is pihentetőbb lehet. Érdemes tehát a gyermeket rendszeres írásra bátorítani, de hogyan tehetjük ezt meg, hogy ne nyűg, hanem szórakozás legyen?

Nem talált klinikailag fontos vagy statisztikailag eltérő kockázatot az otthon és a kórházban szülés között az alacsony kockázatú várandós nőknél egy nagy nemzetközi kutatás, amelyet a kanadai McMaster Egyetem kutatói vezetésével végeztek.

Bizonyára emlékeztek a korábbi történeteimből Dodira, a pókákra és a hatalmas, égig érő cseresznyefára. Hogy egy kicsit felfrissítsem a múlt ködébe eltűnő szereplőket, újra bemutatom őket nektek.

Újabb exkluzív produkció érkezik Budapestre, ám addig is éjszakai kincsvadászat és gyerekösvény várja a látogatókat.

Gyere velünk az apróságok közé és ismerd meg őket! Bogarak, csigák, békák és más különleges barátok várnak rád! Húzd ki a kis füleket, ahol nem is egy, hanem mindjárt 2 szuper meglepetést is találsz!

Németországban eltűnt, 12 éves gyereket találtak a rendőrök a Keleti pályaudvaron.

Üvegdarabot talált egy fogyasztó egy bio csokipudingban - a gyártó cég ezért visszahívja az alábbi azonosítóval ellátott termékeket.

Legmerészebb álmaimban Magyarország egy gyermekvédelmi paradicsommá válik. Olyanná, ahol jó felnőni, ahol szerető és támogató szülők, testvérek és rokonok segítik a gyermekek egészséges fejlődését, ahol a hatósági szervek tiszteletben tartják a család szentségét.

Észre sem vesszük, de a melegben nem is kívánjuk annyira az ételeket, leginkább csak megszokásból eszünk. Ha valójában odafigyelnénk magunkra, éreznénk, hogy a kényeztetés a szervezet számára az lenne, ha kevesebbet ennénk.

Elsőre nem is sejtenénk, hogy a férfiaknak is jelentős szerepe van a mellrák korai felismerésében. Párkapcsolati életük során, ők többször tapintják és sokszor jobban ismerik párjuk mellét, ezáltal az esetleges elváltozásokat is előbb észrevehetik.

A Sziget Fesztivál sokszínű, összművészeti programjai között mindenki talál a fogára valót: a világsztárok koncertjeitől kezdve a cirkuszon, táncházon, kiállításokon, alkotóműhelyeken át egészen a színházig, minden egyes napra akad valami újdonság. Ez igaz a gyerekekre is, akik napközben is elmerülhetnek abban a mesevilágban, amit a Sziget kínál.

Kezdő vállalkozások az Interneten való megjelenésükhöz első lépésként weboldal készítőt, vagy tárhely szolgáltatót keresnek. A weboldal készítő jobb kezdet, hiszen Ő technikailag járatosabb és tudni fogja milyen elvárások lesznek a weboldallal szemben, ezért tudni fogja, azokhoz milyen "vas" szükséges. Ha minden ismerettel rendelkezel ahhoz, hogy weboldalt készíts, akkor nem gond, ha tárhelyet is önállóan választasz, de az alábbi kérdésekre jó, ha tudod a választ:

Súlyos sérüléseket szenvedett a londoni Tate Modern múzeum kilátóteraszáról ledobott kisfiú a bűncselekmény gyanúsítottjának keddi bírósági meghallgatásán elhangzott tájékoztatás szerint.

Van, amikor a tévé az utolsó mentsvár, de mielőtt ezt a megoldást választanánk, gondoljuk át, mennyire káros a tévénézés.

Ahány ház, és ahány ország, annyi szokás a délutáni alvással kapcsolatban. Míg Magyarországon kőbe vésett szabály, hogy az óvodáskor végéig szüksége van rá a gyereknek, máshol már a hároméveseknek sincs feltétlenül lehetőségük a délutáni szundira.

Gondoltad volna, milyen gyakran előfordul, hogy a sütő üvegajtaja minden előjel nélkül felrobban? A gyártók ilyenkor széttárják a kezüket: bár mindent megtesznek, hogy a lehető legritkábban forduljon elő ilyen baleset, a sütőajtó robbanása úgymond benne van a pakliban.

Túl jól sikerült a buli vagy túl hosszúra nyúlt az éjszaka? Össze kéne kapnod magad, de úgy érzed, hogy utókezelésre szorulsz? Íme néhány kevésbé ismert hatékony módszer a szervezet regenerálására.

Generációk óta hiányzik társadalmunkból az egészséges apakép: már a mai nagyszülők jelentős része is olyan családban nőtt fel, amelyet kizárólag nők irányítottak, az apa pedig, ha fizikailag jelen is volt, nem találta a helyét a családi dinamikában. A modern férfiak ezen gyakran úgy szeretnének fordítani, hogy gyermekük második anyjává válnak. Pedig a gyereknek nem két egyforma szülőre van szüksége, hanem olyanokra, akik kiegészítik egymást.

Kevesen tudnak róla, hogy létezik egy olyan ingyenesen hívható telefonszám, amelyet bárki tárcsázhat, ha éjjel egyedül kell hazamennie, és nem érzi biztonságban magát. A vonal másik végén ülő önkéntes addig beszélget a hívóval, amíg haza nem érkezik, vész esetén pedig értesíti a rendőrséget.